Olvasom, hogy az erdélyi (romániai) nemesség, a földbirtokos osztály (réteg?) összeszedésében, kényszerlakhelyre hurcolásában 1949 március elején a rendfenntartó erők (erőszakszervezetek) között az emlékezők szerint a csendőrség is szerepet játszott.
Történelmi tanulmányaim során azt tanultam, hogy a román zsandárok intézményét 99 évnyi fennállás után egy 1949. január 23-i rendelettel megszüntették, tagjait, amennyiben nem sározódtak be nyakig az előző rezsim hősi cselekedeteiben, besorozták a biztonsági erők (szeku) reguláris alakulataiba, míg a falusi csendőrséget a milícia vette át. Tehát elméletileg nem vehettek részt az akcióban, az osztályharcban.
De persze, mint volt csendőrök, a valóságban ott lehettek a ki- és elhurcolásban, a módszeres zaklatás megvalósításában. Hiszen hely- és emberismerettel rendelkeztek, megfelelően gyűlölték a földesurakat és írmagjukat is – kiknek ősi címeit már korábban eltörölték –, és nem csupán a kizsákmányolók ellen harcoltak, hanem egy nemzetiség ellen is. Ui. a román csendőrségbe csupa megbízható embert vettek be.
A volt magyar csendőrök – már aki nem pucolt el a háború végén –, rettegve várták, mikor csap le rájuk a munkásosztály ökle, Észak-Erdélyben pedig azoknak a hazatérőknek az emlékezete, válasza, akiket ők szedtek össze, kísértek be a gettókba, tuszkoltak fel a halálvonatokra. Parancsra. Persze, hogy csakis parancsra.
Az 1990-ben újraalapított honi csendőrség honlapján egy árva szó sem hangzik el arról, mit is míveltek a civil lakosság rovására a derék rendfenntartók a világháború előtt és alatt. Ez a tudat és szőnyeg alatt helyezkedik el, a kutatók bátorságában reménykedve.1
Seby
1http://www.jandarmeriaromana.ro/repere-istorice (letöltés 2001. február 7.)
