2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszüntették a nyomozást a Bechtel eltűnt autópálya-szerződése ügyében

  • 2016-10-11 16:08:03

  • MTI

Megszüntette a bukaresti 5. kerületi ügyészség a nyomozást az amerikai Bechtellel 2003-ban megkötött autópálya-szerződés eredeti példányának eltűnése ügyében, mivel a feltételezett bűncselekmények elévültek – közölte kedden a vádhatóság.
Az ügyben 2013-ban, nem sokkal a Románia számára előnytelen szerződés felbontása után tett büntetőfeljelentést Dan Sova, a nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért akkor felelős tárca nélküli miniszter, aki azt állította, hogy egyszerűen eltűnt az időközben kétszer is módosított szerződés eredeti példánya.
A több korrupciós ügyben érintett szociáldemokrata politikus ezzel a korábbi jobbközép kormányok közlekedési minisztereire akarta hárítani a Románia számára előnytelennek bizonyult szerződés felelősségét, ugyanis azt állítólag 2003-ban az akkori szociáldemokrata kormányfő, Adrian Năstase is aláírta.
A Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad nyomvonalon haladó észak-erdélyi autópályát Európa legdrágább gyorsforgalmi útjaként emlegetik, ugyanis abból egy évtized alatt mindössze 52 kilométert épített meg az amerikai óriáscég 1,4 milliárd euróért.
A romániai sajtó szerint az amerikaiakkal versenytárgyalás nélkül megkötött, az Európai Unió által hevesen bírált szerződés volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. A 415 kilométeres sztráda megépítését eredetileg 2,2 milliárd euróért vállalta a Bechtel. Európai uniós támogatás és költségvetési források híján azonban az építkezés nem haladt, a felhalmozott adósságokért pedig a Bechtel késedelmi kamatot és kártérítést követelt, amikor pedig mégis újrakezdték a munkát egy-egy szakaszon, a Bechtel a munkagépek felvonultatásáért is jelentős összegeket számolt fel, maga a szerződésbontás pedig 37 millió euróba került.
Romániának időközben az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti szakaszát sikerült felvetetnie a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T). Románia tehát ennek megépítésére most már európai támogatást is igénybe vehet, és így ezen a szakaszon – ha akadozva is, de – tovább épül az autópálya. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató