2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mi a székely?

  • 2013-03-08 18:07:22

„Busszal jönnek a zászlósok” – ironizál egy rádiós a Transindexen. (Ez egy kicsit Spiró György Jönnek c. versére emlékeztet. Az pedig nem jó.

„Busszal jönnek a zászlósok” – ironizál egy rádiós a Transindexen. (Ez egy kicsit Spiró György Jönnek c. versére emlékeztet. Az pedig nem jó. Mert abból a versből süt a gyűlölet és az indulat.) Hogy ez káros lesz nekünk, vásárhelyi magyaroknak. Mármint az autonómiatüntetés. Mondja a gyepesi, ud-varhelyszéki születésű székely. Hasztalan lesz azoknak is, akik hisznek benne, mondja.

     A székelyekről akartam írni: mit is jelent számunkra, vásárhelyiek számára a székelység? Kell-e ide tartozzunk, ide tartozunk-e? Mi köt össze és mi választ el? (Vásárhely felemás... – mondta egy ismerősöm. Sok tekintetben. Se nem székely, se nem magyar, se nem Székelyföld, se nem szórvány). Székelyföldről elszakadt értelmiségieknél (is) gyakran megesik, hogy rövid időn belül úgy
„hull le róluk” a székely identitás, mint ruha másról a boldog szerelemben. Mert a székely „az gáz”. Bajuszpödrés, áfonya, pálinka, színpadon táncolás, bicskás virtuskodás, és legújabban ótonómia. Ennyi. Valóban ennyiben summázni lehet a székely identitást? Ezért „gáz” egy székelynek székelységét vállalni Vásárhelyen?

Valóban ennyi lenne? Egy rosszízű zárvány-identitás, amit mihamarabb el kell felejteni, hogy fölolvadhassunk a posztmodern turmixban? Lehet, ezt is jelenti székelynek lenni. De talán lehet más is. Ez is egy nép, népcsoport, mint bármelyik más, melyet egy földrajzi térség és a történelem körülményei alakítottak olyanná, amilyennek ma ismerjük. Nem különb, nem jobb, mint más nép, de egyszeri és megismételhetetlen. Mint ahogy minden nép. És ki a székely? A válasz  rövid: aki annak érzi magát. Mindenféle bőlájbis kijelentéssel ellentétben ehhez sem születni, ezt érezni kell. Van erre példa bőven, hogy csak a legnagyobb székelyt, Orbán Balázst említsem. Érezni és áldozni a tágabb és szűkebb értelemben vett közösségért. Ezt teheti akár román zsidó vagy székely származású, ha a közösségen belül jót és értéket teremtő egyén tud lenni, akkor helye van ott.  Fel kell építeni egy olyan Székelyföldet és egy olyan székely öntudatot, mely nem törzsi, hanem értékteremtő alapon önszerveződik, mely befogad és nem kirekeszt, amellyel a hatvan vagy akár harminc éven aluliak is azonosulni tudnak.

 Valamikor, bizonyos történelmi körülmények eredményeképpen, Marosvásárhely a Székelyföld szellemi és gazdasági központjává nőtte ki magát. (Egy gazdaságilag fejletlen és tradicionalista közösség kisvárosi jellegű központjává.) A századforduló vitézkötéses, bajuszpödrős millenniumi eufóriája közepette mégis volt idő és energia arra, hogy Marosvásárhelyt a Székelyföld fejlesztésének bázisává, kiindulópontjává tegyék (Székely Akció). Marosvásárhelynek mint a Székelyföld kulturális-gazdasági központjának a szerepét még az 50–60-as évek szovjet–román korszakában is evidenciaként kezelték, és ezen csak Ceauşescu változtatott. Úgy tűnik, ma ez már közösségünkön belül egyesek számára nem így áll. Pedig Marosvásárhely minden negatív tendencia ellenére a Székelyföld legnagyobb magyar lélekszámú települése, a leginkább polgárosult közösséggel. És erre a polgárságra a Székelyföldnek szüksége van. Mint ahogy Vásárhelynek is szüksége van egy hátországra, a Székelyföldre. Vásárhelynek mint regionális központnak csak egy székelyföldi régió esetében van realitása.  Elég jól ráérzett erre a jelenlegi vásárhelyi polgármester, amikor a minap azzal biztatta a székelyföldieket, hogy támogassák a vásárhelyi régióközpont c. ambícióját. Persze, autonómia nélkül.

És itt állunk mi, vásárhelyi magyarok? Székelyek? Vannak, akik vehemensen protestálnak, hogy csak semmi székelykedés, bajuszpödrés, ágálás, merjünk csak kicsik lenni. De a nagy többség hallgat, és sehova sem áll. Hallgat, mert elfásult, és igazából a tagadással sem tud azonosulni. Elsöprő többségüknek emlékei vannak székelyföldi szülőkről, nagyszülőkről, szófordulatokról, tájszavakról. És ez nem ördögtől való. Hanem érték. Manapság „hozzáadott értéknek” mondják, de valójában hozott, örökölt érték.     

Összegezve: ha jövőt akarunk építeni önmagunknak, fel kell vállalnunk a múltat, a múltunkat. A röhejes harisnyát, no meg a zászlót. Milyen jövőt? – kérdezhetik... Olyat melybe mindenki belefér. Mert túl kell lépni a sérelmeken, a „a víz szalad, a kő marad” állapoton, el kell fogadni végre a másik Vásárhely jelenlétét és létjogosultságát, igen, a románokat, és ezzel összhangban építeni kell a székely Vásárhelyt. Azt a Vásárhelyt, mely éppúgy felelősen gondolkozik a Székelyföld tekintetében, mint Kolozsvár Erdély tekintetében.  Talán ezért fontos, hogy mégiscsak ott legyünk. Igen, az autonómiatüntetésen. Mert talán sehol nem érzik annyira, hogy nem jól van ez így, mint itt, Marosvásárhelyen, a legnagyobb, Magyarországon kívüli magyar településen. Mert nagyon nincs az jól, hogy húsz év érdekvédelem nem elég arra, hogy egy utca megkaphassa Kossuth Lajos nevét, vagy arra, hogy kiírhassuk magyarul a Szabadság szót,  utca, csak a Libertăţii. És nagyon nincs az jól, hogy egyetlen iskola kivételével a magyar közösségek teljesen ki vannak szolgáltatva a román többségű iskolavezetőségeknek.  Hogy egyetlen iskola viseli magyar személyiség nevét a városban. Ennyi jár? Mennyire kell kicsiknek lennünk, hogy ne legyen baj velünk?

Kiss Loránd

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató