2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utak leaszfaltozása mellett a helyi vezetőség másik nagy megvalósítása az idősotthon mutatós, kétemeletes épülete, 21 férőhellyel és felvonóval.

Az óvoda (Fotó: Nagy Tibor)


Legyőzték a mezőségi sarat

Ma már természetesnek tűnik, hogy elkészült a Ludastelep, Mezőszengyel irányából a faluba vezető út utolsó, szerpentines szakaszának teljes aszfaltburkolata, holott, ha visszagondolunk, tudjuk, hogy mennyit kellett várni rá, mennyi erőfeszítésbe került, amíg az utolsó kanyart is leaszfaltozták. A még nagyobb meglepetés azonban a településen vár ránk. A faluban, ahol az agyagos sár visszahúzó erejét évekkel ezelőtt volt alkalmunk megtapasztalni, minden utcát aszfaltburkolat borít. A sáncok ki vannak betonozva, s a gazdaságokba betonhíd vezet. A dimbes-dombos falu legmagasabban fekvő házait, sőt a temetőt is aszfaltos úton lehet megközelíteni. A 10 kilométernyi községi úthálózatot európai uniós pályázatból építették ki. Joggal büszke rá a polgármester, akit látható tisztelettel üdvözölnek, ahogy bejárjuk a kanyargós utcákat. Az idén a mezei utakat kövezik le – egészíti ki álmélkodásunk nyomán a látottakat.

 

Öt mandátum eredményei

Varo Leventét 1996-ban választották meg polgármesternek, s jelenleg az ötödik mandátumát tölti, az alpolgármester Ioan Aurel. Majdnem a semmiből indult, ezért annyira látványos az elért fejlődés.

– Jó csapat vagyunk, sokat küzdöttünk, megpróbáltunk mindent megtenni ezért a kis közösségért.

A falut szinte fele-fele arányban lakják magyarok és románok, akik között az egyetértés légkörének a megőrzésére törekedtek – mondja a polgármester, akinek valóban van amit felmutatnia. Az évekig pirosban álló művelődési ház befejezését, berendezését követően az emeleten alakították ki a polgármesteri hivatal új helyiségeit. A szomszédos épületben van a gyűlésterem, ott lesz a könyvtár, abban működik a posta és egy cukrászda is. Az udvarán játszóteret rendeztek be a gyermekeknek. A fiataloknak a bekerített sportpályán öltözőket építettek, az emeleti rész szabadtéri színpadnak használható. 24-24 népi ruhát szereztek be, s Fazakas János táncoktatót hívták meg, hogy a gyermekeket táncolni tanítsa.

– Három-négy alkalommal járt már itt, s örömmel láttam, hogy egyre többen érdeklődnek, s máris mennyire rááll a gyermekek lába a táncra – újságolja Varo Levente, majd hozzáteszi, hogy a mezőbodoni vásáron (pünkösd után egy héttel tartják) fognak először bemutatkozni a táncosok.

Megbízatásának másik nagy eredménye a víz bevezetése, a település 21 kilométeres vízhálózatának kiépítése. Öt kutat fúrtak a 430 méter magas dombtetőn, ezeknek a vizét gyűjtik össze egy 200 köbméteres tartályba, s a víz szabadeséssel jut el Bodon és Urszajatelep lakóihoz. Nem ivóvíz, mert szűrőberendezésük nincsen, de a vezeték elkészült, s rá tudnak kapcsolódni egy központi ivóvízvezetékre, ha időszerű lesz.

A csatornahálózat kiépítése viszont nagyon körülményes lenne, nagy a terület, dimbes-dombos, és nincsen meg a 2.000 lakos, ami alapján uniós támogatásra pályázhatnának. Pályáztak viszont egy többfunkciós traktorra, amihez szivattyú, télen pedig hóeke, homokszóró csatlakoztatható.

A település megoldatlan problémája a mobiltelefonjel hiánya. A polgármester szerint a Vodafone szolgáltató ígéretet tett, s ha nem tartják be a szavukat, más céget keresnek.

A tervek szerint hamarosan parkosítják a falu központját, s hátravan még a tavaszi nagytakarítás.

Kupás Ildikó, a polgármesteri hivatal szociális kérdésekkel foglalkozó titkára érdeklődésünkre elmondja, hogy nyolc család kap társadalmi segélyt, 54-en gyermekpénz-kiegészítést. A szabályok szigorúak, ha valamelyik gyermek nem jár iskolába vagy nem megy tovább kilencedik osztályba, a 75-82 lejes összeg folyósítása megszűnik. Bár nem működik a faluban egyik ismert segélyszervezet sem, önerőből csomagot visznek, látogatják az idős, beteg személyeket – teszi hozzá.

 

Felépült a korszerű idősotthon

Az utak leaszfaltozása mellett a helyi vezetőség másik nagy megvalósítása az idősotthon mutatós, kétemeletes épülete, 21 férőhellyel és felvonóval. Az 1,5 millió lej, amiből a beruházás elkészült, uniós és kormányforrásból származik, a vidékfejlesztési országos program keretében. Lezajlott a berendezésre kiírt versenytárgyalás is, amit egy nagyszebeni cég nyert meg. Udvarát bevetették-ültették fűvel-fával, s a pihenőpadok is a helyükre kerültek. Varo Levente szerint az otthon szeptemberre lesz működőképes, s 10-12 személynek biztosít munkát.

 

Iskola valóban másképpen

A bejáratáig aszfaltút vezet. Mindkét épületet kívül-belül felújították, s a régi épület alagsorában sportteremnek, díszteremnek használható helyiséget alakítottak ki.

Hangulatos, szép a két óvodai terem is. A régi iskolára a bejárat melletti kisharang emlékeztet.

A tanintézményben 132 gyermek tanul. Máté Ibolya igazgató oktatja a magyar tagozat tíz I-IV. elemistáját, Pál Emese a húsz előkészítő és negyedik osztályos diákot. Székely Lídia matematika-fizika tanárnő V-VII. osztályába 13-an, a Varo Etelka vezette VI-VIII.-ba tíz diák jár. Az informatika szakteremben, ahol ajándékdobozok őrzik a marosvásárhelyi rádióstúdióban tett látogatás emlékét, Máté Éva Hajnalka vallástanárral és Jenei Erzsébet tanítónővel beszélgetünk.

– Szorgalmas diákjai vannak az iskolának, matematikából, református vallásból eljutottak a tantárgyverseny megyei szakaszáig. Szépen énekelnek, jól szavalnak, ottjártunkkor Pál Emese tanítványával a kisiskolásoknak szervezett szavalóverseny megyei szakaszán vett részt Dicsőszentmártonban. Az iskola másként hetén gyermekcsoportok járták a falut, hogy az idős, beteg embereken segítsenek. A román tagozat diákjait Ruţa Ana Minodora és Nistor Ancuţa kísérte. Az V-VIII.-osok osztályfőnökükkel, Varo Etelkával kilenc családot látogattak meg. Az általuk összegyűjtött kis ajándékokat vitték világtalan, ágyban fekvő idős embereknek, s nagy örömmel fogadta őket a faluban élő nyugalmazott idős tanítónő is. Máté Ibolya tanítványaival, a tanyán idős embereket látogatott meg.

 

75 banit adnak egy liter tejért

Sokan elmennek külföldre dolgozni, mivel a helybeliek egyetlen megélhetése a mezőgazdaság. A földeket 95 százalékban megművelik, a legelők szépen ki vannak takarítva.

Egy átlagos napon 2.800 liter tejet gyűjtenek be, ami a bodoniak egyik fő jövedelemforrása, 100, 110 család él ebből – mondja Molnár Márton, aki a tevékenységet irányítja. Átlagosan három tehenet tartanak egy-egy gazdaságban, s havi 900 liter tejet adnak be, ami 650 lej körüli jövedelmet jelent. Rossz hír, hogy március elsejétől 95 baniról 75 banira ment le a tej ára (100 literen fölül 85 bani), amit egy mezősályi cég gyűjt be a kolozsvári Napolact tejfeldolgozó vállalatnak. A tejeskocsi 24 kilométert jár be a faluban, s egy központi hűtőtartályba gyűjti a tejet, ahonnan esténként elszállítják.

 

Helyi erőből lelkesedéssel

Szántó Mihály mezőbodoni református lelkész a szülőfalujába tért vissza a kántori teendőket ellátó lelkész feleségével 2011-ben.

Ami a külsőségeket illeti, a templom környékének parkosítása folyamatban van, megvilágították kívülről az épületet, új csillárok, kézimunkák készültek s szépen megújult a papilak is – ami a gyülekezet lelkesedését, a helyiek és az elszármazottak erőfeszítését, adományát dicséri. A kézimunkákkal gazdagon díszített, szép fekvésű református templomban a 487 lelkes gyülekezetből több mint százan vesznek részt egy-egy istentiszteleten, bár egyesek több kilométert kell gyalogoljanak. Akik kocsival érkeznek, azoknak parkolóhelyet alakítottak ki. Ünnepek idején többen vannak, s a gyülekezet vegyes karának fellépése színesíti ezeket az alkalmakat. 2014-ben öt gyermeket kereszteltek, s az idén is lesz keresztelő.

Március 12-én püspöki vizitáció helyszíne volt a bodoni református egyházközség, ami nagy élményt jelentett a gyülekezet számára. Szívesen vesznek részt az egyetemes imahéten is.

– Arra törekszünk, hogy Isten szerinti életre neveljük a gyermekeket is, ezt szolgálják a vakációs bibliahetek is, amelyek során a lelkiek mellett valamilyen hasznos gyakorlati tevékenységre (korongolás, íjászat stb.) tanítjuk a résztvevőket, a múlt évben 70 gyermeket. Megpróbáljuk a hagyományos kereteket átlépve minél életszerűbbé tenni a délelőtti istentiszteleteket is – mondja a lelkész, majd felesége kiegészíti, hogy a vasárnap délelőtti istentiszteleten kívül egyre nehezebb összegyűjteni a fiatal házasokat, akiket nagyon leköt a gazdaságban végzett mindennapi munka.

Következő nagy tervük a Bodor Péter által épített orgona felújítása, amelyhez 7000 euróra lenne szükség, ezt pályázati úton látják megvalósíthatónak.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató