2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ezt a kérdést tettem fel a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar nyelvű zenetanári tanszakán, zeneesztétika órán a végzős diákoknak.

Ezt a kérdést tettem fel a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar nyelvű zenetanári tanszakán, zeneesztétika órán a végzős diákoknak.

A felvilágosodás korának kulcsfontosságú műve Mozart Varázsfuvolája. Az opera nyitánya szinte bevezeti a csodát, de vannak értelmezések, melyek szerint más csoda is megszülethetne utána. Ha a Varázsfuvolát behelyettesítem a kiteljesedő emberi élettel – és miért ne tehetném –, akkor a nyitányt is konkrét vagy absztrakt, vagy valamilyen síkon, síkokon érzékletes valóságnak foghatom fel, így az eszmei egységet megalapozott egységnek tekinthetem. Vagy mégsem? A továbbiakban a diákok az első gondolat jegyében nyilatkoznak. A nyitány, a zenével való találkozás. A kiteljesedés még előttük áll.

„…Mindig arra vágytam, hogy édesapámmal zenélhessek. Ahogy múltak a líceumi évek, egyre jobban megbántam, hogy nem mentem el a zeneiskolába, de a célomnál kitartottam. Négy év líceum után sikerrel felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, ahol jelenleg zenepedagógiát tanulok.” (Nagy Attila-Béla)

„…Minden alkotóelemével a zene az emberi világ része, matematikailag kiszámítható, fizikai törvényekkel megmagyarázható … s mégsem csupán ennyi. Van itt még valami. Valami, vagy Valaki, aki kiemeli – persze nem mindig és nem mindenkinél, s főleg nem lehet itt törvényszerűségekre számítani – a zenét a pusztán emberi összefüggésekből, a fizika törvényszerűségeiből és valami megmagyarázhatatlan transzcendentális érzés közvetítőjévé lényegíti át.” (Páll Melinda)

„…A zenével tudtam mindig kikapcsolódni, megnyugodni, és önmagamat adni. Számomra biztonságot jelentett, mert a zenében otthon éreztem magam. Miután elvégeztem a nyolcadik osztályt, szüleim rám bízták, hogy olyan iskolát válasszak, ami számomra megfelel. Semmiképpen sem akartak befolyásolni, szabad választás előtt álltam. Nagyon sokat gondolkodtam. Két variáns volt előttem, a zene és a tanítóképző, mindkettőt egyformán szerettem volna. Mostanra azonban olyan pályán vagyok, amelyben mindkettő jelen van. A zene és a pedagógia iráni szeretetem mind a mai napig belülről jövő, ösztönző erő.” (András Mária)

„…Gyakorlatilag az egész életem mindig a zene körül forgott, a zeneóvodától a Művészeti líceumon át, az egyetemi éveimet is beleértve. Már szinte természetes, hogy csak azért is a zene, hogy a zenélés örömét meg tudjuk mutatni, tanítani, hogy minél több egészséges lelkületű, boldog embert nevelhessünk fel, akik zeneszeretetüket másoknak is tovább adják. Különben, én nem is értek máshoz.” (Veress Orsolya)

„…Az egész valamikor nagyon régen kezdődött. Éltem, valahol, egészen zsenge gyermekként, mint más gyerek, álmok és mesék között. De volt egy különös vágyódásom a zene iránt, ami végigkísérte a gyermekkorom, egy különleges és távoli iránt, és ami nagyon erős emlékként most is él bennem… Megbabonázott néhány – magam sem tudom honnan ismert – dallam, élt egy titokzatos kapcsolat közöttem és a zene között, és én úgy gondolom, ez nem egy elszállt gondolat. Ez egy „varázsállapot”, ami gyerekkorban általános, aztán felnőttként még egyesekkel megtörténik… Tulajdonképpen ezt az állapotot keressük mindnyájan, így vagy úgy, kimondva / kimondhatatlanul.” (Somu Janka)

„Mindig szívesen gondolok vissza azokra az alkalmakra – rendszerint hétvégekre –, amikor édesapám munkából hazajőve, fáradtan elővette a régi hegedűt, és én szájtátva hallgattam, amint hol ismerős, hol ismeretlen dallamokat játszott… Mennyire könnyű volt akkor ábrándozni, mennyire szépnek, jónak tűnt akkor minden… Gyerekábrándok… Vagy inkább a zene varázsereje?” (Dániel Csaba)

„…Az első nagyobb fellépésem második osztályos koromban volt, a Kultúrpalota nagytermében. Egyedül én és a hegedűm, zongorakísérettel. Álltam ott… és igen… akkor kezdődött el minden igazán!… A kulcs nálunk van, nekünk kell megfejtenünk a titkokat, és törekedni úgy alakítanunk a jelent, hogy az a későbbi kivetülésekben hűen tükrözze az eszmét és a hitet, amiben felnőttünk és amit képviselünk mind a mai napig.” (Szakács Zoltán)

„…A zenével mint tantárggyal óvodáskoromban találkoztam először.

Óvodai felszereléseink közé tartozott a zsebkendő, egyenruha és cipő mellett a kasztanyett, szájharmonika és csengő is. Mivel Hamamatsuban laktam, a Yamaha, Susuki, Kawai, Roland stb. városában minden iskola, óvoda jól fel volt szerelve hangszerekkel. Mindenki kipróbálhatta, játszhatott rajtuk… Egyetemistaként több ezer néptánccal és népzenével találkoztam. Mivel nagyon vonzott, ide jöttem népzenét gyűjteni, majd a cigányzenészek bátorítására velük együtt kezdtem muzsikálni lakodalmakban, temetéseken, ünnepekkor, majd mivel ezek az alkalmak megritkultak, tánctáborokban. A kíváncsiságom kiterjedt az európai zenekultúrára, és most itt tanulok a zenetanári szakon.” (Hayashi Akio)

„Lelkünk folyamatosan vágyódik az esztétikai szépre és elménk kívánja a rendet, de magunk körül többnyire csak ezek ellenpárjait: csúfat és káoszt látunk. Ebben a helyzetben ígér megnyugvást a vázolt problémát átlátó (de legalább is sejtő vagy érző) ember számára a Mozart zenéjében rejlő szerkezeti rend és emfatikus pozitívum: emocionális kapaszkodót, orientációs pontot az abszolút értékek koordinátarendszerében, bizonyítékot, hogy nem velünk van baj… (Ila Gábor)

A tanításhoz kevés a tanulás, akinek nincs hozzá adottsága, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, s még emellett szükség van pszichológiára, empátiára is. A zene örömét továbbadni, a zene örömét élteti. A jó szülő felsegíti a járni tanuló gyermeket, ha el akar esni, de nem akarja megtartani karonülőnek.

 

Csíky Csaba