2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelytől félórás, Dicsőszentmártontól mintegy tízpercnyi autóúton megközelíthető Mikefalva községközpont adminisztrációs hatásköre Abosfalvára, Désfalvára, Szászcsávásra, Haranglábra, Somostelkére és Felsőkápolnára is kiterjed.

Az egykori Eperjesy–Gál udvarház (Fotó: Nagy Tibor)


A Marosvásárhelytől félórás, Dicsőszentmártontól mintegy tízpercnyi autóúton megközelíthető Mikefalva községközpont adminisztrációs hatásköre Abosfalvára, Désfalvára, Szászcsávásra, Haranglábra, Somostelkére és Felsőkápolnára is kiterjed. A nemrég felújított műemlék épületben, az egykori Gál és Eperjesy udvarházban – mely örökösök hiányában az önkormányzat tulajdona lett –, a 2008-tól hivatalában lévő Székely László polgármesterrel beszélgettünk az eddigi megvalósításokról, a jelenlegi gondokról és a tervekről.

Amint a községvezető elmondta, a lehetőségekhez mérten végeztek és folyamatban vannak útkorszerűsítési munkálatok, számtalan megvalósíthatósági tanulmány vár kedvező elbírálásra, melyek révén a községközponthoz tartozó települések lakosainak életén próbálnak enyhíteni, a települések megközelíthetőségét a nyugati szinthez közelíteni.

A magát többnyire földművelésből fenntartó lakosság, mint a legtöbb vidéki településen, fogyatkozóban van. Az iparban dolgozók Marosvásárhelyre, Nyárádtőre, Medgyesre ingáznak. A községközpont egyetlen nagyobb adófizetője a Vinum Castel Kft. borászat.

 

A szakmai tapasztalat előnyei

Az eddigi éves költségvetésekből sikerült a településen lévő iskolákat részben felújítani, a csávási öt kilométeres bekötőutat, mellékutcákat aszfaltozni, Mikefalván járdaszakaszokat felújítani, Abosfalván a temetőre vezető ötszáz méteres mellékutcát, a somostelki öt kilométernyi bekötőutat is leaszfaltozták. Haranglábon a két és fél kilométeres bekötőutat és nyolcszáz méternyi mellékutcát is aszfaltréteggel burkolták, de Felsőkápolna községi útjáról sem feledkeztek meg. Jelenleg az Abosfalva–Désfalva közötti két kilométeres bekötőút korszerűsítésének előkészítő munkálatai zajlanak, reményeik szerint október közepéig az aszfaltréteg is felkerül. Ottjártunkkor tapasztalhattuk, hogy az önkormányzat vezetőjének szakértelme sokat nyom a latban, hisz az építész almérnökként az útépítésekben, illetve nagy horderejű építkezéseknél betöltött építésvezetői tapasztalatokat igencsak jól tudja hasznosítani. Mint mondta, ha a törvény lehetővé tenné, nagy összegeket spórolhatna meg, amivel újabb kilométereket lehetne korszerűsíteni. Bérmentve is ellátná az építésvezetői feladatkört, hisz a minőségre összpontosítva amúgy is folyamatosan ellenőrzi a munkálatok menetét.

Kertész István titkár szerint az idei költségvetésből számításaik szerint közel két és fél millió lejt fordíthatnak beruházásokra, valamivel többet a pedagógusok fizetésére, és 360 ezer lej körüli a szociális juttatásokra szánt összeg.

A Kis-Küküllő árvízszabályozási munkálatait 2011-ben kezdték el a vízügyi igazgatóság munkatársai, hat kilométeren elvégezték a kormány által finanszírozott mederszabályozási munkálatokat, majd pénzhiány miatt leálltak. Remélhetőleg a POS MEDIU pályázás útján rövidesen folytatják az elkezdett mederszabályozást, melynek tervei már tizenhat éve elkészültek.

A polgármester a tervek között említette a ravatalozók megépítését, a csatornahálózat kiépítését, délutáni szociális foglalkoztatóközpontok létesítését gyerekek számára, az abosfalvi iskola felépítését, jelenleg ugyanis bérlik a tanintézménynek helyet adó helyiségeket, a désfalvi iskola bővítését, a mikefalvi felújítását.

Arra a kérdésünkre, hogy a Dicsőszentmárton felé vezető megyei út mikefalvi szakaszán az évek óta zajló javítás miért annyira vontatott, a polgármester elmondta, hogy azt a munkálatot a megyei tanács finanszírozza. 2008-ban kezdték el a talajcsuszamlás okozta gondokat orvosolni, de az elnyert munkálat pályáztatását megóvták, így egy ideig szünetelt a tevékenység. Időközönként pénzhiány miatt is félbemarad a munkálat, de az ígéretek szerint november elsejéig befejezik.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató