2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minden stílust kiszolgál az idei Őszi Sokadalom

  • 2014-07-17 14:57:36

Az előző évekhez hasonlóan, augusztus utolsó hétvégéjén, azaz 28. és 31. között kerül sor a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom 2014-es kiadására.

„Az előző évekhez hasonlóan, augusztus utolsó hétvégéjén, azaz 28. és 31. között kerül sor a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom 2014-es kiadására, mely alkalommal ismét az értékszüretre, azaz a kirakóvásárra és a színvonalas programkínálatra fektetjük a hangsúlyt” – emelte ki Bokor Tibor polgármester az idei első, városnapokat érintő sajtótájékoztatón. Mint mondta, a tavalyi 130 kirakodó számát idén is szeretnék tartani, hiszen a termék- és a kézművesvásár az elsődleges profilja az Őszi Sokadalomnak. Jövő héttől várják a vásárosok jelentkezését, a helyek száma korlátozott!
„Reményeink szerint ki tudunk alakítani egy piaci részt is, ahol elérhető áron be lehet majd szerezni a szezonális zöldséget, gyümölcsöt, hiszen ez a periódus egyben az eltevések, télire való felkészülés időszaka is” – fejtette ki a városvezető, megtoldva az információt azzal, hogy érdekességekkel is készülnek, de eme részletekre egy későbbi alkalommal térnek vissza.
Ménessy Kinga, az Őszi Sokadalom főszervezője a fellépők sorát ismertette. „Úgy érzem, az idei programkínálatunk igen sokoldalú, igyekeztünk minden zenei irányzatot, illetve minden korosztályt kiszolgálni. Közkívánatra lépnek fel többen is a sokadalmi színpadon, ezek közül első és legfontosabb vendégünk az Edda Művek lesz.” Bokor Tibor egyéni preferenciája adta az ötletet a sokak által kedvelt Balkan Fanatik zenekar meghívására, de itt lesz a visszatérő Takáts Tamás Blues Band, az eurovíziós Kállay-Saunders András, valamint Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes egykori énekesnője is. Ugyancsak közkívánatra lép fel a Dancs Annamari–Kerényi Miklós Máté duó, a Budapesti Operettszínház táncos-komikus párosa, színvonalas, élő zenekaros operett-musical produkciójával. Újdonságnak számít az alternatív irányzatok jeles képviselője, a Szabó Balázs Bandája, akik nemcsak Kézdivásárhelyen, de a székelyföldi régióban is először lépnek fel, valamint az elmúlt időszak tehetséges felfedezettje, Cserpes Laura. A helyi zenekarok is képviseltetik magukat: a Silver Proof kifejezetten erre az alkalomra 
„jön újra össze”, de színpadra lép az Ego Sum és a MiniSnaps is. „A helyi zenekarok továbbá egy új, meglepetészenés programban is megmutathatják magukat, erre a továbbiakban részletesen visszatérünk” – fogalmazott sejtelmesen a főszervező. Ugyancsak helyi zenekaroknak számítanak – ha nem is kézdivásárhelyiek – a Bagossy Brothers Company (Gyergyószentmiklós), a Mercedes Band (Sepsiszentgyörgy) és a Face Today (Székelyudvarhely), akik szintén a zenés programok lajstromát színesítik.
„Az idei városnapokra szánt összeg 250 ezer lej, melyet ezúttal is tartani igyekeztünk, ebből kb. 100 ezer lej a támogatások értéke, 60 ezer lej a területbérekből jön be, a többit a helyi költségvetésből teremtjük elő. Tudni kell, hogy az Edda Művek kifizetése a fellépőkre szánt költségvetés felét emészti fel, de a több mint kétórás produkció kérdés nélkül megéri az áldozatot” – fejtette ki a polgármester.
Mától ismét aktív a www.oszisokadalom.ro honlap és Facebook-oldal, ahol folyamatosan frissülnek az információk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató