Miért van gond az ivovíz-szolgáltatással?!

(Folytatás augusztus 8-i lapszámunkból)

Egy másik aquaservi mellébeszélésről (ebben az esetben sem szándékosságot emlegetek) az internetes Népújság egy másik cikkéből értesülünk (Mezey Sarolta: A szárazság miatt problémás a vízellátás, 2022. 6. 29.). Az Aquaserv szerint „Bármennyi vizet is szivattyúznak beléjük, nem elegendő”. Ez az állítás is csak alátámasztja egy későbbi riport adatait (Vajda György: Egyelőre a Mezőségen okoz nagyobb gondot, 2022. 7. 25.), amelynek alapján fennebb bebizonyosodott, hogy a Marosban igenis van elegendő víz. Vagyis maga az Aquaserv állítja közvetve, hogy igenis van elegendő víz. Tehát a vízkorlátozást nem lehet sem a szárazság, sem a mezőségi vízvezeték állítólagos alulméretezésének rovására írni. Ugyanis a városi vízműtől kiinduló fővezeték 400 mm-es átmérője bőségesen megfelel még a nagytávlati igényeknek is. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a bő négy évtizedes, csupa lyuk acélvezetéket nem kellett volna már sokkal régebben műanyag csőre kicserélni. Más kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben ki, milyen alapon és szakmai ellenőrzés mellett (vagy inkább annak hiányában) milyen ügyefogyottan bővítgette, toldozgatta a rendszert. Mert igazából itt van a kutya elásva. De nagyon. Csak itt beszélhetünk alulméretezésről és egyebekről.

Az a tény, hogy a lakosság az egyébként legalább két évszázada ismerten krónikus vízhiánnyal küszködő Mezőségen háztáji kertjét is – egyéb vízforrás híján – vezetékes vízzel próbálja öntözni, egyáltalán nem ok az Aquaserv által háromnaponkénti vízellátási módszerrel alkalmazott büntetésre. Mert valahogy ezt a következtetést sugallja az a megjegyzés is, hogy mivel a vízpazarlási kihágás nincs jogilag szabályozva, akkor a kézenfekvő megoldás az, hogy elzárjuk a csapot (jelen esetben és képletesen, két napra). Gondolom, elzárás nélkül is, kellően megalapozott előzetes tájékoztatással a lakosság és a helyhatóságok is hamar belátják, hogy (főleg ilyenkor) spórolni kell a vízzel. Egy másik fontos, megválaszolatlanul maradt kérdés a tartályok időszakos feltöltésével kapcsolatos. Vajon mennyire hasonlít itt a helyzet a későbbiekben részletezett szászrégeni vízellátási körzetben alkalmazott gyakorlathoz? 

De vajon a Mezőség esetében a fentiek ismeretében mennyire indokolt vízpazarlásról beszélni? Átgondolták-e ezt illetékesék: vízügy, Aquaserv, más állami hatóságok? Bizonyára nem, ugyanis ez hosszabb időn keresztül történő szakértői tárgyalásokat, elemzést, magas fokú szakmai ismereteket, tapasztalatot és sok fejtörést igényel. Erre pedig a jelek szerint nemigen akad kliens. Legalábbis a nyilvánosság előtt nem. És ha nem, miért nem?

De van kiút a kilátástalanságból, már látszik az a bizonyos „luminiţa de la capătul tunelului”, biztat az Aquaserv. „Ám létezik egy projekt…”, mondja a sajtófelelős (vagyis a hivatali szemfényvesztő), amely majd megoldja ezt a problémát. Egyetlen gond van csak: „Előfordulhat, hogy amire a hálózat elkészül, »túlnövik« a települések”. Ismerve a hazai beruházási szokásokat, ennél nagyobb igazságot nem is lehetett volna mondani. A túlnövésről csak annyit, hogy egy szakmailag helyesen megtervezett rendszert sokkal könnyebb bővíteni, mint egy pancser munkát. Lásd Jedd és Koronka esetét. Jeddet pedig épp az Aquaserv hozta fel mint negatív példát. De utána lehet nézni, hogy a jeddi és a koronkai víz- és csatornahálózatok esetében mennyi a meg nem nevezett szolgáltató (vajon miért nem lehetett megnevezni?) és az Aquaserv felelőssége (természetesen a vízügy és a sok jóváhagyó-bólogató állami intézmény mellett).

Mindezek után már csak hab a tortán az Aquaservnek (habár a törvényes előírások szerint helyes) szinte cinikusan hangzó kijelentése, miszerint „A szolgáltató mellett a polgármesteri hivataloknak kötelességük biztosítani a megfelelő mennyiségű vizet a lakosoknak, ahol nincs lehetőség más ellátásra” (internetes Népújság, Vajda György: Egyelőre a Mezőségen okoz nagyobb gondot, 2022. 7. 25.). Az a bizonyos „megfelelő mennyiség” a közegészségügyi előírás szerint 50 liter/fő/nap ivóvíz, és nem csak egyszerűen bármilyen víz. A kérdés csak az, hogy amikor minden hatóság tudja, hogy az egyetlen ivóvízforrás az Aquaserv, mennyire etikus egy ilyen kijelentés épp az egyetlen ivóvíz-szolgáltató vagy bármely más állami hatóság részéről.

