2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mezőcsávási önkormányzat fejlesztési projektjei 2012-2013-ban nagyjából lezárultak. Megvalósításokat főleg kormánypénzekből tudtak felmutatni. Uniós pénzeket nem sikerült az utóbbi két évben bevonni.

Fotó: Nagy Tibor


A mezőcsávási önkormányzat fejlesztési projektjei 2012-2013-ban nagyjából lezárultak. Megvalósításokat főleg kormánypénzekből tudtak felmutatni. Uniós pénzeket nem sikerült az utóbbi két évben bevonni.

– Van egy uniós projektünk: folyamatban van a mezőcsávási iskola felújítása, júniusra kész is lesz. Teljes körű felújításról van szó, tetőcserével, a villamos hálózat kicserélésével, központi fűtés beszerelésével, termopán ablakokkal. A nyáron befejezzük, a következő tanévet már ott kezdhetik a tanulók. A beruházás értéke 180 ezer lej, új bútorzat várja ősszel a gyermekeket – tájékoztatott Szabó Levente, a község polgármestere.

A felújítással felszabadul még három-négy tanterem, amelyeket eddig nem lehetett használni, mert nagyon salétromos volt a fal, most ezeket is kiürítették, lekezelték, leszigetelték, és így pluszban három-négy tantermet nyertek. Ebbe az iskolába járnak be Ménesről, Feléből, Kölpényből a felső tagozatos gyermekek. Az I-IV. osztály mindenhol maradt, Mezőméhes kivételével, a felső tagozatosok a község falvaiból Csávásra járnak be, Szabédot és Szabadot leszámítva, ahol V-VIII. osztályok is működnek.

Szeretnék megoldani – ebben az ügyben beszéltek a tanfelügyelőséggel is –, hogy a csávási óvodát felköltöztessék a felújított iskola egy részébe. Egyfajta napközinek képzelik el, hosszabbított programmal, ahol délután 4-5-ig maradhatnának a gyermekek, így a szülők nem kellene Marosvásárhelyre vigyék őket.

A tanfelügyelőség szerint megvalósítható, van rá szülői igény is, kéréseket is letettek már. Az épületet, amelyben jelenleg az óvoda működik, a református egyház visszaigényelte. Egyelőre nem kapták meg a jóváhagyást, de ki kell költözniük az épületből. A felújítás után jövőre felköltözhetnének az iskolába.

– Úgy gondolom, ez jó ötlet, mert most a szülők 8-kor beadják az óvodába a gyereket, 12-kor ki kell venniük. Emiatt nagyon sok gyerek jár Vásárhelyre óvodába és iskolába is, sokan dolgoznak a városban, reggel beviszik, és délután, amikor jönnek haza, kiveszik a napköziből a gyereket – magyarázta a községvezető.

Kérdésünkre elmondta, hogy nem lesz konyhájuk, egy cateringes cégtől rendelik majd az ebédet, amit a szülők fognak fizetni kedvezményes áron. Így próbálják visszacsalogatni őket Vásárhelyről. Mert, mint mondta, aki oda viszi az óvodába, már nem hozza vissza a gyermeket az iskolába. – Reméljük, hogy ezután a szülők itthon íratják be óvodába a gyermekeiket. Mert ott fizetnek 300 lejt, itt pedig 100 lejt. Ezért szeretné a tanács kedvezményesebbé tenni, támogatni. Vannak szakképzett pedagógusaink, elsősorban a feltételekkel voltak gondok, az iskola lerobbant állapotban volt. Ez volt startból a probléma, de az is hozzájárult, hogy több lett a cigány gyerek. Most lesz egy szép iskolánk, és azért költöztetnénk oda az óvodát is, hogy legyen gyerek benne. Remélem, hogy így a gyerekek megint ide fognak járni, és nem Vásárhelyre, tette hozzá Szabó Levente.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató