2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken délelőtt az ákosfalvi sportcsarnokban és környékén mezőgazdasági kiállítás nyílt, amelyen az érdeklődők elsősorban nyárádmenti, de a megye más településeiről – sőt a szomszédos megyékből – is érkezett gazdák, feldolgozók vonultatták fel kínálatukat.  

Fotó: Vajda György


Pénteken délelőtt az ákosfalvi sportcsarnokban és környékén mezőgazdasági kiállítás nyílt, amelyen az érdeklődők elsősorban nyárádmenti, de a megye más településeiről – sőt a szomszédos megyékből – is érkezett gazdák, feldolgozók vonultatták fel kínálatukat.  A nagyon szépen elrendezett helyszínen többek között zöldség- és gyümölcs-, valamint virágtermesztők, gombatenyésztők, méhészek, borosgazdák és pálinkafőzők, ló-, szarvasmarha- és sertéstenyésztők, mezőgazdasági gépeket és felszereléseket forgalmazók, kézművesek, tejfeldolgozók, húsfeldolgozók standjain lehet válogatni a minőségi hazai termékekből.
 
Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy első alkalommal fogott össze a helyi önkormányzat a megyei tanáccsal, a megyei mezőgazdasági kamarával, a szaporodásbiológiai intézettel azért, hogy  komplex kiállítást szervezzenek. A bejáratnál a látogatót két nagy szalmabábu várja, lábuknál egy rekordok könyvébe illő tökkel. A látvány, a standok elrendezése és a felvonultatott termékek is minőségiek.  S ez is volt a cél. 
A polgármester kifejtette, a kiállítás azt szeretné igazolni, hogy a Nyárádmentén, de nem csak, megvannak a megfelelő feltételek arra, hogy eredményesen gazdálkodjanak a termelők. A kitartó, nehéz munkának megvan az eredménye, s ezt mutatják be a kínálattal. 
Borbély László képviselő az eredeti helyi értékek népszerűsítését szorgalmazta, amelyek erősségeink lehetnek az európai vagy akár a világpiacon is. Ehhez ki kell használni az EU kínálta támogatásokat, akár a LEADER programokon keresztül is. 
Nagy Péter Tamás, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a 2014–2020-as támogatási lehetőségeket taglalta. Ahhoz, hogy minél több EU-s pénzt lehívjunk, az állattenyésztésben fel kell javítani a genetikai állományt. A tenyésztők és termesztők pedig ki kell alakítsák az értékesítési láncot, ehhez szövetkezeteket, érdekképviseleti szervezeteket kell létesíteni. Guşatu Ileana, a mezőgazdasági kamara vezetője elmondta, valóban a termény ünnepe van, hiszen ilyenkor készítik el az egyéves mezőgazdasági munka mérlegét a gazdák. A termékeken látszik, hogy jó év volt, s hogy megyénkben megfelelőek a körülmények a minőségi mezőgazdálkodásra. Ahhoz, hogy ez a gazdasági ágazat továbbfejlődjön,szakképesítésre van szükség, a pályázatokon kívül, amelyeket a kamara is megszervez, és ajánlotta a gazdáknak, hogy keressék fel a kirendeltségeket, mert ott a szakemberek segítenek az uniós pályázatok megírásában. Ajánlotta, legyen hagyományos ez a nyárádmenti rendezvény, mert mindamellett, hogy termékeiket bemutatják, eladják, szükség van arra is, hogy a gazdák találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek. Kocsis Róbert, az ákosfalvi vidékfejlesztési iroda vezetője, a rendezvény szervezőinek a nevében megköszönte a támogatóknak a hozzájárulást, és kifejtette, hogy irodája alig nyolchavi tevékenysége során három komoly pályázaton nyert, amivel 1,5 millió lej beruházást hoztak a községbe, és további elképzeléseket is kidolgoztak. Arra kérte a gazdákat, egyesületeket, az egyházak képviselőit, forduljanak bizalommal irodájukhoz, amely azért működik, hogy a vállalkozó szellemű gazdákon segítsen. 
A megnyitóbeszédek végén Balla Lóránt ákosfalvi református lelkipásztor rövid hálaadó szolgálatot végzett. 
Aki teheti, a hétvégén látogasson ki Ákosfalvára, mert megéri, minőségi mezőgazdasági termékeket vásárolhat a több mint 50 kiállítótól. Érdemes hagyományossá tenni ezt a rangos seregszemlét. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató