A megmaradás jelei

A kezdő újságírót egy isten háta mögötti kicsi faluba küldi terepre a főnöke. Megbízatása az, hogy a túlélés jeleit keresse a főúttól távol eső Alsótyúkodon, amely a falurombolás áldozatává vált volna, ha nem következik be a rendszerváltás. A diktátor bukása után két nyugat-európai település versengett, hogy a falut megsegítse. Az eltelt negyedszázad azonban erőszak nélkül teljesítette be a diktátor álmát. A gyenge földek, a munkalehetőség hiánya, a nagyobb településektől való távolsága, a rossz út elűzte a fiatalokat, akik külföldön vagy az ország nagyvárosaiban kerestek munkát, a középkorúak közül több család átköltözött a községközpontba, amikor eladóvá váltak a szász porták. Talpra tud-e még állni a falu, van-e ereje a megmaradáshoz? – ezt figyelje meg jól a kolléganő – hangzott a főszerkesztői utasítás.

A magas sarkú bokacsizmát és testre szoruló cicanadrágot viselő lány kopott mikrobuszon zötykölődött el a községközpontig, ahol a polgármesteri hivatal székelt. A dombtetőről pillantotta meg a teknőszerű völgyben sorakozó három falut, s örömmel látta, hogy a harmadikban, ahova igyekezett, egy kis emelkedőn fatornyos új templom áll. Ez nagyszerű, gondolta magában, megvan az első és legfontosabb jel, hiszen ahol új templom épül, ott szaporodik a falu lakossága. 

A behízelgő modorú, ötvenes évei végét taposó polgármester már várta, mivel előző nap telefonon bejelentkezett. A megmaradás jeleire vonatkozó kérdésre csak hümmögött a bajusza alatt, hogy ne törje le a csinos, fiatal hölgy lelkesedését. Amúgy ifjú párttitkárként már a rendszerváltás előtt megszokta, hogy minden kellemetlen helyzetből ki tudja vágni magát. 

Bár a hivatal előtt egy tintakék új Logan állt, az udvarból kiguruló külföldi márkájú ütött-kopott kocsival indultak el. Tyúkodtól Felsőtyúkodig kövezett úton haladtak, onnan azonban már csak földút vezetett a célpontig. Az út mentén néhány talicska és munkaeszközök rozsdásodtak. 

– Nagyon rossz az út, de látom, hogy javítják – mondta reménységgel a hangjában a lány. A polgármester bólintott, hogy az ősz beköszöntével abba kellett hagyni, de majd a tavasszal folytatják, miközben tudta, hogy már senki sem ad pénzt arra, hogy a húsz idős ember lakta faluig legalább követ szórjanak az útra. A községi költségvetésből pedig még a közvilágítás költségeit sem tudják fedezni. 

Egy pirosban álló emeletes épület mellett haladtak el. Magánvállalkozók kezdték építeni a majdnem ingyen megszerzett területre az idősotthont, de amikor kiderült, hogy a község közművesítésére benyújtott pályázat nem járt sikerrel, az építkezést félbehagyták. 

– Új vállalkozás, melyik cég építi, milyen munkát fognak végezni benne? – érdeklődött az újságíró, akit nehéz volt lebeszélni arról, hogy hagyja későbbre a fényképezést. 

A falu központjában, a lehunyt szemű, zsalugáteres házak között egyetlen emeletes épület körül zajlott az élet, gépek, állatok, emberek mozogtak. 

– Biztosan egy fiatal vállalkozó, aki állattartással foglalkozik. Beszéljünk vele! – lelkendezett a lány.

– Igen, a pásztor fia a hegyen túlról, húsz tehene, több száz juha van – mondta a polgármester, aztán csak gondolatban tette hozzá, hogy megvásárolta a földek felét, s lelegelteti az egész határt, amiért naponta megy hozzá panaszra valamelyik idős tyúkodi azok közül, akik még megdolgozzák a földet. Iuonék sajttal és friss ordával kínálták őket. 

Az óvoda mellett, a hintákkal felszerelt udvar és a szépen rendbe tett iskolaépület láttán, ami a testvértelepülések buzgalmának volt az eredménye, természetes volt a kérdés, hogy hányan járnak a két tanintézménybe. 

– Nyaranta voltak a legtöbben, külföldi diákok, fiatalok is, amikor táborokat szervezett egy alapítvány – válaszolta a polgármester, de azt elfelejtette hozzátenni, hogy amióta a közegészségügyiek a folyóvíz hiánya miatt megbüntették a szervezőket, nyáron sem népesülnek be a tanintézmények. 

– Menjünk az új templomhoz! – sürgette a lány, hogy végre valami komoly témát találjon.

A temetődomb tetején álló csinos, fatornyos épületet az új kápolnának nevezte a polgármester. Egyben ravatalozó is, tette hozzá, ami Alsótyúkodon az utóbbi évek legnagyobb beruházása volt – mutatott büszkén az épületre, majd temetői sétára indultak a márvány sírkövek között. A távolba szakadt alsótyúkodiak valósággal versengenek egymással, hogy ki csináltatja a legszebb örök nyughelyet a szüleinek, nagyszüleinek, és sokan ígérik, hogy nyugdíjas korukra majd hazatérnek, mert a nagyvárosokban beteltek a temetők. 

Mire a séta véget ért, már ködös szürkeség folyt szét a falu fölött a novemberi égen. A polgármester a főútig vitte az újságírót, hogy a város felé tartó utolsó autóbuszt elérje. 

Két nap múlva az éjjeliőr, aki Alsótyúkodot képviselte a helyi tanácsban, az újságot böngészve felkiáltott, amikor a polgármester a hivatalba érkezett. 

– Feri, milyen titokzatos ember vagy te, hogy nekünk nem is szólsz arról: mennyi nagyszerű változás fog történni Alsótyúkodon! – csapta le unokaöccse elé az újságot, amely egy egész oldalon ecsetelte a megmaradás jeleit a húsz idős ember lakta világvégi településen.