2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei tanfelügyelőség vezetősége a katolikus iskola ellen szavazott

„Úgy érezzük, a bolondját járatják velünk” – fogalmazott Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselője, aki az iskola vezetőtanácsát és szülői bizottságot reprezentáló szülői küldöttség tagjaként tegnap a Tanügyminisztérium-ban próbált megoldást találni az iskola jelenlegi helyzetére. 

„Úgy érezzük, a bolondját járatják velünk” – fogalmazott Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselője, aki az iskola vezetőtanácsát és szülői bizottságot reprezentáló szülői küldöttség tagjaként tegnap a Tanügyminisztérium-ban próbált megoldást találni az iskola jelenlegi helyzetére. 
Céljuk az volt, hogy a múlt évben érvényes iskolahálózatnak és a cikluskezdő osztályok indításának az engedélyezését elérjék, továbbá egy sajátos módszertan megalkotását is, ami hosszú távon biztosítja, hogy az iskola önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményként megmaradjon. A vásárhelyi küldöttséget Király András, a kisebbségi oktatásért és Gabriel Liviu Ispas, oktatásért felelős államtitkár fogadta, ez utóbbit az oktatásügyi miniszter delegálta maga helyett. 
A megbeszélés, amelyen az iskola és a szülők képviselői előadták panaszukat, Csíky Csengele szerint olyan volt, mintha a Marosvásárhelyen hónapok óta zajló teniszmérkőzés folytatása lenne. 
– Sajnos nem kaptunk konkrét választ arra a kérdésre, hogy miért nem maradhat érvényben a múlt évi beiskolázási terv, és az államtitkár azt hangoztatta, hogy a problémát a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága, a városi tanács kell hogy megoldja egy új iskolahálózat-tervezet összeállításával és elfogadásával. Ennek a megszerkesztési módját részletesen megmagyarázta, majd annyit ígért, hogy beszél a megyei tanfelügyelőséggel, hogy nézzék át azt a határozatukat, amelyben megtiltották a cikluskezdő osztályok indítását. 
Amikor azt a kérésünket hangoztattuk, hogy az iskolánkat foglalják bele az országos iskolahálózatba, az államtitkár folyamatosan arra hivatkozott, hogy az iskola jogi helyzete nem tisztázott. 
– Ezek után nem megyünk boldogan haza, mert úgy érezzük, hogy kettőt visszaléptünk. Nagyon elegünk van abból, hogy a gyermekeinkkel, 405 diákkal packáznak, és úgy érezzük, a történtek után csak akkor születhet megnyugtató megoldás az iskola helyzetére, ha a felelős tényezők addig fognak zárt ajtók mögött tárgyalni, amíg megtalálják a megnyugtató megoldást. 
A memóriumot, amelyben az iskola helyzetének a pontos leírását foglaltuk össze, küldöttségünk a megyei tanfelügyelőség után benyújtotta az oktatásügyi minisztériumba is. Marosvásárhelyen a tanfelügyelőségen iktatták azt az előzetes panaszt az intézmény által elkövetett törvénytelen eljárás miatt, amellyel a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltották meg. Válasz hiányában hivatalos eljárást indítanak a tanfelügyelőség ellen – nyilatkozta Csíky Csengele.
Időközben a megyei tanfelügyelőség előtt tüntetett ma délben a szülők egy másik csoportja, miközben az intézmény vezetőtanácsa a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről tárgyalt. A polgármesteri hivatal által egy korábban elküldött beiskolázási tervezet kapcsán kialakult vitában két iskolát töröltek a tervezetből, az egyik a Római Katolikus Teológiai Líceum. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató