Megtartó erőforrásaink
2014-06-18 13:18:17
- Bodolai Gyöngyi
Stresszzivatarban az egyik ember virul, a másik romokban hever. Ebből kiindulva nem a stresszt kell elkerülni, mert akkor nem lenne szabad az embernek munkába járni, és a családtagjaival találkozni, hanem a bennünk levő megtartó erőforrásokat kell megkeresni.
Stresszzivatarban az egyik ember virul, a másik romokban hever. Ebből kiindulva nem a stresszt kell elkerülni, mert akkor nem lenne szabad az embernek munkába járni, és a családtagjaival találkozni, hanem a bennünk levő megtartó erőforrásokat kell megkeresni. Ezekről az erőforrá-sokról – hit, remény és szeretet – beszélt marosvásárhelyi előadás-sorozatának harmadik rendezvényén dr. Bagdy Emőke, a pszichológiatudományok emeritus professzora a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központot megtöltő közönség előtt.
Jólét és boldogtalanság – a fogyasztói kultúra lenyomatai
Az olyan ember, aki spirituálisan él, vallásos, alap-beállítottsága optimista, előre tekint, remél, hinni, bízni tud a jövőben, szeretetkapcsolatait gondozza, sokkal erőteljesebben meg tud küzdeni a nehézségekkel, nem betegszik meg könnyen, nem hal bele az élet viharaiba – sorolta az előadó. Majd hozzátette: amikor mindez kiderült, akkor találkozott a transzperszonális pszichológia, amely elkötelezett módon a szellemi dimenzió vizsgálata felé irányul, és az egészségpszichológia, amely az említett irányzattal egyszerre szintén az ezredfordulón bontakozott ki. A folyamatok előmozdítója a globalizációs kultúra, amely olyan kedvezőtlen változásokat okozott, amelyek miatt kialakult egy várakozó figyelem és kérés a pszichológia felé: próbáljatok tenni valamit a jóléti társadalmakban egyre jobban élő emberek egyre nagyobb boldogtalansága ellen. Rengeteg a depresszió, a stresszbetegség, a fogyasztói kultúra ugyanis nagyon szomorú lenyomatokat hagy a lelkünkben. A legalapvetőbb értékek olyan módon sérültek meg, hogy az emberi önzés kiszorított mindent, ami magasabb rendű. Istent, az igazság és az emberi élet szabályainak legfőbb őrét úgy vették ki a rendszerből, hogy nem tudtak mást tenni a helyébe, csak szánalmasan emberit, ami gyarló és esendő. Az a törvény, amely igaz és hamis választóvize, benne van minden kultúrában, a nagy parancsolatokban, az öt világvallásban, az élet tiszteletére és védelmére épül. Nekünk, embereknek az a küldetésünk, hogy megőrizzük és továbbvigyük az életet, amelynek legfőbb őre Isten, a legmagasabb spirituális valóság, amelyet mi valóságnak tekintünk – hangsúlyozta az előadó. Ez a hatalmas rendszer megroggyant, és azok a szabályozók, amelyek az emberi életet vezérlik, olyan módon kimarjultak, hogy nem tudnak olyan értékek fölé kerülni, mint a pénz. A pénz belépett a legfőbb érték szerepébe, az Isten helyét elfoglaló legnagyobb hatalommá vált, s azt üzeni, hogy dolgozzál, legyen pénzed, és állj be a taposómalomba, legyél fogyasztó, akkor is, ha pusztulsz.
Visszavenni a felesleges ballasztot
Az adott helyzetből fakadó társadalmi nyomásra közelít ma a pszichológia olyan fogalmak felé, mint a hit, remény és szeretet, holott önálló tudománnyá válásakor tárgyát csak a természettudományos megismerés eszközeivel mérhető és vizsgálható dolgok képezhették. Fejlődése során némi bűnbánattal vette vissza az emberi lélek azon területeit, amelyeket felesleges ballasztként kidobott, azt állítván, hogy azokat nem lehet tudományos vizsgálat tárgyává tenni, mert nem mérhetők – mondta Bagdy Emőke.
A transzperszonális pszichológia megalapítójának s teoretikusainak köszönhetően a transzcendens dimenzió visszakerült a pszichológiába, s azóta az érzelmekkel, a hálával, a szeretettel, a megbocsátással, az emberi természet dimenzióival is foglalkozni kell. A nagy pszichológiai iskolák hatalmas munkával próbálnak egyensúlyt találni, visszahozni a központi értékeket, s helyreállítani azt az erkölcsi magatartást, amelyben nem privát érdekek határozzák meg, hogy mit szabad és mit nem, hanem az igazságosság, az alapértékek, a legfőbb törvény szerint választódik el a jó és a rossz megítélése.
Mindennapi életünkben védelemre szorulunk. Az eltárgyiasult emberi kapcsolatok miatt úgy bánunk egymással, mint a tárgyakkal: felhasznállak, kihasznállak, elhasznállak, eldoblak – ami az összeomláshoz vezethet. Nem jó az embernek egyedül lenni, ami ősi bibliai üzenet, s amit a pszichológia is kimutatott. Ennek ellenére egyre hangsúlyosabb a fiatalok kapcsolatkeresési igyekezete és magánya, s egyedül maradva egyre többen tartanak a végtelen önzés felé, ahol elfelejtik azt az alapszabályt: csak akkor kaphatok bármit is, ha adok. Az erre berendezkedni képtelen világ önmagát pusztítja el, mert végül az ember belefullad a magányba – mondta az előadó, majd módszeresen bemutatta, hogy a hit, a remény és a szeretet milyen jelentéstartalommal bíró fogalmak, és a pszichológia mit mond minderről.
A hit
az ember olyan alapvető képessége, amely segít a világot megismerni. Erre az egyik lehetőség a tapasztalati, a racionális út: látom, hallom, megismerem, kézzel foghatom, s a tudomány bizonyítékai sorra igazolják a létezését.
Van egy másik valóság, egy óriási birodalom, amelynek törvényeiről csak egy határig tudunk ismereteket szerezni. Mélységei felé tartva csak egy bizonyos pontig jutunk el a megismerésben. Ahol az anyag eltűnik, oda az érzékszervekkel, mérőműszerekkel nem lehet behatolni. A végtelen táguló világegyetem is olyan világ, ahova nincs érzékszervünk behatolni. Itt megáll a tudomány, és következik a hit birodalma. A hit értékfogalom, az ember különleges és hatalmas képessége, amely kitágítja a horizontot, s arra készteti, hogy próbáljon egyre jobban behatolni abba a világba, amelybe csak a hit hipotéziseivel lehet. A hit – mint emberi képesség – a megismerésben a végtelen és a határtalan felé vivő olyan ösztönző tényező, amelyben kell legyen egy olyan válasz, hogy miben, kiben, kinek, minek hiszel, milyen állásfoglalásod van a világról, amelyben élsz, mit állítasz a középpontba, a saját hitérték-dimenziód talapzatára.
Hit az életért és az élet ellen
Van racionális és irracionális hit. Racionális, amely tudatosan belátja, hogy a végtelen és határtalan irányába halad, de egyben az emberi életet szolgálja. Minden olyan hit, ami építi, szolgálja, gyarapítja, védi az életet, az életépítő hitek körébe tehető.
Az irracionális hit tekintélyalapú, dogmákon nyugvó, ember- és életellenes, vagy az élet alaptörvénye fölé emel valami mást. Az életnél értékesebb nincs, ez a legmagasabb értékfogalom, s Isten a törvényeket megalkotva arra tanít, hogy védjük az életet.
