2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gazdag programkínálattal álltak közönség elé a harmadik Szászrégeni Magyar Napok szervezői: a Kemény János Művelődési Társaság és az RMDSZ szászrégeni szervezete. 


Gazdag programkínálattal álltak közönség elé a harmadik Szászrégeni Magyar Napok szervezői: a Kemény János Művelődési Társaság és az RMDSZ szászrégeni szervezete. Társszervezők voltak: a Humana Regun Egyesület, a Rákóczi Szövetség és az RMDSZ szászrégeni nőszervezete. Augusztus 27–30-a között hat helyszínen 17 esemény zajlott, az irodalmi esttől az orgona- és régizenekoncertig, történelmi vetélkedőn át a gyerekfoglalkozásokig. Ezenkívül volt színházi előadás, rockoratórium, sportrendezvény, térzene s sok egyéb, ami megmozgatta a szászrégeni magyarokat. 
A rendezvény – talán nem véletlenül – augusztus 27-én, csütörtökön a radnótfájai kistemplomban délután 6 órától egy olyan kerekasztal-beszélgetéssel indult, amelynek témája a szülőföldön maradás volt. A Humana Regun Egyesületnek Menni vagy maradni című, adománygyűjtéssel egybekötött előadásán az erdélyi magyarság létszámának csökkenésére, az elvándorlás okaira próbáltak választ keresni a beszélgetésben részt vevők, s az is felvetődött, hogy miként állíthatják meg ezt a folyamatot az egyházak, az iskola, a civil szervezetek, a politikusok. A rendezvényen többek között Czimbalmos István, a Magyarok Világszövetségének szászrégeni elnöke a szervezet feladatairól beszélt, arról, hogy mit tehet a szülőföldön maradásért. Szép Noémi református kórházlelkész Magyarországon végezte tanulmányait, de hazatért. Erről és munkásságáról számolt be röviden a jelenlevőknek. Az egybegyűltek arra a következtetésre jutottak, hogy mindenképpen tenni kell valamit azért, hogy visszaadják az itthonmaradottak bizalmát a jövőben, s ezt csak a civil szervezetek, az egyház és a politikai elit összefogásával lehet elérni, azáltal, hogy támogatják a fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában. Ezért adományokat gyűjtöttek az Ady István lelkipásztor által vezetett szászrégeni szórványkollégium támogatására. 
Augusztus 28-án, péntek délután az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében zajlott az ünnepi megnyitó, ahol Nagy András a helyi RMDSZ nevében köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, „az előző két évben szervezett magyar napok rendezvényei bebizonyították, hogy tudunk együtt ünnepelni, tudunk egymásnak örömöt szerezni, és közös erővel össze tudjuk fogni Szászrégen magyar közösségét. Hagyományaink megőrzése, anyanyelvünk és kultúránk ápolása mindannyiunk számára fontos. Folyamatosan munkálkodnunk kell ezért, és ezt közösen kell tennük. Erre kiváló alkalom a Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata”. Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét tolmácsolta, és örömét fejezte ki, hogy hagyományossá vált a rendezvény. Hangsúlyozta, az anyaországi magyaroknak is fontos, hogy a helyi magyar közösség összefogjon és bemutatkozzon, majd kiemelte, a Kárpát-medencében az élhető jövő nem képzelhető el az itt élő népek kölcsönös tisztelete és együttműködése nélkül. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke levélben köszöntötte a szászrégenieket, arra ösztönözve őket, hogy „bátran vállalják önmagukat, hagyományaikat, és a kolozsvári, szatmárnémeti vagy a hunyadi példákat követve keltsék jó hírét a szászrégeni magyar napoknak, és azért dolgozzanak a továbbiakban is, hogy magyarságunkat ne csak ünnepekkor, hanem a mindennapokban is megéljük. Köszöntőbeszédet mondott még Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Kovács Levente, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A gálaesten jelen volt Nagy Zsigmond alispán is. 
A gálaesten adták át A szászrégeni magyarságért életműdíjakat, illetve díjazták a Rákóczi Szövetség által szervezett Réges-Régen című történelmi vetélkedő győzteseit. Első lett a Szabó Eszter IX. osztályos és Erős Gergely XII.-es diákból álló Frisch erdő csapat. Böjte Lídia tanárnő, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke a 2015-ös életműdíjat Demeter József református lelkipásztornak és Maksai Mózes tanárnak adta át. A méltatásban elhangzott, hogy Demeter József 1984-től szolgál Szász-régenben. Ő kezdeményezte a pünkösdi kórustalálkozók megszervezését, a Piccolino gyermekkórus létrehozását, a gyermekkórusok találkozóját, a Madárka, madárka népdalvetélkedőt. Elindította és végig követte a DIO Ház felépítését, amely az irányítása alatt Szászrégen magyarságának szellemi, művelődési központja lett. Maksai Mózes tanár a város egyik legjobb futballistája, a későbbiekben edzője volt, aki szakmai tudásával hozzájárult a régeni sportélet hírnevének gyarapításához. Játszott, majd edzősködött a Sportul Studenţesc, a Szászrégeni Avântul, az Oţelul, a Metalul, a Sörgyár, a Szovátai Medve-tó csapatoknál. 1968 és 1975 között egyetemi adjunktusként a bukaresti Műszaki Egyetemen tanított, ezzel párhuzamosan öt évig edzősködött. Miután hazatért, Szászré-genben az 1-es számú (Petru Maior) líceum testnevelési katedráját vezette, majd 1979 és 1992 között a helyi sportiskola igazgatója volt. Nemcsak Szászrégenben, hanem a környékbeli falvakban is felkutatta a tehetséges sportolókat, akiket felkarolt. 2002-től nyolc évig helyi tanácsosként is tevékenykedett. 
A kitüntetést követően a gálaesten fellépett a Codex régizene-együttes. 
Augusztus 30-án, vasárnap kenyéráldással folytatódott a rendezvény. A szertartást Demeter József és Székely György református, Elekes Szabolcs római katolikus lelkész és Rád László református teológus végezte. Ugyanaznap délelőtt a sportparkban kispályás labdarúgó-bajnokság volt, a benevezett hat csapat közül a magyarrégeniek bizonyultak a legjobbaknak. Közben gulyásfőző versenyt tartottak, itt a legfinomabbat a Házi titok jó szívvel nevű csapat főzte. Természtesen a receptet senkinek nem árulták el. Szombaton este a csíkszeredai Open Stage – Székelylend az Eugen Nicoară Művelődési Házban mutatott be ízelítőt a székely humorból. Vasárnap este előadták Szabó Előd és Robert Brai 1849 – Volt egyszer egy szabadságharc című rockoratóriumát, amelyen fellépett Kalapács József, Tóth Reni (ex-Kormorán), Márton Fruzsina, Szabó Gyula-Győző, valamint a szászrégeni líceumok magyar néptáncosai. 
A rendezvény idei sikere arra ösztönzi a szervezőket, hogy jövőben még gazdagabb programkínálattal a nagyedik alkalommal is megszervezzék a Szászrégeni Magyar Napokat. 
Fábián András

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató