Csütörtöki kimenő
Egyáltalán készülsz a télre? Bevásároltál, bespájzoltál? Még szokás befőzni, eltenni, a kamrát gazdagítani? Még divat az a közmondás – az eltett gyümölcsök és zöldségek rendezett, üvegezett, homokba rejtett, lefóliázott halmaza láttán –, hogy „a gazda szeme hizlalja a jószágot”?
Hallgatod Zoránt: a Ne várd a májust dalát?
A kérdések jogosságát vagy jogosulatlanságát mindig a kérdező helyzete határozza meg. Mi békeidőben, ebben a viszonylagos nyugalmi állapotban és jóléttel határos biztonságban lassan leszokunk arról, amire nagyanyáink és anyáink, majd a szocializmus nyomora tanított: takarékoskodj, gondolj a télre, tartalékolj, tedd félre, ki tudja, mit hoz a jövő, ne bízd el magad.
Mi még hiánygazdaságban nőttünk fel. Mi még gyakran hallottuk: nincs, a boltban sem lehet megvásárolni, kapni. A piacra nem hoz az őstermelő, sőt az őstermelő is egyre ritkább. Zöldséget és gyümölcsöt ilyen októbertájt az ún. terménynapi vásáron láttál szépen felhalmozva, elrendezve, hogy a pártfőtitkárnak és a helyi főembereknek tessen.
Mi még eljártunk (vittek, kihajtottak) őszönte termésbegyűjtésre. Krumplira, almára, kukoricára, cukor- és marharépára, olykor szőlőre is. Mikor mire nem jutott munkáskéz falun. Mikor hol, mit termeltek éppen. Vagy csak azért, hogy ne bízza el magát a városi polgár (munkás, hivatalnok, értelmiségi) gyermeke, nélkülözzön, fontos a kommunista neveléshez a szenvedés, spártai körülmények, hadd érezze a kurafi, mekkora a különbség a viszonylagos urbánus jólét és lét, meg aközött, ami a falvakon van és marad. Ne bízza el magát a polgár, tisztelje a falu embereit és munkáját. Holott ennek – tapasztalatom szerint – éppen az ellenkezőjét érte el a rendszer. Aki tehette, menekült, és városban vállalt munkát, vett, kapott lakást, idegyökerezett – jól, rosszul, tartósan, kétlakisággal.
A rendszerváltás után megfordult a trend, sokan kiköltöztek régi lakhelyükre, a falvak benépesülnek, főleg a város környékiek. Tudok olyan családról, ahol a házaspár a művészetekkel kereste kenyerét, aztán mára juhos- meg/vagy tehenesgazda lett, őstermelő, online árus abból, amit új módszerekkel, EU-s támogatással megtermel. Boltot nyitott boltszegény környezetben (korcsmákban sosem szegény vidéken), elköltözött, naponta behozza gyermekét a legjobb városi iskolába, szép kertes házat vásárolt, épített. Mondják, elnéptelenedik a város. (Hallottam, hogy Budapesten egy friss számítás szerint 68 ezer fővel kevesebb él, mint egy évtizeddel korábban. Marosvásárhelyen is fogy a népesség, sok más tényező mellett ekképpen is, a ki- és elköltözéssel.)
Ma elugrom a boltba, veszek egy üveg málnát. Majdnem olyan finom, mint az a régi házi, amit a nagyi tett el. (A mondat találomra van kihalászva naponta elhangzó bevásárlási szokások szóbeli reprezentációjából.) És szájunkban még ott a régi íz. Kitörölhetetlenül. Mindhalálig.
A boltokban bőség van. Friss kenyér, lágy szőlő. Van. Nem csak lesz. Biztosan lesz holnap is. Az anyagiak hiányáról illik panaszkodni. A nyugdíjak értékállóságáról, az alacsony öregségi támogatásról. Az árak fölfelé kúszásáról. Az üzemanyagárakról; a fűtés télen: pesszimista előrelátás. Külföldön jártadban átszámítod az árakat. És kívülről nézed a kirakatokat. Ne számítgass át. Nem ott élsz. Már el sem költözöl Bőségországba. A legfontosabb – béke van. Nálunk béke van. Remélem, holnap nálatok is, szomszédok, földrészszomszédok. Barátaim.