Az egészségpszichológia szerint, ha az ember hisz valamiben, ha van egy életterve, ami az életét előre viszi, s azt meg tudja valósítani, az arról szól, hogy bízik önmagában, s abban a világban is, ahol megpróbál valamit elérni. Amikor valamilyen célt tűzünk ki, mert az ember célokat, terveket teremtő lény, a cél mozgósítja vitális erőinket, erősíti immunrendszerünket, örömhormonok termelését indítja el, óvja az életet, az akadályok elnémulnak, s a test mint szolga lehetővé teszi, hogy a központi célnak alárendelten megvalósítsuk, amit elterveztünk.
Az előadó érdekes kísérletekről számolt be, amelyek a fenti állításokat bizonyították. Azok az emberek, akik céltudatosan, optimistán kezdik az életet, évek elteltével egészségesek maradnak. Az eleve pesszimistáknál, céltalanoknál szív- és keringési zavarok, daganatos betegségek, függőségek, depresszió alakul ki. A hit valójában egy meggyőződés, s lelki énünk gerincét alkotó hitünk izomzata a reménység.
Reménység és optimizmus
Hit és reménység két pilléren nyugvó olyan beállítódás, amit optimizmusnak nevezhetünk. Várom, remélem, hiszem mindennap újra és újra, hogy amit szeretnék, az meg fog valósulni, mert tudok mindig új reményt fakasztani, erőket kiszabadítani magamból. Az optimizmus több mint szemléletmód, életfilozófia, az élet felfogása, elfogadása annak, hogy az ember az univerzumban mi végre van, hogy adott egy életútja, amelyen kijelöli a célját.
Negyvenéves kor körül fenn vagyunk a csúcson, s már a második félidő következik. Az ember visszatekint a saját életére, s úgy érzi, hogy a horizont kiszélesedik, más az optika, felértékelődnek a kapcsolatok, s fontossá válik, hogy törődjön a másik emberrel is. Ilyenkor fel kell ismernünk az egymást támogató altruista feladatokat. Akkor maradunk meg, akkor tudunk kibontakozni, fejlődni, ha egymás szolgálatára vagyunk. Ha az elvárólagos vagy-vagy gondolkodás helyére a megengedő toleráns is-is gondolkodást helyezzük el. Vissza kell térnünk azon képességünk gyakorlására, kiművelésére, ami maga a hit és az ezt mozgató lelki izomzati rendszer, a reménység. A beállítódás és az elvárás meghatározó az egészség szempontjából. Ha elvárásainknak valami határt szab, az súlyos következményekkel jár. Ha az ígéretnek nincs meg a hitele, azzal sokat árthatunk – számolt be erre vonatkozó kísérletekről az előadó.
A vallásosság
A spiritualitás olyan emberi képesség, hogy higgyünk valamiben a tudományon túl.
A vallásosság olyan alapvilágnézetet jelent, amely a világmindenséget mint egy rendezett egészet fogja fel, amelyben az egyes vallások szerinti hittételek adják meg, hogy milyen szellemi csapáson haladhat az egyén a világ megismerésében. Megadják a törvény, az erkölcs útját, azt, hogy milyen cselekedetek azok, amelyek az adott vallási hitrendszer elvárásainak megfelelnek. Adnak egy határozott életkeretet, amelyet ha magáévá tesz az ember, megteremti a biztonság univerzumát. Mivel többségükben az élet szolgálata, továbbvitele, védelme az alaptörvény, a vallásokat a racionális, életépítő hitrendszerek közé sorolják, s gyakorlásuk az odatartozás bizonyítéka.
Manapság a kutatók elkülönítenek extrinsic vallásosságot, ami azt jelenti, hogy az egyén beletartozik, használja a vallást. Az intrinsic vallásosság olyan mély és személyes meggyőződés, ami belső iránytű az élet igazgatásában. És nem jelenti csupán a vallásgyakorlat látványosságát, hogy az egyén eljár templomba, betartja a rítusokat, odatartozónak mutatja magát, miközben paradox módon az élete nem ezeknek felel meg. Az álvallásosság a konzumkultúra egyik nagyon súlyos következménye. Az „Univerzum Rt.”-vel kötött olyan szerződés, amely felbontatik, ha nem teljesülnek az imába foglalt kérések. Elidegenült keretek közé került holt rendszer, amelyben ha segít az ima, akkor imádkozik az ember, ha nem hoz hasznot, akkor már nem tartja igaznak. A vallásosság gyakorlását illetően is különböző csoportok vannak. A maga módján vallásosak száma elég nagy, s a vallásgyakorlók azon részét alkotják, akik hiszik Istent, de nem vállalják a gyülekezethez való tartozást. Azoknak a száma a legkisebb, akik következetesen, rendszeresen, gyülekezetben művelik a saját vallásukat.
A hit és remény olyan rendkívüli képességek, amelyek eldöntik, hogy életben maradunk vagy sem. Az élni akarás olyan hatalom, ami hat a testre, s az teljesíti a parancsot. Ha hiányzik az akarat, a hitnek és a reménységnek az izomzata nem tud működni. Ehhez tüzelőanyagra, energizáló erőre van szükség, ami a szeretet.
A szeretet
az emberi kapcsolatok legalapvetőbb kötőanyaga. Az emberi lény egyedi fejlődési folyamatában szinte megindító az, ahogy átadjuk egymásnak, világra segítjük egymásból a szeretet képességét. Genetikailag csak a kapaszkodás ösztönét hozzuk magunkkal, a kötődést, a köteléket a szerető, elfogadó, ölelő környezet alakítja ki, amely táplál, véd, óv mindentől. A szeretetkapcsolat egy kötelék. Bár nem látható, csak érzékelhető, mégis a legerősebb kötelék a világon. Minél korábban kialakul, annál inkább képessé válik az ember arra, hogy szeretni, kötődni, ragaszkodni, hűségesnek lenni, a másikért felelősséget vállalni tudjon. Amíg az életszeretetig eljutunk, a fejlődési folyamat érdekes szakaszain megyünk át. Aki e folyamat egy bizonyos pontján megreked, az például csak önmagát tudja szeretni, s a parazita elvárás működik benne, hogy mindent megkapjon.
A szeretetnek különböző szakaszairól is szólt az előadó. A szimbiotikus fázisról, amikor anya és gyermeke egy osztatlan egységben teljesen egymásra hangolódnak. Ez tér vissza, ez újul fel minden szerelemben. A fejlődés következő szakaszában a gyermek mindkét szülővel azonosul, s igyekszik a kedvükben járni. Később, a barátságok idején a kortárs csoportok felé már adni fogja a szeretetet. Az ajándék, az adás képességének gyakorlása fontos elem a szeretet működésében. A kamaszkorban kialakuló párkapcsolatban új szeretetforma kezd működni: adtam neked, amikor kedves voltál, most azt szeretném, ha te adnál nekem.
Az érett szeretet jellemzője, hogy önzetlen és feltétel nélküli. Ehhez képest rengeteg neurotikus szeretetforma létezik. A parancsoló, megkövetelő, előíró, a másikat szinte gyötrő, büntető követelésekkel jellemezhető kötelékben nem lehet boldognak lenni.
A szolgáló szeretetben az egyik fél úgy érzi, hogy ha megtesz mindent a másiknak, akkor szeretetet kaphat, anélkül hogy a kölcsönösség kiépülne. Hasonló módon veszélyes a birtokló szeretet, amikor a pár vagy partner azt kívánja, hogy csak őt szeressék, társának még barátai se legyenek.
Ha az életünket átszövő erőrendszert igazán működtetni akarjuk, a saját egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy adni tudjunk. Önzetlenül adni, amikor már nekünk is nehéz, adni abból a pluszból, amivel már nem is rendelkezünk, mert az ilyen erőfeszítés erősebbé, egészségesebbé teszi az embert, s elvezet az altruizmus tételéhez – tanácsolta sok egyéb hasznos útravaló mellett Bagdy Emőke, aki a Bibliában megfogalmazott ősi üzenettel, Pál apostol korinthusbeliekhez írott levele ismert gondolatával zárta előadását: „Most azért megmarad a hit, remény és szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”
