Bonyolult kérdésben hozott döntést a szenátus akkor, amikor rábólintott arra, hogy az orvosi műhibák áldozatainak megítélhető fájdalomdíjat legtöbb 30.000 euróban állapítsák meg.
Bonyolult kérdésben hozott döntést a szenátus akkor, amikor rábólintott arra, hogy az orvosi műhibák áldozatainak megítélhető fájdalomdíjat legtöbb 30.000 euróban állapítsák meg. Ha a legdrámaibb esetet vesszük alapul, azt, hogy az orvosi műhiba következtében a páciens elhalálozik, kijelenthetjük, hogy végeredményben harmincezer euróra taksálták az emberi életet azok a szakértők, akik feltételezhetően nem a hasukra ütve, hanem alapos gazdasági számítások alapján jutottak el e bűvös számig.
A kérdés etikai vetületeire most nem térnénk ki, az viszont tény, hogy több országban is gazdasági szempontok alapján, költség-haszon számításokkal próbálnak választ adni arra, hogy mennyit is ér az emberélet. Az USA költségvetés-menedzsmentjével foglalkozó hivatal szerint 7-9 millió dollárt ér, az amerikai polgárhoz viszonyítva tehát jóval kevésbé értékes a romániai polgár élete. Ha ellenben a hazai bírósági gyakorlatot tekintjük, amikor is a bíró szubjektív döntésén múlik a fájdalomdíj mértékének megállapítása, a kártérítésként kifizethető összeg meghatározása előrelépést jelenthet, megkönnyíti a bíró dolgát, felgyorsíthatja a pereket. Mindazonáltal igencsak kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe a hazai szakértők, amikor számoltak...
Ennél sokkal súlyosabbnak tartom azt, hogy a szenátus által elfogadott törvénytervezet szerint ha a műhiba áldozata 12 hónapon belül nem tesz panaszt, az orvos tette elévül, ezt követően már nem ítélhető meg erkölcsi kártérítés. Ez az időszak kevesebb, mint 3 év, amennyi a polgári jogban a kártérítési követelés elévülése, és annyi, amennyi ideig gyakran elhúzódnak az Orvosi Kamara vizsgálódásai egy-egy feljelentés nyomán. Így aztán nem csoda, ha a betegek egyesületei bírálják a törvénytervezetet és tiltakoznak amiatt, hogy a szenátus jóváhagyta. Többen – köztük malpraxisügyeket vállaló ügyvédek – a biztosítótársaságok és az állam közötti megállapodásnak tartják a fenti módosításokat, és úgy vélik, a jogszabály az orvosoknak, de elsősorban a biztosítótársaságoknak kedvez, a pácienseket pedig hátrányos helyzetbe hozza, akiknek amúgy is igen nehéz bizonyítani az orvosi műhibát.
Eddig sem jártak nagy sikerrel a malpraxisperek: a műhiba elkövetésével vádolt orvosok kevesebb mint 19 százalékát szankcionálták, a büntetések fele figyelmeztetés és megrovás volt, a nagy ritkán megítélt kártérítéseket pedig a biztosító nem fizette ki – ezek megtérítése gyakran a kórházakra hárult. Néhány esetben pedig éppen a szubjektív bírósági döntések miatt félmillió euróig terjedő kártérítést is megítéltek (pl. Ciomu-ügy), az ilyen nagyságrendű összegek kifizetése csődhelyzetbe juttathatja az egészségügyi intézményeket.Valószínűleg ez is szempont volt a döntéshozónál, amikor megszavazta a szóban forgó törvénytervezetet, és figyelmen kívül hagyta az egészségügyi minisztérium negatív véleményezését. A malpraxistörvény legújabb módosításairól végül is a képviselőház dönthet.
