2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Annak ellenére, hogy egy hónapja megkezdődött a 2013/2014-es tanév, Nyárádszeredában nem sikerült befejezni két iskola felújítását, ami a regionális operatív program támogatásával történik.

Fotó: Vajda György


Annak ellenére, hogy egy hónapja megkezdődött a 2013/2014-es tanév, Nyárádszeredában nem sikerült befejezni két iskola felújítását, ami a regionális operatív program támogatásával történik. Szükség is van a beruházásra, ugyanis Nyárádszeredában összesen 914 általános iskolás és több mint 160 óvodás van.

Jó példa a Deák Farkas Általános Iskola andrásfalvi épülete, amelyet már a nyáron átadtak és iskolakezdéskor birtokba vehettek a diákok, s amely – Tóth Sándor polgármester szerint – a megye legkorszerűbb vidéki iskolája. A munkálatokkal nem késtek el, az építők egyszerűen úgy ütemezték be, hogy előbb a nagyobb munkát fejezték be, ezután költöztették el a munkagépeket a lőrincfalvi (fotó) és a mosoni iskolákhoz. Az uniós projekt határideje 2014. január 7-e, összértéke mintegy 7,5 millió lej, ebből 1,6 milliót az önkormányzat állt, ugyanis az óvodák és napközik felújítását nem lehetett uniós pénzből finanszírozni. A múlt héten a lőrincfalvi és a mosoni épületek felújításán dolgoztak, ezalatt a gyerekek az iskolabusszal Sárdra jártak. Közben a központból felköltöztették az V–VIII. osztályosokat az andrásfalvi iskolába. A megürült termekbe pedig két óvoda és egy napközi került – a gyerekeket leromlott állagú épületből költöztették át.

Az andrásfalvi iskolában 11 gimnáziumi, három I–IV. osztály és két óvodai csoport tanulhat. A megyében is úttörők, hiszen az idén választható profilként beindult egy néptáncosztály is. Nagy Eszter, a Deák Farkas Általános Iskola igazgatója elmondta, a Nyárádmentén hagyománya van a néptáncnak, különböző csoportokban több mint 600 gyerek táncol. Több éve igen sikeresen működik a Bekecs együttes is, ahol már három korcsoportban profi szinten táncolnak a tagok. Ezért döntöttek úgy, hogy helye van egy ilyen osztálynak Nyárádszeredában. Természetesen képességvizsgát is szerveztek, és sikerült kiválasztani 24 diákot. Ők az oktatási intézmény által elfogadott tanrend mellett még tanulnak zeneelméletet, folklórt és táncot. Szakoktató Kovács János.

Nem ez az egyetlen újdonság a nyárádszeredai középiskolában. Figyelembe véve a középiskolák profilját, ötödiktől angol és német tannyelvű osztályokat is indítottak. Ezenkívül, összefogva a Bocskai István gimnáziummal, idéntől hetente egyszer két órát elektronikai szakkörre járhatnak mind az általános, mind a középiskolások. A líceumban felszerelt műhelyben sajátíthatják el a mesterség alapfogásait, amelyet akár egyetemi oktatással kiegészítve a gyakorlatban is hasznosíthatnak. Az elektronikai körre még várnak jelentkezőket, akik az osztályfőnököknél jelezhetik részvételi szándékukat.

Az igazgató azt is elmondta, úgy szeretnék, hogy az andrásfalvi iskola felújított épületét ne csak az iskolások használják, hanem a nyárádszeredaiak is, ugyanis van egy 120 férőhelyes amfiteátruma, ahol előadásokat, konferenciákat, szakképzést is lehet tartani, és az épület aulája is alkalmas kisebb rendezvények szervezésére. A Caritas már megtette az első lépést, itt tartják a cseperedő-programot, ahol 3 éves korig fogadják a gyerekeket anyukákkal, apukákkal együtt, és babamasszázstól a különböző foglalkozásokig tanácsokat adnak a szülőknek a gyerektartást, nevelést illetően.

Ezenkívül ide járnak a Talentum Alapítvány tagjai is, akik a családi típusú házakban gondozottaknak tartanak képességfejlesztő gyakorlatot.

Az igazgatónő azt is elmondta, szeretnék, ha az udvaron a volt mezőgépészeti állomás egyik épületét megvásárolná az önkormányzat és átalakítaná tornateremmé. Még csak az ötlet merült fel – elismerik, így is sokat tett a polgármesteri hivatal és a helyi tanács az oktatási körülmények javításáért –, remélik, lesz még pályázat, amelynek segítségével tornateremmel is bővül az andrásfalvi iskola.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató