2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minden gyerek megérdemli, hogy egy fárasztó tanév után önfeledten nyaralhasson, azonban sok család nem engedheti ezt meg magának.

Minden gyerek megérdemli, hogy egy fárasztó tanév után önfeledten nyaralhasson, azonban sok család nem engedheti ezt meg magának.

A marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat idén 10. alkalommal szervezett tábort Mezősámsondon a Szent Erzsébet Társulás gyerekei számára azért, hogy ők is elmondhassák: igazi vakációs élményben volt részük.

Nem csak egyszerű nyaralásról szólt a tábor, hanem nevelő jellegű foglalkozásokról is. A szervezők, a máltai vezetők és segítőik, a máltai fiatalok elsődleges célja az volt, hogy a táborozó gyerekekben felébresszék az Istenben való hitet, és olyan közösséggé kovácsolódjanak, amelynek tagjai jól érzik magukat együtt, elfogadják és szeretik egymást.

A mezősámsondi táborral szinte egy időben, ugyancsak a Máltai Segélyszolgálat szervezésében a Bucsinon is táborozott 17 gyerek az udvarfalvi nappali központból. Jutalom volt ez a tábor a gyerekek elmúlt tanévben elért jó eredményeiért.

Mindkét táborban játék, tanulás, kirándulás, kézművesség, ima váltotta egymást, amelyek fejlesztették a kreativitásukat, képességeiket, erősítették hitüket. Mindenkinek megvolt a feladata, s igyekeztek azt jól teljesíteni. A gyerekek terítették az asztalt, mosogattak, takarítottak, előkészítették a foglalkozásokat. Ezzel is megtanulták, hogy a keresztény ember másokért él.

A bibliai történetek játékos formában való felelevenítésével közösen élték át, hogy ők is lehetnek a hit hősei, bátrak, irgalmasak, segítőkészek, mint Szent Klára, Szent Erzsébet, vagy Assisi Szent Ferenc.

Az udvarfalvi gyerekek népdalt és vallásos énekeket is tanultak. Volt lovaglás, babakészítés, festés, mesejelenetek bemutatása, élménybeszámoló az elolvasott könyvekről.

Utolsó este tábortűzzel zárultak a táborok. A kiértékelők és a díjak átadása után finom vacsora várt mindenkit. Öröm volt látni a mosolygó arcokat, hálás tekinteteket. Már ez is megérte megszervezni mindkét tábort. Nehéz volt az elválás. Könnyes szemmel búcsúztak el a gyerekek a táborvezetőktől, abban a reményben, hogy jövőre újra kerülnek önzetlen, segítőkész emberek, akik szebbé varázsolják nyári vakációjukat. Köszönjük az ő nevükben is a sok-sok anyagi támogató nagylelkű segítségét.

 

Tövissi Éva máltai tag