2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megerősítik pénzügyi konszolidációs vállalásaikat az euróövezet érintett államai, a Görögország számára kidolgozott támogatási program pedig egyszeri és kifejezetten erre az országra szabott.

A csúcstalálkozóra érkezésekor Angela Merkel már tudta, hogyan fognak dönteni


Megerősítik pénzügyi konszolidációs vállalásaikat az euróövezet érintett államai, a Görögország számára kidolgozott támogatási program pedig egyszeri és kifejezetten erre az országra szabott – derül ki a zónát alkotó országok állam- és kormányfőinek a csütörtöki brüsszeli találkozón tárgyalt nyilatkozattervezetéből.

A találkozó alatt már kiszivárogtatott szöveg – amely kedvező fogadtatásra talált a nemzetközi pénzügyi piacokon is – egyértelművé teszi, hogy az övezet országai készek segíteni Görögországnak a tetemes adósságállomány csökkentésében.

A tervezetből az is kiderül, hogy ebben szerepet vállalnak a magánbanki hitelezők is.

A szöveg egyértelművé teszi, hogy az uniós támogatás visszafizetési feltételei más érintett országok számára is kedvezőbbé válnak.

A brüsszeli egyezménytervezet szerint az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) pénzügyi támogatási alap hitelkamatait 3,5 százalékban határoznák meg, ami Görögország mellett érvényes lesz a többi törlesztési nehézséggel küzdő országra, például Írországra, Portugáliára is.

A hitelek futamideje legalább 15 év lesz. Az EFSF-nek lehetősége nyílik majd a mentőcsomag-programban részt nem vevő országok bankjait is feltőkésíteni. Az EFSF a másodpiacon is vásárolhat majd államkötvényeket.