Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Veres kakasok hangjától rezzent újra össze az igazak nyári álmától idén nagyon is elkerült hazai oktatás. A bukott diákok és tanárok hosszú (név)során tavaly már kiámuldozta magát a romániai tanügy labirintusában botorkáló – az útvesztőben gyermeke jövője után kutató – egyszeri polgárka, most talán – a múlt évi tapasztalattól „megokosodva” – egykedvűbben hümmögi el aggodalmát az új pedagógusnemzedékek színvonalát illetően. Persze, a vélemények ezúttal is megoszlanak. A felsőbb emeleteken, például a megyei tanfelügyelőségen senki sem csodálkozik, itt a csalásmentes vizsga magától értetődő, nemhogy lehangoló, de enyhén biztató következményének tekintik a vizsgázók egynegyedének kudarcát. A szakszervezetek ezzel szemben újra megragadják a háborgás lehetőségét, és komor ábrázattal emlékeztetnek a pedagógusbérek csökkentésére. Véleményük szerint ugyanis elsősorban a fizetésaprításokkal sikerült elérni, hogy a minőségi munkát végző oktatók nagy része távozzon a rendszerből, és látványosabbá váljon az elmúlt évek eredményeit produkáló selejt. Kétségtelen, hogy – megyei szinten maradva – tizenöt, kettesen alul teljesítő tanárjelölt a szakma leértékelődésének vészjelzése is lehetne. Lehetne, mégsem az, hiszen a múlt évben sem, most sem szenteltek túl sok figyelmet efféle részletekre illetékesék. Persze, arról sem kellene megfeledkezni, hogy a kiváló eredmény is csak azt jelzi, a vizsgázó sikeresen elsajátította a kért tananyagot vagy annak egy bizonyos részét, és lelkileg, szellemileg megfelelő állapotban volt a számon kért ismeretek visszaadására. A tízes mellé képzelt csillag sem lehet egyértelmű biztosíték arra, hogy a „véglegesített” oktató megtalálja a közös hangot diákjaival, hivatásként képes szakmáját gyakorolni. Volt már példa rá, hogy az egykori vizsgajegy védelmében a nebulókkal nem megfelelően bánó tanító akkor is megtarthatta állását, ha a nevével „fémjelzett” osztályokat messziről elkerülték a szülők. Ilyen szempontból valóban érdemes lenne átgondolni, mennyire múlhat egy oktató – és persze a gondjaira bízott diákok – sorsa egyetlen személytelen ismeretmérésen. A rendszer merevsége jövőtől talán feloldódhatna, de az is bizonyos, hogy, ha az iskoláknak majd jogukban áll megszervezni a versenyvizsgát és kiválasztani a megfelelőnek bizonyuló tanerőket, vége-hossza nem lesz a bizalmatlan, de nem mindig alaptalan feltételezéseknek és az ezekből adódó konfliktushelyzeteknek. Nincs is ebben semmi különös. Az lenne meglepő, ha nem így lenne, elvégre nálunk még a (veres)kakas-kukorékolás is korrupciógyanús.