2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkétszereződött Gézengúz fesztivál

Egy hónap múlva kicsi, még kisebb és nagyra nőtt „gézengúzok” veszik birtokba a nyárádszentlászlói Pásztortűz panziót és környékét. 

Egy hónap múlva kicsi, még kisebb és nagyra nőtt „gézengúzok” veszik birtokba a nyárádszentlászlói Pásztortűz panziót és környékét. A július 6–8. között harmadik alkalommal megrendezendő gyermekfesztiválról kedden délelőtt tájékoztattak a szervezők. 
A marosvásárhelyi G Caféban zajlott sajtótájékoztatón Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere is részt vett. A városvezető az idei fesztiválhoz kapcsolódó legnagyobb újdonságot jelentette be, azt, hogy a – főként megyeszékhelyi családok által látogatott – rendezvényt július végén egy elsősorban helybélieknek szóló fesztivál, a Nyárádmenti Gézengúzok követi. Erre július 27–29. között a Nyárádmenti Napok keretében biztosít lehetőséget a helyi önkormányzat és a Nyárádmenti Kistérségi Társulás, azzal a céllal, hogy azok a kis- és nagyobb gyermekes családok is kiszórakozhassák magukat, akik ugyan fesztiválközelben laknak, a korlátozott internethasználat miatt azonban nem tudnak jegyet vásárolni, és így lemaradnak a július eleji mókáról. Ez utóbbi rendezvényre első körben a Kistérségi Társulás székhelyén lehet majd jegyet váltani, és csak a megmaradt jegyeket értékesítik az interneten.
Amint azt Csatlós Károly kommunikációs felelőstől megtudtuk, a július eleji fesztiválon – melynek főszervezője a Védem Egyesület – a jól bevált forgatókönyv szerint pörögnek a programok, lesz „petákozás”, számos kézműves-tevékenység, gyermekkoncert és táncház, interaktív zenés folklórszínház, és – vadonatúj „társaik” kíséretében – a korábbi két fesztivál népszerű fajátékai is visszatérnek. Természetesen a felnőtteknek sem lesz idejük unatkozni, a programban ugyanis író-olvasó találkozó, gyermekneveléshez és egészséghez kapcsolódó előadások is helyet kapnak. Az idei fesztiválon 16 kézműves vesz részt, velük egyebek mellett szalmát fonhatnak, faraghatnak, bútort festhetnek, népi hangszert és fajátékokat készíthetnek a gyermekek és szüleik. Újdonságnak számít a Tudományok Háza sátor, amelyben egymást váltják az izgalmas kémiai és fizikai kísérletek, és 5–10 perces természettudományi előadásokra is sor kerül. Ugyanakkor idén is várja a játékos kedvű „gézengúzokat” a korábbi két évben is felállított társasjátéksátor, ahol barátkozni is könnyebben lehet. 
Csatlós Károly azt is elmondta, hogy a Pásztortűz udvarán száz sátornak tudnak helyet biztosítani, 50 hely már elkelt. A gyermek- és felnőttjegyek felét – 200–200-at – június elsején hirdették meg, ezek rövid időn belül el is fogytak, a további 200–200 jegyet kedd este bocsátották eladásra a Gézengúz fesztivál honlapján (www.gezenguzok.ro). A gyermekjegy 10, a felnőttjegy 40 lejbe kerül, egy sátorhelyért 10 lejt kell fizetni. Idén először 50 darab 200 lejes mecénásjegyet is áruba bocsátottak azok számára, akik támogatni szeretnék a fesztivált. Szintén újdonságnak számít, hogy ezúttal nemcsak banki átutalással, hanem bankkártyával is lehet jegyet váltani. A Nyárádmenti Gézengúzok fesztiválra a gyermekjegy szintén 10 lej, a felnőttjegy 30 lej. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató