2021. március 7., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mikor jutunk egyenesbe?

A Maros Megyei Tanács január 28-i ülésének napirendjén több határozattervezet szerepel, melyek a megye öt hulladékgazdálkodási övezetében a szolgáltatási szerződések felbontását vetítik előre. Mivel Marosvásárhelyen az integrált hulladékgazdálkodási rendszeren belül nem sikerült kiválasztani a szolgáltatót, illetve a meglévő szerződések sem életképesek, az Ecolect Maros Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatóját, Tóth Andreát kérdeztük a lakosságot érintő szolgáltatás jelenlegi helyzetéről.

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Marosvásárhelyen várhatóan február végén írják ki a harmadik licitet

– A megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszeren belül a marosvásárhelyi és a 2-es övezetbeli köztisztasági szolgáltatás odaítélésére két sikertelen „nekifutás” volt. Ezt követően aktualizáltuk a dokumentációt, és január 12-én jóváhagyás végett kiküldtük az önkormányzatoknak. Remélhetőleg a januári tanácsülésen minden önkormányzat napirendre tűzi ezt. Ahogy meglesznek a jóváhagyások, közgyűlési jóváhagyásra is szükség lesz, s remélhetőleg február végéig elkezdhetjük a közbeszerzési eljárást, a dokumentációt feltölthetjük a közbeszerzési platformra, a SICAP-ra. Reméljük, hogy a harmadik licit sikeresen zárul, odaítélhetjük a szerződést, és nem lesznek óvások sem. 

– Milyen módosításokra volt szükség a dokumentációban?

– Történt néhány jogszabály-módosítás, és ennek függvényében aktualizáltuk a dokumentációt. A leglényegesebb, hogy eddig csak városon gyűjtötték a műanyag hulladékot házról házra. A jogszabálymódosítás következetében, a jobb eredmény elérése érdekében a műanyagot, illetve a papírhulladékot ezután vidéken is házról házra fogják gyűjteni, külön zsákokban, városon pedig zsákokban és kukákban. A szelektív hulladék gyűjtésének módosításával a gyűjtési frekvenciát is aktualizáltuk, meghatároztuk, mettől meddig tart Marosvásárhely központi zónája, ahol a jogszabály szerint gyakrabban kell gyűjteni a hulladékot. Módosult a beruházások értéke, és leszögeztük, hogy mit kell az önkormányzat biztosítson, és mit a szolgáltató. A hulladéktárolók jó részét a köztisztasági cég kell biztosítsa, tehát a kukákat és a zsákokat is, amibe a szelektív hulladékot gyűjtik. 

– Abban az esetben, ha a város felbontja az egyéves szerződést a Sylevyvel, amelynek továbbra is 90 napon át kötelessége szolgáltatni, ez idő alatt megköthető-e a végleges szerződés a marosvásárhelyi 2-es övezetre? 

– A köztisztasági szolgáltatásnak folytonosságot kell biztosítani, a 90 nap arra van, hogy az önkormányzat tudjon megoldást találni. Addig az Ecolectnek a licitet nem sikerül befejezni, mert a 90 nap erre túl rövid, viszont az átmeneti időszakra a város egy szolgáltatót fog szerződtetni, amely a licit befejezéséig elvégzi a szolgáltatást. 


Az Ecolect öt régió esetében tett szerződésbontási javaslatot

– A megyei tanács honlapján közzétett határozattervezetek között szerepel, hogy a szentpáli 1-es, a szászrégeni 4-es, a dicsőszentmártoni 5-ös, a balavásári 6-os, a mezőrücsi 7-es régiókra érvényes szerződések felbontását helyezik kilátásba. Miért kerül erre sor? 

– A szerződéseket a 2019-es év elején kötöttük. A szolgáltatónak kötelezettsége volt többek között az, hogy hulladéktárolókat, kukákat, konténereket biztosítson a lakosság számára. Kötelessége volt tudatosítási kampányokat végezni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés minél optimálisabb eredményeket hozzon. Kötelessége volt járadékot, használati díjat fizetni a rendelkezésére bocsátott javakra, de ezeknek a szerződéses kötelezettségeknek sem a Sylevy Salubriserv, sem a Dicső környékén szolgáltató Bissdog Kft. nem tett eleget, a többszörös felszólítások ellenére sem. Így mi kötelesek vagyunk az önkormányzatok elé terjeszteni a szerződésbontási javaslatot. Az önkormányzatok döntenek majd, hogyan látják ezeknek a szerződéseknek a jövőjét. Az önkormányzatok döntése után, az Ecolect-közgyűlésen dől majd el a szerződések sorsa. Ha a szerződést felbontják, a cégnek 90 napon át biztosítania kell a szolgáltatást, a hulladék összegyűjtését. A dicsői régióban a szolgáltató már lépéseket tett annak érdekében, hogy orvosolja a mulasztásokat. Az Ecolect monitorozó egység, nekünk továbbítanunk kell a pontos információt a tagjainknak, az önkormányzatoknak, de a döntés az ő kezükben van – tájékoztatott Tóth Andrea, a Maros Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)