2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Radványi Hajnal nyolcadik kötetét mutatták be kedden délután a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban, a Magányosok Klubja keretében. A szerzőt nem kell különösebben bemutatnunk, hiszen lapunk olvasói rovatának leghűségesebb krónikása. Nincs olyan esemény, amelyről ne számolna be, amelynek élményét ne osztaná meg a nyilvánossággal. Ha két-három hétig nem jelentkezik, feltűnő a hiánya. Megszoktuk, tiszteljük és szeretjük, úgy ahogyan klubtársai, ismerősei, barátai is. Bizonyíték erre, hogy A mi városunk című versesköte-tének bemutatójára ismét megtelt a Szent Mihály-terem. A könyvet Kopacz Imola, a Magányosok Klubjának tiszteletbeli elnöke mutatta be.
Elsőként ismertette a szerző életútját, aki 1928-ban Nagyajtán „csodálkozott” a világra. Hölgyek esetében a születési évet nem illik firtatni, azonban mégis megtesszük, hiszen amit Radványi Hajnal kora ellenére kitartásban, szorgalomban, életigenlésben felmutat, példamutató. Az élet kínálta örömök, szomorúság, családi tragédiák ellenére nem áll le az alkotással, hanem folyamatosan papírra veti gondolatait. Írásaiban benne van egész életpályájának a tapasztalata, olyan vallomások, amelyek tanulságul szolgálhatnak. Eddig nyolc kötete jelent meg: 2008-ban az Üzen a meseország, gyermekszíndarab-kötet, 2009-ben Emlékképek egy letűnt időből, novelláskötet, 2010-ben Üzen a Szentírás, bibliai jelenetekkel, 2011-ben a Babaversek, 2012-ben a Lóbusz novelláskötet, 2013-ban a Kék madár verseskötet, s a legutóbbi, A mi városunk című verseskötet.  A 
verseket három ciklusba osztva találjuk a kötetben: Napjaink, Gondolatok és Szomorkák. A címadó, A mi városunk című verset az első ciklusba sorolta, évszakonként taglalja a város szépségét, vonzerejét: S jöhet újra nyár vagy tél, ez a város mindig szép – a miénk. 
A könyvbemutató kellemes, jó hangulatához nemcsak a szerző és a bemutató derűje járult hozzá, hanem Puskás Győző előadása is, akinek szavalatában más dimenzióba kerültek a versek. Szilágyi Sándor és Tóth Sámuel muzsikája pedig a zenével szárnyaltatott gondolataink hullámhosszán. 
Radványi Hajnal filozófiai kérdésekre próbál választ adni verseiben – mondta Kopacz Imola. A Kijön a lépés című vers megnyugtató választ ad az örök nagy kérdésre, arra, hogy milyen lesz a vég: „Mi lesz a mával és mi lesz a holnappal? És hol, jaj, hol van a vég? Na ne félj, mert kijön a lépés, mire kell, pontosan odaérsz, ahol többé nincsen semmiféle kérdés”. 
A szerzőről nemcsak Kopacz Imola pszichológus, hanem a klubtársak is elismerően szóltak, mondván, hogy az Istentől kapott tálentumait nem ásta el, hanem megosztja másokkal is, s ezzel a művészettel elviselhetővé teszi az életet.
Radványi Hajnal arra kérte a hallgatóságot, hogy ha a verseket olvasva, valakit megragad egy-egy gondolat, jelezzenek vissza, mert ez nagyon jóleső érzés! Mit kívánhatunk? Sok olvasót és sok visszajelzést!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató