2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mit kell tudni a személyazonossági kártyák kibocsátásáról?

A Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal igazgatója, Claudia Trif az általa vezetett hivatalról lapunkban megjelent panasz kapcsán tisztázta a fontos tudnivalókat.

A hivatali ügyek intézése, a gondolat, hogy egy ablak előtt iratokat kell bemutatni, hogy aztán a hivatalnok ezek alapján igazolást, bizonylatot bocsásson ki, sokak számára elrettentő, pláne akkor, ha időigényes, és sorban állással jár. A helyzetet bonyolítja, hogy nem mindig vagyunk tisztában azzal, milyen iratok bemutatása szükséges, hogy zökkenőmentes legyen az ügyintézés. Ha azonban felkészülten, előzetes tájékozódás után indulunk el, sokkal könnyebb a dolgunk. Sokszor előfordul, azt hisszük, hogy felkészültünk, azonban az ablaknál derül ki, korántsem így van, mert figyelmünk nem terjedt ki a részletekre, amit előre nem volt ahonnan tudnunk. A Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal igazgatója, Claudia Trif az általa vezetett hivatalról lapunkban megjelent panasz kapcsán tisztázta a fontos tudnivalókat.

– Elsősorban tisztázni kell, hogy az általam vezetett Marosvásárhelyi Lakosság-nyilvántartó Hivatal nem a megyei tanács, hanem a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe tartozik. Ez a hivatal két részből áll, az anyakönyvi hivatalból és a Călăraşilor utcai személynyilvántartó hivatalból. A Megyei Személynyilvántartó Hivatal – amely a volt Park Szállóban kapott helyet – a megyei tanács alárendeltségében van.

– Az ügyintézéssel kapcsolatos információk megtalálhatók az intézmény honlapján. Mégis tisztázzuk, milyen iratok szükségesek a személyazonossági kártya cseréjéhez, mert az ügyfelek információi néha hiányosak.

– Elsősorban az anyakönyvi iratok, a születési bizonyítvány, esetenként a házasságlevél, a végleges válási határozat, az elhunyt házastárs halotti bizonyítványa, a 14 évesnél fiatalabb gyermekek születési bizonyítványa és az a dokumentum, amely a lakhelyet igazolja. Szükséges még a lejárt személyazonossági kártya és a típusnyomtatvány, amelyet helyben lehet kézhez venni. Helyben ki kell fizetni 7 lejt, a kártya árát, illetve egy 5 lejes bélyegilletéket. Szükséges még a lakhelyet igazoló irat. Nagyon fontos: ha valaki nem a lakás tulajdonosa, akkor a befogadó írott beleegyezésére van szükség, amelyet az illető a típusnyomtatványra jegyez be a hivatalnok előtt. Abban az esetben, ha a befogadó nem tud megjelenni a hivatalban, nyilatkozatot kell tenni közjegyző előtt, Románia diplomáciai vagy konzulátusi külképviseletének alkalmazottja, illetve falun a rendőrségen, a rendőr előtt. Az eredeti iratok mellé fénymásolatot is mellékelni kell. A másolatok a hivatalban maradnak, az eredetit visszaszolgáltatjuk. Miért szükséges az eredeti iratok bemutatása? Azért, mert előfordult már, hogy hamisított telekkönyvi kivonatot mutattak be, kitörölték a régi keltezést, és újat írtak be. Most, amikor számtalan technika van – szkennelés, fénymásolás –, az eredeti iratokat könnyen meg lehet hamisítani. Ezeket ki kell szűrnünk. Volt olyan is, hogy valaki a lakásába befogadott egy személyt, de azt a lakást már eladta. Mivel a hazugság hamar kiderül, ez is kiderült. Az illető, akinek kiállítottuk a személyazonossági igazolványt, elvesztette, s aki megtalálta, bedobta a kártyán szereplő címen a postaládába. Az ott lakó – történetesen ügyvéd – rádöbbent, hogy lakcímére egy idegen személy van bejelentve, akiről nem tud. Eljött hozzánk, s kérte az iratokat, mutassuk be, milyen dokumentumok alapján állítottuk ki a személyazonossági igazolványt az ő lakcímére, mert ő senkinek sem adott beleegyezést, hogy a lakásába befogadja. Nagyon sok mindenre oda kell figyelnünk egy személyazonossági kártya kibocsátásánál, de meg kell tennünk, mert az minden más dokumentum alapjául szolgál. Helyességéért mi felelünk.

– Milyen iratokkal igazolható a lakhely?

– Esetenként az adásvételi szerződéssel, a lakás adományozási szerződésével, a lakáscsere-szerződéssel, a megosztási szerződéssel, az eltartási szerződéssel vagy a haszonélvezeti szerződéssel, bérleti szerződéssel, építkezési szerződéssel az átadási jegyzőkönyv kíséretében, tulajdonbizonylattal, hagyatéki bizonylattal, 30 napnál korábban kiváltott telekkönyvi kivonattal, végleges bírósági döntéssel, mely egy lakás tulajdonjogát igazolja, falun a polgármesteri hivatal által kibocsátott igazolással, hogy az igénylő földdel és házzal szerepel a mezőgazdasági lajstromban, az állami lakásalapból bérelt lakbérleti szerződéssel.

– Mennyi idő alatt állítják ki a személyazonossági kártyát?

– Öt nap alatt. Ha igazoltan sürgősségi az eset – valakinek utazni kell, kórházba utalják –, akkor segítünk az ügyfélnek, hogy hamarább megkapja. Sohasem volt probléma, megoldottuk. A sürgősséget az ablaknál kell bejelenteni.

– Mi a teendő, ha valaki észreveszi, hogy a személyazonossági kártyáján hiba van, elírás történt, nincs ékezet a betűkön, vagy rosszul van kitéve az ékezet?

– Amikor kibocsátjuk a személyazonossági igazolványt, arra kérjük a tulajdonosát, hogy ellenőrizze. Ha hibát, elírást fedez fel a névben, keresztnévben, esetleg a lakcímben, a kártyát visszavesszük a benyújtott dokumentumokkal együtt, és kijavítjuk az észlelt hibát. Ez a művelet egy napba telik, másnap felhívjuk az ügyfelet, és közöljük, hogy jöhet a személyazonossági kártyája után. Az ilyen esetek prioritást élveznek. Tudni kell, hogy a személyazonossági kártya kibocsátásának alapjául a születési bizonyítvány szolgál, s a személyi kártyára az a név kerülhet, amely ezen szerepel. Ezen mi nem változtathatunk. Ha a nők átveszik férjük családnevét, akkor a házasságlevélben szereplő családnevet vesszük figyelembe. Ha a nő megőrizte a lánynevét, a születési bizonyítványban szereplő családnevet írjuk be a személyazonossági igazolványba. Akkor van gond, ha a férj családnevét hibásan írták be a házasságlevélbe, mert akkor ezt is ki kell javíttatni, s a helyes családnévvel a hölgynek új személyazonossági igazolványt kell kibocsátani. A mi feladatunk, hogy segítsünk az ügyfélnek, és tisztázzuk, honnan ered a hiba, s ahhoz a hivatalhoz küldjük az embert. Nemrég fordult elő, hogy az egyik személyin hibásnak találták a családnevet; az egyén Kolozsváron született, házasságot Marosvásárhelyen kötött. Ellenőriztük, tisztáztuk, hogy Kolozsváron hibáztak az anyakönyvvezetők, oda küldtük az illetőt, hogy ott javítsák ki a hibát. Sőt, az itteni anyakönyvvezető kérheti az ügyfél nevében a kijavított iratot. Tehát nem tesszük útra az embereket.

– Időnként közleményt juttatnak el a laphoz, hogy nagyon sok embernek, ezreknek nincs személyazonossági igazolványuk. Miért?

– Ezek közül a legtöbben külföldön tartózkodnak, akiknek nincs szükségük személyazonossági igazolványra.

– Kihallgatásra mikor jelentkezhetnek az ügyfelek?

– Hivatalosan minden pénteken 10 és 12 óra között van kihallgatás, de bárki bármikor hozzám fordulhat, az ajtóm nyitva áll.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató