2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idén XII. alkalommal volt képzőművészeti tábor Mezőmadarason. Az elmúlt évekhez hasonlóan a szervezést a Pro Ruris Egyesület és a Maros-mezőségi Művésztelep vállalta fel.


Az idén XII. alkalommal volt képzőművészeti tábor Mezőmadarason. Az elmúlt évekhez hasonlóan a szervezést a Pro Ruris Egyesület és a Maros-mezőségi Művésztelep vállalta fel. Az anyagiakat pályázati pénzekből és szponzorok segítségével oldottuk meg. A 16 képzőművésznek a Dr. Szekeres János-vendégház volt az otthona tíz napra, innen indultak nap mint nap a környék felfedezésére. Egyesek kint a szabadban dolgoztak, a motívum előtt, elbeszélgetve az emberekkel, gyerekekkel, és helyi történetekkel, érdekességekkel ismerkedtek meg. Mások vázlatozás után bent a művelődési házban rögtönzött alkotóműhelyben vitték vászonra az újraálmodott tájat. Ezeken a vásznakon új megvilágításban jelentek meg sorra az itteni utcák, házak, udvarok, emberek és a Mezőség lankás dombvonulatai, bizonyítva, hogy mennyi szépség van körülöttünk, ha van hozzá szemünk és időnk felfedezni őket. Nekik nemcsak ez sikerült, hanem bele is szerettek ebbe a tájba, hiszen legtöbbjük visszatérő a madarasi táborban, és a három új alkotó is jelezte, szívesen jönne a következő években is. A tábori élethez hozzátartozik, hogy foglalkoztunk a gyerekekkel, bevezettük őket a képzőművészet és az alkotás sejtelmes világába. Ellátogattunk a szomszéd településre, Bergenyébe, az ott záruló tizedik tábor zárókiállítására, valamint a szomszéd településekre, Harcóba, Panitba, Szénáságyba. Sajnos, a rossz idő miatt már nem tudtunk elmenni az Isten-tóhoz és a feketei haranglábhoz. Jelen voltunk a Vásárhelyi Forgatagon is, sőt, a Maros-mezőségi Művésztelepnek kiállítása is volt a várban a Múzeum kávézóban, a mezőbándi, mezőbergenyei, mezőmadarasi és csittszentiváni táborokban született munkákból. A tábor fénypontját a szeptember 1-jén megnyitott zárókiállítás jelentette, ahol látható és lemérhető volt az eltelt időszak munkájának eredménye. Mindezekről a közönségnek beszámolt a tábor szervezője, valamint Mureşan Vasile képzőművész. Továbbá előadást tartott a népművészetről és bemutatta az Erdélyi magyar népművészek című könyvét Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének elnöke. A műsort színesebbé tette a helyi Árvalányhaj mindkét tánccsoportjának előadása. Ezzel a rendezvénnyel zárult a XII. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor. Köszönetet mondunk minden alkotónak, támogatónak, szervezőnek a munkájáért.

Czirjék Lajos  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató