In memoriam id. Lőrincz Lajos

Lőrincz Lajos, korondi születésű táncmester, koreográfus, mindenki Laji bácsija 83 éves korában eltávozott közülünk. A marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes egyik meghatározó alapítója, egyénisége, 1990–1993 között igazgatója, a társulat művészeti vezetője volt, aki a népi kultúrát és művészetet mindig kitartóan és örökifjú lendülettel, szakmai alázattal szolgálta. A fiatal táncművészek mentora, oktatója, támogatója volt.

 

Lőrincz Lajos 1931. november 22-én született Korondon. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ez a nap emlékezetes maradt a család számára, mert édesanyja alig tudott a templomból hazaérni. „Mivel burokban születtem, azt jósolták, hogy nagy ember lesz belőlem” – mondta. 

A családban mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani. Már egész kicsi korukban a gyerekek furulyáztak, citeráztak és táncoltak. Az édesanyja citerázott és nagyon szépen énekelt. Az anyai nagymama volt a falu utolsó híres nótafája, akitől száznál is több dalt gyűjtöttek össze. Édesapjának saját zenekara volt három hegedűssel, cimbalmossal, nagybőgőssel, tárogatóssal. Nem véletlen, hogy az ilyen környezetben felnőtt fiatal már 18 évesen bekerült a zeneművészetibe, ahol három év alatt elvégezte négy tanulmányi esztendőt. 21 évesen már játszott a marosvásárhelyi filharmóniánál, ahova azonban, amiatt, hogy szüleit kuláknak nyilvánították, nem alkalmazták főállásba. 1952-ben a teológiára felvételizett, majd két év után otthagyta, mert meghalt az édesapja, haza kellett jönni édesanyjának segíteni. A szerencse úgy hozta, hogy Székelyudvarhelyen kerestek valakit, aki a művelődéshez ért, így került körzeti kultúrigazgatónak Farkaslakára, ahova tizenhét falu tartozott. Meghatározó élménye volt, hogy a hazalátogató Tamási Áronnal is találkozott. Már a művészeti líceumban tanult koreográfiát. Aztán, miután Székely-udvarhelyen szerették volna megalakítani az Állami Székely Népi Együttest, a Magyar Autonóm Tartomány párttitkárának utasítására Marosvásárhelyen jött létre 1956 októberében. 1970-ig volt az együttesnél, ahol táncolt táncoktató, mindenes volt. Miután megszűnt a Maros-Magyar Autonóm Tartomány 1968-ban, az Állami Székely Népi Együttes nevét is elvették, 1970-ben már az Állami Ének- és Táncegyüttes néven szereplő társulatot beolvasztották a marosvásárhelyi Állami Filharmóniába, majd később Maros Művészegyüttes lett belőle. Miután két hónapig állás nélkül volt, a Népi Alkotások Házához került, ahol 1970 és 1984 között tevékenykedett, majd Sepsiszentgyörgyre került, ahol megalakította a Vadrózsák együttest, amely egy év után már országos hírnévre tett szert. 1971-ben csonthártyagyulladással műtötték, nem tért vissza Sepsiszentgyörgyre. Az Alkotások Háza megyei irányítója maradt Marosvásárhelyen. Közben 1980. május 1-jétől a Maros Művészegyüttes megint különvált a filharmóniától. 1990 áprilisában az együttes megbízott igazgatója, majd a magyar tagozat vezetője lett nyugdíjazásáig. 1993-ban koreográfus-igazgatóként vonult vissza. 

Mindezek mellett id. Lőrincz Lajos 1978-tól rendszeresen részt vett népdal- és néptáncgyűjtéseken, amelyeknek a célja többek között az volt, hogy „friss, autentikus” anyagot hozzanak a Maros Művészegyüttes egy-egy újabb műsorához. Ösztönzője volt a táncház-mozgalomnak is, több községben neki köszönhetően alakulhattak meg hagyományőrző tánccsoportok. A Maros Művészegyüttes művészi víziójának újrafogalmazását kezdeményezte, melynek eredményeképpen az intézmény a romániai népi művészegyüttesek között kiemelkedő helyre került. Koreográfusként, táncosként közreműködött a színház előadásaiban is. Emlékezetes volt a Kovács Levente rendezésében Szép Ernő Patika című darabja, amelyben színpadra is lépett, valamint A csikós (Hunyadi András rendezésében), amelynek táncmestere volt. Munkáját szakmai elismerés jutalmazta mind belföldön, mind külföldön. 

Nyugdíjasként is aktívan támogatott sok vidéki, főként korondi és szovátai műkedvelő társulatot. A népi kultúra fáradhatatlan harcosa volt, akinek köszönhetően – főleg a kommunista hatalom elnyomása alatt – megőrizhettük, gyakorolhattuk kultúránkat, a népi együttesek műsorai által megőrizhettük, megerősíthettük identitásunkat. Id. Lőrincz Lajos a romániai magyar kultúra bástyájának egyik kitartó építőmestere volt. Emlékét megőrzik mindazok, akikkel együtt dolgozott és küzdött azért, hogy kulturális örökségünket ápolják, továbbadják az új nemzedéknek. Az ő kötelességük lesz majd id. Lőrincz Lajos emlékének ápolása is.