2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhely idén ünnepli a 400. évfordulóját annak, hogy Bethlen Gábornak köszönhetően szabad királyi városi rangot nyert, és ezzel jelentős fejlődésnek indult. 

Fotó: Karácsonyi Zsigmond


– Marosvásárhely idén ünnepli a 400. évfordulóját annak, hogy Bethlen Gábornak köszönhetően szabad királyi városi rangot nyert, és ezzel jelentős fejlődésnek indult. Ekkor épült a marosvásárhelyi vár, amit uniós alapokból újított fel a város, és amiben szakmailag nekem is volt szerencsém részt venni – nyilatkozta tegnap Soós Zoltán, a vásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a beérkezett Bethlen-szobor-pálya-műveket.
Soós kiemelte Bethlen Gábor erdélyi fejedelem érdemeit az oktatás, a kultúra fejlesztésében, a modern erdélyi gazdaság megteremtésében. Fontosabb beruházásoknak a nagyváradi, a gyulafehérvári, az alvinci, a marosvásárhelyi, illetve a fogarasi várat nevezte, amely felkerült a világ első tíz legegzotikusabb és legszebb várai közé, valamint azt, hogy az egyik első román nyelvű bibliafordítás is a fejedelem nevéhez köthető.
Ezért gondolták úgy, hogy Marosvásárhely adósa Bethlen Gábornak, és megérdemel egy köztéri szobrot. Ennek érdekében jeligés pályázatot hirdettek, amelyre nyolc pályamű érkezett. Ezeket tegnaptól tekintheti meg a közönség a Teleki–Köpeczi-ház első emeletén, naponta reggel 9-től este 7 óráig. Április 27-ig lehet szavazni a Facebookon, illetve április 27-én szakmai zsűri véleményezi a kiállított pályaműveket. A zsűri tagjai Gyarmathy János, Kiss Levente, Mureşan Gheorghe, Hunyadi László, Bocskay Vince, Kolozsi Tibor szobrászművészek és Keresztes Géza műépítész.
Soós szerint a helyszínt a főtér alsó felében képzelték el, erre vonatkozóan beterjesztettek egy tanácsi határozatot, várják, hogy a főépítész aláírja. Felkérte a polgármestert, hasson oda, hogy minél hamarabb kerüljön a tanács napirendjére, hogy a helyszínt véglegesíteni tudják. 
A győztes pályaművet egyharmad részben a facebookos szavazatok, kétharmad részben a szakmai zsűri szavazatai alapján döntik el. A győztes pályaművet április 29-én este 7 órától a Kultúrpalotában nagyszabású rendezvény keretében mutatják be, amelyen fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Itt fognak megemlékezni Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulójáról is – tájékoztatott Soós Zoltán polgármesterjelölt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató