Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Marosvásárhely írója volt és az is maradt, mégis illik megismernünk szülővárosát. Molter Károly (Óverbász, 1890. december 2 – Marosvásárhely, 1981. november 30.) magyar író, kritikus, irodalomtörténész. Marosi Péter, Pál és Barna apja. Kecskeméten érettségizett (1908), a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-német szakos diplomát (1912). A marosvásárhelyi Református Kollégium tanára (1913-45), majd a Bolyai Tudományegyetemen doktorált (1945), az egyetem német irodalom szakos professzora (1945-51). Tevékeny résztvevője az 1918 után önállóan kialakuló erdélyi magyar irodalmi életnek, 1920-tól a KZST tagja, a Zord Idő társszerkesztője, 1926-tól rendszeresen jelen volt a marosvécsi helikoni találkozókon, az Erdélyi Szépmíves Céh irodalmi lektora. Írói sajátossága a bácskai sváb kovácsmester családból örökölt 1848-as magyar öntudat demokratizmusa: elutasít minden faji kizárólagosságot. A néptestvériség gondolata vezette a magyar októbrizmus radikális táborába, s írói pályáján a szociális haladás szószólója is lett. A marosvásárhelyi Tükör hasábjain kifejtett újságírói tevékenysége során (1918-25) „a helyi ügyek szinte észrevétlenül világproblémákká tágulnak és súlyosodnak” – írja fél századdal később a Buborékharc címen kötetbe foglalt esszékről Kovács János, a kétkedés fölényét értékelve e korai publicisztikában. A szülőházból hozott gondolatvilágból indult szépírói pályája is. A fiatal tanárnak az Erdélyi Helikon 10 éves jubileumára kiadott antológiában megjelent A gomb (1934) c. novellájában a hős vita közben leszakítja a hazafiaskodó alispán mentegombját, s míg az repatriál, a beszármazott az államfordulatkor helyben marad… A rejtett önéletrajznak tekinthető Tibold Márton (1937) c. regényről maga a szerző vallja, hogy a fajőrület vérségeszméje hozta ki belőle: a svábból lett magyar regényhős hazafisága sokkal igazabbnak bizonyul számos törzsökös harsány nacionalizmusánál. Nem véletlen, hogy az éles szemű Móricz Zsigmond a Kelet Népe szervezése közben erről a néptestvéri humánumról kér cikket a marosvásárhelyi tanártól, aki azt Erdélyi vérkeveredés c. alatt meg is írja (1941). Az antifasiszta vonulathoz tartozik Baj van Metániában c. cikke a Brassói Lapokban (1933), mely a régebbi Metánia RT szatirikus-szürrealista regény logikai folytatásaként az uralomra jutott Hitler rendszerének a gázhalállal való borzalmas összefüggését jelzi előre. Nem véletlen az sem, hogy az I. világháborút követő német humanista írók, egy Thomas Mann, egy Ernst Toller írásait bemutató, a szász Klingsor transzszilvanista íróit fogadó marosvásárhelyi tanár hamarosan a német nemzetiszocialisták támadásainak pergőtüzébe került. Megkapta az Igaz Szó kritikai és irodalomtörténeti díját (1968), s érdemeinek előtérbe helyezésével a bírálóbizottság kiemelte, hogy írásaiban átfogóan igazolta szellemi haladásunk hasznos irodalmi pluralizmusát. Amit hirdetett és vallott, az a humánum találkozása a Korunktól az Erdélyi Helikonig, a munkásotthon szociális tüzű irodalmi életének felkarolásától A Hírnök katolikus irodalmi estjeinek méltatásáig vagy a népi-konzervatív Pásztortűz hagyományőrző íróinak fogadásáig. 70. születésnapja alkalmából az Igaz Szó külön összeállításban ünnepelte tizenkét író megemlékezéseivel. Születésének 100. évfordulóján a Helikon időszerűnek érezte 1924-ben írt Calais-i polgárok c. esszéjét újraközölni, amely Georg Kaiser drámája nyomán „sok-sok önfeláldozást” követelt Erdélyünkben egy „meddő katasztrófavárás” helyett. Munkái: Harámbasák (vígjáték, Mv. 1920); Majdnem hősök (novellák, Mv. 1925); Özvegyország (színdarab Lenauról, Mv. 1926); Tank (színmű, Mv. 1926); Metánia RT (regény, Kv. 1929); Faluszerző (kisregény, Brassó 1935); Tibold Márton (Kv. 1937, 2. kiadás 1958); Bolond kisváros (elbeszélések, Kv. 1943, 2. kiadás Kv. 1976); Reformáció és magyar műveltség (tanulmány, Kv. 1944); Deutsche Literatur im XX. Jahrhundert (egyetemi jegyzet, Kv. 1946); Der Bürger in der deutschen Literatur (egyetemi előadások, Kv. 1948); Csaló is csalódik (vígjáték, 1955); Harci mosolyok (karcolatok, elbeszélések, Mv. 1956); Iparkodj, kisfiam! (elbeszélések, Izsák József bevezetésével, RMI, 1964); Szellemi belháború (tanulmányok, cikkek, krokik, 1918-1944, RMI, 1968); Komor korunk derűje (anekdoták, 1971); Örökmozgó – Tank – Csaló is csalódik (három színmű, RMI, 1974); Buborékharc (publicisztika, 1980), Molter Károly levelezése. I-II. köt. (1. köt.:1914-1918; 2. köt.:1927-1932; Budapest – Kolozsvár, 1995; 2001).
Verbász (szerbül Vrbas) kisváros és község Szerbiában, a Vajdaságban, Közép-Bácskában, a Dél-bácskai körzetben. Verbász valaha két különálló településből állt, ezek Óverbász (németül Alt-Werbass) és Újverbász (Neu-Werbass). Óverász hivatalos neve: Stari Vrbas. A legkorábbi említése 1665-ből való. A 20. század elején Bács-Bodrog vármegye Kulai járásához tartozott. A második világháború alatt a nácik tábort rendeztek be a településen partizánok fogvatartására. Verbász város a hozzá tartozó hat település adminisztratív központja. Magának Verbász városának 1991-ben 25.858 lakosa volt. Ebből szerb 9.008 (34,9%), montenegrói 8.943 (34,7%), magyar 2.414 (9,4%), ruszin 1.716 (6,7%), jugoszláv 1.547 (6,0%), ukrán 773, horvát 590, német 119, szlovák 105, macedón 98, muzulmán 62, cigány 49, albán 44, szlovén 42, orosz 31, bunyevác 19, bolgár 15, cseh 11, román 6, vlah 2, egyéb 73, ismeretlen 93, régió 69, nem nyilatkozott 29 fő. A második világháború vége előtt a település lakóinak többsége német ajkú volt, akiknek nagy részét kollektív bűnösség vádja alatt 1945-ben lágerekbe hurcolták, másik részük pedig már korábban elhagyta a vidéket. A németek helyére főleg szerbeket és montenegróiakat telepítettek. Óverbászon 1910-ben a 7.464 lakosból 2.571 volt német nemzetiségű, a többi magyar, ruszin és szerb. Újverbászon 1910-ben 6.924 lakosból 5.171 volt német nemzetiségű. A szerbek és montenegróiak hagyományosan pravoszlávnak, azaz ortodoxnak vallják magukat, azzal, hogy a Bácskában megtelepült montenegróiak körében is egyre erőteljesebben jelentkezik az igény egy, a szerb ortodox egyháztól független, autokefál montenegrói ortodox egyház létrehívása iránt. A katolikusok aránya Verbászon mintegy 20%, nemzeti alapon különböző rítus követői: a magyarok túlnyomó többsége római katolikus, a ruszinok és ukránok görög katolikusok. Az egykor Bácskában élő németség nagy részétől eltérően a verbászi svábok nem katolikusok, hanem evangélikus vagy metodista vallásúak voltak. 2005-ben, hatvan évvel a németek erőszakos kitelepítése után, a verbászi metodista templomot felújították és újra felszentelték. Érdekesség, hogy a magyarországi metodista egyház Verbászon indult el 1898-ban. A százéves jubileum alkalmával született az elhatározás, hogy fel kellene újítani a közben romossá vált, bedeszkázott ablakú templomot. A kisszámú közösséget ma főleg magyarok és szlovákok képezik. Látnivalók: metodista, római katolikus, református templom és evangélikus templom. (Forrás: Wikipédia)
Összeállította: B. D.