Mireille Mathieu 70 éves
Ma hetvenéves Mireille Mathieu francia sanzonénekesnő. „Provence pacsirtájának” élete tündérmesére emlékeztet.
Mireille Mathieu a dél-franciaországi Avignonban született egy kőfaragó mester legidősebb gyermekeként. Szerény körülmények között éltek, tizenhárman voltak testvérek, faházuk minden eső után beázott, a továbbtanulásról álmodni sem mert, fürdőszobás lakásba is csak tizenöt éves korában költöztek. Mireille – aki már négyévesen a templomi kórusban énekelt – az általános iskola elvégzése után egy konzervgyárban dolgozott segédmunkásként, és megtakarított pénzén énekórákat vett. 1964-ben szülővárosában elindult egy énekversenyen bálványa, Édith Piaf La Vie en rose című dalával.
Jutalomként Párizsban is felléphetett, de kinevették akcentusa miatt. Piaf korábbi menedzsere mégis felfigyelt rá, egyengetni kezdte útját, és beajánlotta a legnézettebb tévés tehetségkutató műsorba. A törékeny, alig 150 centiméter magas lány 1965 novemberében Jeanne d'Arc-ra, az Orléans-i szűzre emlékeztető hajviselettel lépett fel először egy televíziós show-műsorban, decemberben pedig már a híres Olympia színpadán énekelt. Elsöprő előadása és Piafra emlékeztető hangja napok alatt a közönség kedvencévé tette. Ha tiszta, szép hangja felhangzott a rádióban, a hallgatók elérzékenyülve mondogatták: „Édith újra köztünk van”. Az „Avignoni Veréb” népszerűségére jellemző, hogy egy időben róla mintázták Marianne-t, a Francia Köztársaság allegorikus alakját.
Első nagy sikerű száma, a Mon Credo néhány hét alatt egymillió példányban fogyott el, egymást követték a külföldi meghívások. New Yorkban együtt lépett fel a francia sanzon nagy öregjével, Maurice Chevalier-vel, bejárta a világot Rio de Janeirótól Tokióig, Los Angelestől Berlinig, Angliában Engelbert Humperdinck The Last Waltz című slágerének francia átiratával lett népszerű. A hatvanas évek végén Moszkvában is járt, ahol szintén a lábai előtt hevert a publikum.
Mireille Mathieu eddig 150 millió lemezt adott el, tizenegy nyelven 1200 dalt adott elő, és olyan sztárokkal énekelt duettet, mint Paul Anka, Plácido Domingo, Elvis Presley, Julio Iglesias és Tom Jones. 1993-ban látta elérkezettnek az időt, hogy példaképének, Édith Piafnak szentelt albummal jelentkezzen. Pályafutásának ötvenedik évfordulóját 2014-ben koncertkörúttal ünnepelte, amelyet az Olympia mitikus színpadán kezdett, ott, ahol 1965-ben debütált; „hazai pályán” azt megelőzően csak öt évvel korábban láthatta a francia közönség. Mimi, ahogy a gallok becézik, hetvenévesen is koncertezik, s bár hozzánk nem jön el, októberben Pozsonyban láthatják magyar rajongói.
Mindenütt sztárként ünnepelték, mégsem lett világpolgár, ahogy tehette, sietett vissza Franciaországba, szűkebb hazájába, Provence-ba, és alig várta, hogy megigya aperitifjét egy avignoni kávéház napos teraszán. Bár Párizs előkelő Neuilly kerületében él visszavonultan egyik nővérével, gyermekkora színhelyétől máig nem tudott elszakadni.
A házias, családszerető, vallásos énekesnő nem ment férjhez, nem szült gyermeket. Azt állítja, hogy nem találkozott az igazival, gyermeke pedig azért nincs, mert a fellépések miatt nem tudott volna eleget foglalkozni vele. „Je ne regrette rien” (Nem bánok semmit sem) – válaszol mindig Édith Piaf sanzonjának címével a magánéletét firtató kérdésekre. Saját család híján minden szeretetét unokaöccseire és unokahúgaira árasztja, ami pedig a jövőt illeti, azt szeretné, hogy az utolsó leheletéig énekelhessen, amint az Maurice Chevalier-nek megadatott.
