Menekültek – Schengen – EU (I. rész)

Az Európai Unió jelenlegi első számú, aktuális és mindenkit érintő problémája a migrációs válság, amelynek kapcsán gyakran hallhatunk a schengeni rendszerről, a Dublini egyezményről vagy a Genfi egyezményről. Sokan ezen rendszerek összeomlását vizionálják, vagy legalábbis kérik ezek felülvizsgálatát. A jelenleg a menekültválság által sújtott országok közül többen is a schengeni előírások ideiglenes felfüggesztését vetítették elő, vagy már meg is tették. Ennek a kérdésnek komoly anyagi és emberjogi vonzata van, hiszen az utóbbi években mind a menekültek, mint a rájuk fordított uniós kiadások számottevően nőttek: 

„Az európai államok, ideértve Izlandot, Svájcot és Norvégiát is, az elmúlt 15 évben 11,3 milliárd eurót fordítottak a menekültek kitelepítésére, 1,6 milliárdot határőrizetre. 2014 végére az otthonukból elűzött emberek száma világszerte elérte az 59,5 milliót az ENSZ Menekültügyi Biztossága közlése szerint. A növekedés 2013-hoz képest több mint 8 millió fő. Ráadásul 2014 során 13,9 millió ember vált újonnan menekültté, ennyien kényszerültek arra, hogy háborúk és üldöztetés elől menekülve hátrahagyják az otthonukat. Soha korábban nem nőtt olyan mértékben a világ menekültjeinek száma egyetlen év alatt, mint 2014-ben – áll a szervezet közleményében. A menekültek fele gyermek. (Forrás: http://hvg.hu/vilag/20150618_Europaban_ismet_elokerulnek_a_sorompok)

Jelen cikkünkben jogi szempontból nézzük át a helyzetet, elemezve a válság főbb jogi összetevőit.

Mi is a schengeni rendszer? Az átlagembernek annyi, hogy pl. Magyarországról már szabadon utazhat az unió majdnem mindegyik tagállamába – a rossz emlékű kommunista idők megalázó határellenőrzései nélkül –, viszont Romániából, Bulgáriából, Horvátországból már nem ilyen könnyen, még akkor sem, ha ezek az államok az Európai Unió tagjai. A következőkben leírjuk a schengeni rendszer rövid történelmi kronológiáját. A schengeni rendszer nevét arról a helységről kapta, amelyben 1985-ben megkötötték a Schengeni megállapodást. Schengen egy kis luxemburgi falucska, amely 1985 – előtt legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy nevét utólag mennyien fogják – ilyen vagy olyan, pozitív vagy negatív kontextusban emlegetni. A schengeni együttműködés eredetileg néhány tagállam kormányainak kormányközi kezdeményezésként indult, de mára az Amszterdami szerződés egyik kiegészítő jegyzőkönyve által az uniós jog és szabályok részévé vált. Az eredeti szerződést 1985 júniusában Belgium, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Luxemburg és Hollandia írta alá a Princesse Marie-Astrid nevű hajó fedélzetén a közös határaikon gyakorolt ellenőrzés fokozatos megszüntetéséről. A megállapodás még csak egyszerűsítette a határátlépési eljárást, de már előrevetítette a határellenőrzés teljes megszüntetését. 1990 júniusában, tehát öt évvel később Belgium, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Luxemburg és Hollandia aláírták a Schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezményt. Ez újabb öt év után, 1995 márciusában lépett hatályba, és ennek következtében Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg, Hollandia és Portugália között megszüntették a határellenőrzést (Spanyolország és Portugália 1991 júniusában írta alá a megállapodást). 1990 novemberében Olaszország is csatlakozott, és ennek következményeként 1997 októberében a határellenőrzést megszüntették Olaszországban is. 1997 decemberében Ausztriában is megszűnt a határellenőrzés (forrás www.ec.europa.eu). A Schengeni végrehajtási egyezmény tartalmazta tulajdonképpen a konkrét végrehajtási intézkedéseket, illetve egészítette ki az eredeti 1985-ös megállapodást és rögzítette a belső határellenőrzések végső megszüntetését, valamint az ehhez szükséges kísérő intézkedéseket. Az egyezmény fokozta a külső határok ellenőrzését, leszögezte az egységes vízum kibocsátásának eljárását, valamint megalapította a Schengeni Információs Rendszert (SIS), létrehozta a belső határokon folytatott rendőrségi együttműködést, illetve célul tűzte ki a kábítószer-kereskedelem elleni fellépést. Az Amszterdami szerződés 1999 májusában az EU jogi keretrendszerébe emelte a schengeni rendszert. Ettől a pillanattól kezdve ez már EU-jognak számít. Görögország esetében 2000 januárjában szűnt meg a határ ellenőrzése. 2001 márciusában a határellenőrzések megszűntek Dániában, Finnországban és Svédországban, valamint Izlandban és Norvégiában, 2007 decemberében szüntették meg a szárazföldi és tengeri határok ellenőrzését a Cseh Köztársasággal, Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Magyarországgal, Máltával, Lengyelországgal, Szlovéniával és Szlovákiával. A repülőtéri határellenőrzéseket 2008-ban szüntették meg a Cseh Köztársasággal, Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Magyarországgal, Máltával, Lengyelországgal, Szlovéniával és Szlovákiával. Ugyancsak ebben az évben megszüntették a szárazföldi határellenőrzéseket Svájccal, majd egy év múlva a repülőtéri határellenőrzéseket is. 2011-től kezdve megszűnt a határellenőrzés Liechtensteinnal.

A legtöbb EU-tagország alkalmazza a schengeni rendszert, más EU-tagországok viszont nem részei az övezetnek (Románia, Horvátország, Bulgária, Írország, Egyesült Királyság, Ciprus), ugyanakkor bizonyos országok, annak ellenére, hogy nem az EU tagjai, mégis részesei a schengeni egyezménynek (Izland, Norvégia, Svájc, Liechtenstein). Az Egyesült Királyság és Írország esetében meg kell említeni, hogy a két ország a schengeni rendőri együttműködésben viszont részt vesz. Izland, Norvégia és Svájc, bár részei az egyezménynek, nem rendelkeznek döntési joggal az egyezmény rendelkezéseire nézve. 

(folytatjuk)

Gogolák H. Congor ügyvéd

office@gogolak.ro