Megváltoztattunk egy rendszert…

Marosvásárhelyi megemlékezés az 1989-es eseményekről

Harminc év távlatából még mindig nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi történt 1989. december végén Romániában. Továbbra is megválaszolatlan kérdések maradtak: kik lőttek a tüntetőkre, kik irányították háttérből a forradalomnak tűnő eseményeket és kik azok, akik tulajdonképpen átvették a hatalmat. Marosvásárhelyen is sokan az utcára vonultak, és voltak, akik ártatlanul a rendszerváltás áldozataivá váltak. Rájuk és azokra emlékeztünk, akik annak idején mertek kiállni, és vállalni azt, hogy közös erővel megdöntik a kommunizmust. A tisztázatlan kérdések, sajátos demokráciánk és a döcögő gazdaságunk okozta közhangulat harminc évvel később is rányomta bélyegét az 1989. december 21-i marosvásárhelyi eseményekre emlékező és emlékeztető rendezvényre. 

Emléktábla-avató és emlékfelvonulás 

Szombaton reggel kilenckor mindössze alig harmincan gyűltek össze az egykori marosvásárhelyi Imatex vállalat – mára teljesen átalakított – irodaépülete elé. Nagy részük egykori munkás, azok, akik annak idején a tiltakozó menetben voltak, de eljöttek olyanok is, akik nem élték át az eseményeket. Nemzeti lobogókkal, sálakkal, kitűzőkkel és az 1989-es megmozduláskor készült fényképek kinagyított másolatával, az áldozatok portréit tartalmazó táblákkal felvértezett csoport gyűlt össze, és leleplezték a bejárati ajtó elé helyezett emléktáblát. Ezen többek között az áll, hogy „a marosvásárhelyi forradalom 0. kilométerköve”. Ugyanis innen indult el először a tüntetők egyik csoportja az egykori Metalotehnica (ma Matricon) vállalat irányába. 

Aurel Vuţă szólt az egybegyűltekhez, és elmondta, elsők között volt, aki december 21-én tiltakozott azon a vállalati pártgyűlésen, amelyen el kellett ítélni az 1989. december 17-én Temesváron „randalírozó huligánok” tetteit. Felszólította a gyűlést vezetőket, hogy küldjenek levelet a Román Kommunista Párt központi bizottságához, Nicolae Ceauşescuhoz, és követeljenek többek között szabad választásokat. Miután megírták a levelet, azt mondták neki, hogy továbbítják Bukarestbe, azonban a megyei első titkárhoz (Igreţ Viorelhoz) küldték. Kis idő múlva a gyárban megjelent a város akkori vezetője (Buda Ironim) öt szekuritátés kíséretében, és a tiltakozót a gyár igazgatójának irodájába hívták. Aurel Vuţă nem tett eleget a felszólításnak, hanem a karbantartó részlegre ment, majd onnan több kollégájával együtt 11 órakor kivonultak a kapu elé. Itt megvárták, ameddig a következő váltás megérkezik a gyárba, és valamikor 13.30 körül mintegy 300-an a Metalotehnica kapuja elé vonultak. 

Mielőtt az emlékezők folytatták volna a megemlékező felvonulást, az Imatex egykori épülete előtt Aurel Vuţă felkérte őket, hogy egy perc csenddel emlékezzenek egykori harcostársaikra, Moldovan Sorinra és Hajdú István mérnökre. Ezt követően egy ortodox pap elmesélte, miként kapcsolódott be Marosvásárhely főtéren az 1989-es tiltakozásba, majd a csoport egy rövid imát mondott, és átsétált a Matricon kapuja elé. 

Ide érve folytatták a megemlékezést. Elhangzott, hogy harminc évvel ezelőtt az Imatexből a szomszédban levő gyár elé vonulók a kapu előtt rendszerellenes jelmondatokat skandálva hívták a munkásokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Reggel kilenckor azonban Kis Albert akkori igazgató összehívta az irodai alkalmazottak (TESA-személyzet) gyűlését, hogy „megoldást keressenek” arra, miként akadályozzák meg, hogy az Imatexből érkezők behatoljanak a gyárba. Ezen az ülésen valaki azt ajánlotta, hogy „hegesszék le” a kaput. Az is elhangzott, hogy állítsák készenlétbe a vállalat tűzoltóslagját. Az igazgatónak nem sikerült a gyárban marasztalni a munkásokat. Sokan a hátsó kapun távoztak. Többen azok közül, akik a főkapun kívüli műhelyben dolgoztak, csatlakoztak a tiltakozókhoz és a főtér felé vették útjukat. Rendőrfallal először a Dózsa György utcában találkoztak. Elmondták, itt még engedékenyek voltak, könnyen áthatolt a tömeg a pajzsosok sorfalán, majd nem sokkal később az Állomás tér közelében erősebb élő lánccal találkoztak, itt már nagyobb tömeg gyűlt össze, hogy továbbinduljanak a központ felé. 

Mielőtt a megemlékezők folytatták volna útjukat, a Matricon előtt Szász László magyar nyelven egykori kollégája, Hajdú István (Kaktusz) kutatómérnökre emlékezett, aki az elsők között csatlakozott a forradalmárokhoz. A rendszerváltást követően sokáig a forradalmárok egyik szervezetének tagja volt. Betegség miatt nyugdíjazásának napján hunyt el. 

A Matricon előtti rövid megálló után a csoport folytatta az egykori tiltakozó menet útvonalát. A Kövesdombon keresztül a Győzelem téri emlékműhöz vonultak, és részt vettek a hivatalos megemlékezésen. 

A legkegyetlenebb diktatórikus rendszer bukott meg 

Az emlékmű előtt a csendőrség és a helyőrség alakulatai álltak díszőrséget. Miután a hivatalosságok megérkeztek a térre, a díszőrség fogadta Dalian Tiberiu Şerban dandártábornokot, a helyőrség parancsnokát. A román himnusz elhangzása után megemlékező istentisztelet tartottak az ortodox, a görögkatolikus, az unitárius és a katolikus egyházak képviselői. Ez utóbbiakat Kecskés Csaba unitárius esperes és Ferencz István katolikus plébános képviselte. 

Ezt követően az Identitatea forradalmi szervezet képviselői lelepleztek két emléktáblát, amelyeket a győzelem jelét tartó keresztek alá helyeztek el, majd Nagy Zsigmond alprefektus felolvasta Ludovic Orban miniszterelnök üzenetét. 

A kormányfő többek között hangsúlyozta, hogy az 1989 decemberében utcára vonulók visszafordíthatatlanul megváltoztatták Románia történelmét. Az ország elindult az emberi jogok tiszteletben tartása, a szólásszabadság, a parlamenti demokrácia, a pluralizmus, a piacgazdaság útján, eljutva a NATO- és az európai uniós tagsághoz. Kötelességünk emlékezni mindazokra, akik áldozatot hoztak mindezen értékekért. A romániai forradalom mártírjainak emléke iránti kötelességünk, hogy a társadalom ismerje meg az igazságot. Sokan a sérültek közül, ugyanakkor az áldozatok gyerekei, szülei elvárják, hogy a jogállam fedje fel a valóságot az eseményekről. Kötelességünk és felelősségünk, hogy védjük meg az 1989-ben kivívott jogokat és szabadságokat, és nem engedhetjük meg egyetlen politikai hatalomnak sem, hogy az állampolgárok ellen lépjen. Erre tanított meg a történelmi példa – állt többek között a miniszterelnök üzenetében. 

Man Nistor professzor egy marosvásárhelyi forradalmi szervezet (Identitatea Revoluţiei Române din Decembrie 1989 – Târgu Mureş) nevében szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, Temesvár után Marosvásárhely volt a harmadik város (a második Lugos), ahol 1989 decemberében utcára vonultak az elnyomó rendszer ellen tiltakozók, majd felsorolta a hat marosvásárhelyi áldozat nevét (Ilie Muntean, Tamás Ernő, Adrian Hidoş, Hegyi Lajos, Pajka Károly, Bodoni Sándor). Történelmi visszaemlékezésében hangsúlyozta, hogy míg a két világháborúban összesen 70 millió ember hunyt el, addig a kommunizmus áldozatai meghaladják a 100 milliót. A kommunizmus egy évszázadig tartó gyilkosságsorozat volt, merénylet a tulajdonjog, a vallás és a szabadságjogok ellen. A rendszer kegyetlensége felülmúlta a középkori európai és közel-keleti birodalmakban történteket. Letiporta mindazon szabadságjogokat, amelyeket 1215-től, a Magna Carta Libertatum kibocsátásától kezdődően az 1789-es francia forradalmon keresztül egészen 1948. december 10-ig, az alapvető emberi jogok megfogalmazásáig szentesített az emberiség. Románia adta meg a legnagyobb kegyelemdöfést, amelynek köszönhetően végleg véget ért e kegyetlen rendszer Európában – mondta többek között a felszólaló. 

Ma sem tudjuk, ki lőtt 1989 decemberében

A felszólalók sorát Hamar Alpár-Benjámin, a December 21. Marosvásárhely Mártírváros Egyesület vezetője zárta. Miután magyarul üdvözölte a jelenlevőket, románul olvasta fel beszédét. 

Többek között elmondta, hogy 1989. december 21-én 15 óra után értek a központba a tiltakozók, és a rendőrség és a hadsereg által kialakított védelmi sorfallal találkoztak. Estig békésen tüntettek, ekkor zűrzavar alakult ki, és 21 óra körül a megyei pártbizottság székházát (ma a prefektúra) őrzők a demonstrálókba lőttek, aminek következtében hatan meghaltak, 21-en megsérültek, majd a sorozatlövés után a karhatalmi szervek 70 személyt letartóztattak. 23 órakor kiürítették a teret. December 22-én reggel ismét megtelt a tér tüntetőkkel, akiket a székházat védő, pajzsokkal felszerelt rendőrök és katonák fogadtak. Békés tüntetés volt mindaddig, ameddig 13 óra körül a diktátor elmenekült a bukaresti központi bizottság székházából. A tömeg egy része elfoglalta a városházát, mások pedig a rendőrségre és a szekuritáté székházához vonultak, ahol kiszabadították az előző napon letartóztatottakat. 

„Megváltoztattunk egy rendszert, de a forradalom nem fejeződött be. A régi nómeklaturisták és a szekusok vették át a hatalmat, ők és leszármazottaik vezetik az országot ma is. Harminc év alatt egyetlen állami intézmény sem kért bocsánatot az áldozatokért. Ma sem tudjuk, ki lőtt 1989 decemberében. Az igazságot szeretnénk tudni, ugyanakkor kötelességünk emlékezni és emlékeztetni a hősökre és mindazokra az áldozatokra, akiknek köszönhetően ma szabadon élhetünk” – mondta az egyesület vezetője. 

A szónoklatokat követően többek között a prefektúra, a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, a helyőrség, a forradalmárszervezetek, a szenátus és a képviselőház nevében helyezték el a megemlékezés koszorúit. A hivatalos rendezvény után a polgármesteri hivatal nevében emlékokleveleket osztottak ki az egyik forradalmi szervezet tagjainak.