Mítoszt teremtő összefogás

Díjátadó gála és koszorúzási ünnepség a Rákóczi-hét keretében

Az iskola második újraalapításakor „ajándékba kapott” névadó, II. Rákóczi Ferenc emléke előtt tisztelegtek szentmisével és szobrának megkoszorúzásával április 5-én a fejedelem nevét viselő marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum tanárai és diákjai. Egy nappal korábban emlékkonferencián elevenítették fel az 1948-ban államosított marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Főgimnázium múltjának eseményeit, majd a Rákóczi-díj-átadó gálán mondtak köszönetet azoknak, akik a legtöbbet tették a tanintézmény újraalapítása érdekében, élükön Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. 

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban az újraalapítás utáni első Iskola másként hetet a névadó fejedelem marosvásárhelyi beiktatásának (1707. április 5.) napja köré szervezték a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében. Tárlatnyitást és sportrendezvényt követően jó hangulatú, vidám szalagavató ünnepségen búcsúztatták azt a sok viszontagságot megélt végzős osztályt, amely első saját osztálya volt az önálló római katolikus középiskolának. Azoknak a diákoknak tűzték fel a jelképes szalagot, akikből a hónapokon keresztül tartó bizonytalanság és meghurcoltatás olyan közösséget kovácsolt, amelyben szinte testvérekké váltak. 

Április 4-én a szépen felújított díszteremben, az egykori kápolnában elevenedtek meg az iskola múltjának epizódjait felidéző történelmi események. Az akadémikusok, történészek és a szemtanúk által megidézett iskolatörténeti mozzanatokra, az emlékkonferencia részleteire visszatérünk. 

A múltidézést követően meghívottak, szülők és diákok jelenlétében tartották meg az első hivatalos díjátadó gálát. Ennek előzményeként március 14-én Rákóczi-díjjal köszönték meg az iskolába látogató Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, hogy elősegítette az intézmény újraalapítását. Április 4-én öten vehették át a díjat. Amint dr. Tamási Zsolt igazgató hangsúlyozta, annyian vannak még, akik a közös küzdelemben és kiállásban részt vettek, hogy 50 évig is lesz akit kitüntetni. A kristályból készült díj törékenysége azt jelképezi, hogy továbbra is oda kell figyelni az iskolára – figyelmeztetett.

Elsőnek Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának államtitkára vehette át a Rákóczi-díjat. Méltató beszédében Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, hogy a Tolna megyei Bonyhádról származó, magyar nyelv és történelem szakos tanári végzettséggel rendelkező Potápi Árpád János pályáját meghatározta a bukovinai székely családból kapott örökség. Ebből ered elkötelezettsége a székelység, a külhoni magyarság ügye iránt. Jelenlegi tisztségében fáradhatatlanul járja a külhoni magyar közösségeket, nemcsak a Kárpát-medencében, a diaszpórában is, s e közösségek szellemi, lelki és gazdasági megerősítéséért dolgozik. Miközben szülővárosáról sem feledkezett meg, küldetése idején a külhoni magyarság támogatásának összege megnégyszereződött. Templomok, iskolák újultak, újulnak meg, óvodák, tanműhelyek, tangazdaságok épültek, nemzeti jelentőségű intézmények folyamatos működésének támogatását biztosítják. Elsődleges feladatának tekinti a külhoni magyar oktatás megerősítését és fejlesztését, mivel elképzelése szerint a határokon túli magyarság megmaradásának feltétele a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítása, ami a mindenkori nemzetpolitika kiemelt célja kell hogy legyen. Minden lehetséges alkalommal és fórumon felszólalt a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében, és meghatározó szerepe volt abban, hogy a magyar kormány határozottan kiállt az iskola újraindítása mellett – hangzott el egyebek mellett a laudációban. 

A kitüntetett köszönetet mondott a főkonzulnak, a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak, a jelen levő Brendus Réka főosztályvezetőnek, Kádár Zoltán kabinetvezetőnek, országgyűlési képviselőtársainak. „Olyan ügyről volt szó, ami az egész nemzetet összekovácsolta, és összefogásra késztette annak érdekében, hogy az iskola megmeneküljön”. Kiemelte Tamási Zsolt igazgató emberfeletti munkáját, amit a nemzetpolitikai államtitkárság a Külhoni Magyarságért díjjal ismert el, s ez a kitüntetés az iskola minden pedagógusának, szülőknek és a gyermekeknek, valamint a város, Székelyföld és Erdély összefogásának az elismerése is egyben. Köszönetet mondott az erdélyi politikai élet képviselőinek és azoknak a román politikusoknak, akik az ügy mellé álltak, mert felismerték, hogy nem egy magyar ügy, nem egy iskolának a kérdése, hanem az alapvető emberi jogok védelméről van szó. 

Dr. Holló László egyetemi előadótanárról, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnökéről ft. Oláh Dénes maros-küküllői főesperes mondott méltató szavakat. Amikor a jelenlegi igazgatóval szövögetni kezdték az iskolaalapításról szóló álmokat, rájöttek, hogy társak, elkötelezett, felkészült emberek kellenek. A választásuk dr. Holló Lászlóra esett, aki jövőben tud gondolkodni, ismeri a lehetőségeket és az erőviszonyokat, józanul mérlegel. Higgadt, megfontolt, kudarcok sorozata után is újrakezdeni tudó egyéniség, aki megalázó tárgyalások, elrettentő célzatú megfélemlítések, utazások és egyeztetések, törvényszéki erőfitogtatások után elfáradt ugyan, de nem fáradt bele, aki ment és megy ma is előre, miközben szívén viseli, lelkében hordozza az iskola sorsát. 

A kitüntetett, bár furcsának tartotta, hogy státusbeli társaitól kapja a díjat, mégis örült az elismerésnek, amiről kijelentette, hogy az Erdélyi Római Katolikus Státus mind a 30 tagjának szól, hiszen az intézmény magáénak tudja az iskolát. Ezért kezdeményezték 2014-ben a megalapítását, és azóta is igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy újra elinduljon. 

Harmadikként a kárásztelki születésű Szabó Ödön történész, ötgyermekes egyetemi oktató, muzeográfus, az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője, majd parlamenti képviselőként a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke vette át a díjat. Novák Zoltán Maros megyei szenátor méltatásában kiemelte, hogy amikor az RMDSZ bukaresti képviseletének a térfelére „került a labda”, Szabó Ödön elkötelezett emberként, szakemberként, jó stratégaként gondolt ki lépéseket, jó szónokként okosan, nyugodt, megfontolt hangnemben érvelt, és odaadással követte az ügy megoldásának minden lépését. Oroszlánrésze volt az iskola újraindításában, nélküle sokkal nehezebb lett volna megvívni a harcot – hangzott el a laudációban. 

A katolikus iskola ügye megcáfolta azt, hogy hasonló cselszövések nemcsak a levéltárakban olvashatók, hanem a valóságban is megtörténhetnek. Ez a küzdelem jó példája volt annak, amit mindenki tudott, hogy többről van szó, mint az iskola újra létrehozásáról. Ezért sikerült a maximumot nyújtani az anyaországban és Marosvásárhelyen is, szülők, pedagógusok mellett a státus részéről is. Addig becsüljünk valamit, amíg a miénk, becsüljük az iskolát, a közösséget és mindazokat, akik harcoltak érte – zárta szavait a képviselő. 

Brandner Judit Emőkének, a líceum magyartanárnőjének, oktatási tanácsadójának el-elcsuklott a hangja, amikor Székely Szilárd Jánost méltatta, aki a legnehezebb időszakban vállalta az iskola irányítását erős hittel, hivatástudattal, a közösség érdekeiért tett példaértékű cselekedetekkel – mondott köszönetet a kollégának, akinek kitartása, barátsága, tisztessége útravalóul szolgált az iskola pedagógusainak és diákjainak.

Az érthetetlen, szenvedésekkel teli időszakban sokszor töltötte el a hála és a büszkeség, hogy egy erős, kitartó és összetartó tanári közösség tagja, amely nélkül nem sikerült volna az iskolát működtetni, az iskolai tevékenységek folytonosságát és minőségét biztosítani – hangsúlyozta beszédében a volt igazgató, aki senkinek sem felejtett el köszönetet mondani. Hálás az iskolai háttérmunkát végző munkatársak kitartásáért, az alkalmazottak hűségéért. Köszönetet mondott a szülőknek, akik akkor vették vállukra az iskolát és harcoltak érte, amikor a pedagógusok lehetősége véget ért. Megköszönte az egyház helyi, főegyházmegyei és diplomáciai képviseletének, a kerület papságának a támogatást, továbbá az iskolát képviselő jogászoknak a törvény eszközeivel folytatott harcot az iskoláért. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, a csíkszeredai főkonzulátusnak, a közéleti és politikai szereplőknek, hogy nem hagyták magára az iskolát. Hálásan szólt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumról és a Református Kollégiumról, amelyek befogadták a diákokat, a tanfelügyelőség egyes képviselőiről. És nem feledkezett meg a sajtóról sem, amely biztosította a nyilvánosság lehetőségét. Végezetül azt kívánta mindannyiuknak, hogy ne kerüljenek többet olyan helyzetbe, amely elvonja az időt és energiát a növekedéstől, a gyarapodástól. Nem a harcban, a küzdelemben vagyunk érdekeltek, hanem az együttműködésben, a szolidaritásban – zárta beszédét Székely Szilárd János.

Egy világ omlott össze – fogalmazott kétségbeesetten egy szülő arra a kérdésre, hogy miként fogadták az iskola bezárásáról szóló hírt. Az első tétova lépések után a szülői közösség minden megpróbáltatást kiállt, hogy gyermekeik abban az iskolában tanulhassanak, ahova beíratták őket. Ha kellett, tüntettek, tárgyaltak, petíciókat fogalmaztak, aláírásokat gyűjtöttek, ügyészi kihallgatásokat álltak ki vagy imádkoztak, de nem adták fel, bár sokan megszenvedtek érte. Nekik köszönhető, hogy az intézmény egy 21. századi pozitív mítosz lett, amely összeköti az egész Kárpát-medencei magyar közösséget határokon innen és túl – hangsúlyozta Kovács Mihály Levente, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető igazgatója. A teljes szülői bizottságnak szóló díjat Márton Gyöngyvér, az iskola szülői bizottságának elnöke meghatódva vette át hosszas taps közepette, ami valamennyi díjazottnak járt.

Az ünnepségen felléptek az iskola diákjai. Verset mondott Szabó Zsófia és Taurean Laura, népdalt énekelt László Emőke, három pár diák néptáncot adott elő, a hetedikes Demeter Dániel és partnere, Szatmári Antónia társasági táncokkal oldotta a hangulatot.