Ami a szászrégeni vízműre alapozott vidéki vízellátást illeti, a helyzet ugyanaz, mint Marosvásárhelyen, ugyanis a Görgény 3,72 m3/s-nyi vízhozama (internetes Népújság, Vajda György: Egyelőre a Mezőségen okoz nagyobb gondot, 2022. 7. 25.) bőségesen fedezi az igényeket. Ennek ellenére a cikkben meg nem nevezett szolgáltató (vajon miért nem lehetett megnevezni?) (habár az Aquaserv honlapja szerint a szászrégeni víz-csatorna rendszereket is ők szolgálják ki) a szászrégeni vízműhöz csatlakoztatott, a cikkben megnevezett 16 község víztartályait „23.30 és hajnali 6 óra között” tölti fel. Hogy ez az eljárás városunkban is így történhet, és nem csak száraz-ság idején, például a kövesdombi tartályok esetében, néhány jel erre látszik utalni. De lássuk a lényeget. Minden, tartályra alapozott vízellátási rendszer tervezési és üzemeltetési ábécéje az, hogy a tartályt folyamatosan kell tölteni, úgy, hogy a nap folyamán változó vízfogyasztást a tartályon keresztül úgy tudják biztosítani, hogy abban a vízszintváltozás (tehát a kapacitásváltozás) csak az úgynevezett tűzvíz- és biztonsági tartaléknak megfelelő alacsonyabb és a maximális vízszint között változzon. A tartályokat semmi esetre sem szabad a tűzvíz- és biztonsági tartaléknak megfelelő vízszint alá üríteni, mert ez azt jelenti, hogy ezt a „vastartalékot” is leürítik a fogyasztás fedezésére. Ehhez tudni kell, hogy ezt a „vastartalékot” csak egy különleges, kizárólag erre a célra szolgáló, lepecsételt csap megnyitásával lehet felszabadítani. Ami azt jelenti, hogy – amennyiben az újságcikkből ezt ki lehet következtetni, de csak akkor –, az a bizonyos névtelen szolgáltató tudatosan nyitotta meg ezeket a csapokat, ami nagyon súlyos dolog, ugyanis tűz esetén nincs meg azonnal a tűzoltáshoz a műszaki előírások által megkövetelt kötelező vízmennyiség. Úgy látszik, a meg nem nevezett szolgáltató (vagy Aquaserv?) egy igencsak egyéni üzemeltetési módszert használ. És ebben az esetben nincs mentsége jogilag sem, mert a tűzvíz- és biztonsági tartalék biztosítására igenis létezik jogi szabályozás. Vajon mit szól ehhez a Katasztrófavédelmi Felügyelőség és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség?

Mindezek ismeretében jogosan tevődik fel a kérdés: a többi vízellátási rendszerben alkalmazott gyakorlat vajon mennyire hasonlít a fentebb vázolt rendszerekéhez? Másképpen: vajon milyen mértékben vagyunk kiszolgáltatva a (törvény szerint) jogosított víz-csatorna szolgáltatók hozzáértésének, netán hozzá nem értésének?

Végül, de nem utolsósorban, nem szabad megfeledkeznünk egy nem kevésbé fontos dologról, éspedig az adminisztrációs tanácsokról. Ezeknek az (lenne) a feladatuk, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a tulajdonukat képező, jelen esetben vízellátási rendszereik üzemeltetésére, esetenként fejlesztésére szerződtetett, jogosított szolgáltatókat, jelen esetben az Aquaservet, a többi esetben a meg nem nevezett szolgáltatókat. Az elmúlt évek tapasztalatai, meg az idézett újságcikkek alapján úgy tűnik, szabad a gyeplő. Közérthetőbben: ezekben az adminisztrációs tanácsokban nem lenne senki, aki rákérdezhetne a lényegi dolgokra, vagyis a műszakiakra, amelyektől a pénzügyi helyzet is függ? Mert ha lenne, akkor az ismertetett helyzetek soha nem fordulhatnának elő. Ha pedig van, akkor nem teszi a kötelességét (tetszés szerint tovább lehet bővíteni a gondolatmenetet). A lényeg a látszat szerint csak az, hogy rendben vannak-e a pénzügyi mutatók, kiváltképp a részvényesi haszon. A jó zsíros juttatásokkal meghálált tagokat majdhogynem orruknál fogva vezetnék a szolgáltatók? Egyébként furcsa módon az Aquaserv igen diszkrét a juttatásokat illetően (nulla adat), annak ellenére, hogy a törvény szerint a közpénzek átláthatósága érdekében ezek nyilvános információk kell(ene) legyenek. Továbbá a kiszolgált rendszerekről még egy árva szó sincs az Aquaserv honlapján, bár ezek is közérdekű információk. Utánanéztem néhány nagyobb város víz-csatorna szolgáltatójának, és a honlapjukon ugyanazt a szűkszavúságot tapasztaltam. Akad ugyan némelyik, amelyik a kurta farkú malac kurta farkánál is rövidebb információt, netán fényképet is közöl a vízellátási és csatornázási rendszer(ek)ről, de mindez édeskevés. Többek között az átláthatósági törvény szerint sokkalta több (habár nincs ennyire részletezve, de írott, rajzolt és fényképes) információt kell(ene) a közönség számára elérhetővé tenni. Még meddig mehet ez így?

Kelemen Árpád