2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az év utolsó megyei tanácsülését karácsonyi hangulatban tartották tegnap a közigazgatási palotában. Az előcsarnokban egymást követték a kántálók, egyik csoport a másiknak adta a kilincset, gyerekek, felnőttek karácsonyi dalokkal köszöntötték a  megyei tanács és a prefektúra alkalmazottait.

Fotó: Nagy Tibor


Az év utolsó megyei tanácsülését karácsonyi hangulatban tartották tegnap a közigazgatási palotában. Az előcsarnokban egymást követték a kántálók, egyik csoport a másiknak adta a kilincset, gyerekek, felnőttek karácsonyi dalokkal köszöntötték a  megyei tanács és a prefektúra alkalmazottait. Így az éppen zajló munkálatok közben beszüremlett a  karácsonyi hangulat, amit aztán a végén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia éneke nyomatékosított és tett igazán széppé.
 
Leköszönt dr. Schmidt Loránd igazgató
A Népújságban is meghirdetett tíz  napirendi pont  előtt hat sürgősségileg felterjesztett határozattervezet is helyet kapott. Ezek között szerepelt egy ingatlancserére,  a megyei tanács költségvetésének kiegészítésére, a Transilvania nemzetközi repülőtér költségvetésének módosítására vonatkozó, illetve egy 77 millió lejes hitel folyósítására, amellyel a repülőtér le- és felszállópályájának újjáépítését tervezik. Meglepetés volt számunkra az a határozattervezet, amelyben az szerepelt, hogy a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, dr. Schmidt Loránd leköszön tisztségéből. A testület elfogadta a határozattervezetet, mi pedig sajnálattal vettünk tudomást róla, hiszen több mint tizenegy éven át nagyon jól együttműködtünk az intézménnyel és a közvélemény is nagyon pozitívan értékelte az igazgató munkáját. A leköszönő igazgató a Népújságnak nyilatkozva mondta el, hogy a továbbiakban minden valószínűség szerint  a Mikházi  Neuropszichiátriai és Rehabilitációs Központ vezetését veszi át.
Valamennyi határozattervezetet elfogadták
Ami a soros ülés rendes napirendjét illeti, valamennyi határozatot elfogadták. Többek között a  dicsőszentmártoni kórház kezelésében levő helyiségek bérbeadását, a marosvásárhelyi Hosszú utca 24-26. szám alatti ingatlanban található két orvosi rendelő bérbeadását, a dicsőszentmártoni Victor Babeş utca 2. szám alatti 300 négyzetméteres telek átengedéséről is döntöttek, ahová ortodox  templomot építenek. Vasile Boloş felszólalásában helyesnek tartotta a döntést, mondván, hogy Dicsőszentmárton ezen övezetében, ahol köztudottan pszichés betegeket kezelnek, nagy szükség van a templomra, ahol a betegek lelki épülését is felvállalják. Arról is határoztak, hogy a rendőrségnek ingyenes használatba adnak egy közel 60 négyzetméternyi helyiséget a marosvásárhelyi Kossuth (Călăraşilor) utca 26-28. szám alatti ingatlanban. Úgyszintén elfogadták a megyei tanács idei utolsó negyedévi költségvetésének végrehajtásáról szóló előzetes jelentést.
Elfogadták a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézmények jövő évi díjaira és illetékeire tett javaslatot, többek között a személynyilvántartó hivatal, a mező- gazdasági kamara díjait, az urbanisztikai illetékeket, különböző szolgáltatások díjait, valamint a megyei utakat igénybe vevő szállításhoz szükséges engedélyek díjait. 
Mennyből az angyal – a filharmónia kórusának ajándéka 
Az operatívan zajló ülés után Péter Ferenc tanácselnök bejelentette, hogy a  filharmónia kórusa idén is köszönti a testületet. Vasile Cazan vezényletével felcsendült az Astăzi s-a născut Hristos, a Mennyből az angyal, valamint az O, ce veste minunată!
Az örömhírt hozó dalok, a csodálatos hangulat közelebb repített az ünnep varázsához. Péter Ferenc elnök köszönetét fejezte ki  a kórusnak, a teremben levő testületnek, a sajtónak áldott ünnepet kívánt. Vasile Cazan megköszönte, hogy a megyei tanács idén kiemelt támogatásban részesítette a kórust, amikor  fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték. 
A tanácsülés pezsgős fogadással, köszöntésekkel, karácsonyi, év végi hangulatban zárult.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató