2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október 16-17-én kétnapos konferenciát tartott Pozsonyban a Willfried Martens Európai Centrum a Tanulmányokért (CES).


Október 16-17-én kétnapos konferenciát tartott Pozsonyban a Willfried Martens Európai Centrum a Tanulmányokért (CES). A rendezvény fő témája a gazdasági növekedés az Európai Unió államaiban volt, de széles körű politikai eszmecserére is alkalmat adott, nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki a CES elnökének, Mikulas Dzurinda volt szlovák kormányfőnek a meghívására vett részt a tanácskozáson.

Kelemen Kálmán a tanácskozásról szólva kiemelte, hogy örülnek a Kós Károly Alapítvánnyal való együttműködésnek, mert lehetővé teszi közös rendezvények szervezését.

A házigazda Mikulas Dzurinda mellett részt vett többek között Andrej Kiska, Szlovákia elnöke, aki üdvözölte a megjelenteket, Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, illetve Antonio Lopez-Istúriz, az EPP és a Kereszténydemokrata Internacionálé főtitkára.

Az RMKDM elnöke a fent említett politikusokkal folytatott beszélgetések során elmondta, hogy Joseph Daul tartalmasnak nevezte az RMDSZ elnökével folytatott nemrégi megbeszélését, amelyen sikerült néhány dolgot tisztázniuk az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel kapcsolatban is. Hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor államelnökjelölt indulását és az RMDSZ tevékenységét stabilizáló tényezőnek tartja Romániában.

Az RMKDM elnöke azért is jelentősnek tartja ezt a találkozót, mert két sepsiszentgyörgyi fiatalt, Kiss Róbertet és Hajnal Katalint is magával vihette, és a beszélgetések során közös képzések, közös rendezvények lehetőségeit is előrevetítették.

A rendezvényen az RMKDM által létesített Willfried Martens-emlékplakettel tüntették ki Mikulas Dzurindát, aki megígérte, hogy eljön Erdélybe, és megerősíti az RMDSZ-szel való együttműködést.

Kérdésünkre Kelemen olyan szempontból is jelentősnek nevezte a találkozót, hogy mivel Dzurinda a szlovák parlament külügyi bizottságának az elnöke, ezáltal olyan kapcsolatokat lehet kialakítani, amelyek révén tovább mélyíthetik az együttműködést. 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató