2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Horváth Irén nyugalmazott tanítónő: – Olyannak, mint más erdélyi települését. Ha a jelenlegi polgármester marad, lesznek befektetések a faluban. Amit személy szerint szeretnék: erős magyar iskolát, jól felkészült gyerekeket, akik továbbtanulhatnak majd neves középiskolákban. Ami a gazdasági fellendülést illeti, erre nagy szükség volna. Kellenek a munkahelyek, hogy a fiatalokat itthon tartsuk. Mindig bizakodó voltam és az is maradok, ami a település fejlődését illeti.

 

László Mária: – A legjobbakat kívánom Marosbogátnak, és úgy látom, jó irányba haladunk. Örülünk, hogy van magyar nyelvű iskola, hogy a gyerekeink magyar tagozaton tanulhatnak. Az lenne örvendetes, ha minél nagyobb lenne a létszám és ha továbbra is megmaradna a magyar V-VIII. osztály. Sajnos, sok helybeli elviszi más iskolába a gyerekét, pedig a helyi iskolát kellene támogatni, hogy minél versenyképesebb legyen az oktatás. Én mindenképpen itt szeretném taníttatni a gyerekeimet.

 

László Erika: – Fényes jövőt nem látok a településnek. A legnagyobb baj, hogy helyben nincs munkalehetőség. A férjem Marosvásárhelyre ingázik. Reggel 4 órakor kel, hogy vonattal beérjen. Este 6 után ér haza. Ilyenek a körülmények, de ennek a lehetőségnek is örülünk. Én például nem találok munkát, a férjem tartja el a családot. Azon kellene gondolkodni, hogy munkalehetőséget teremtsenek a faluban.

 

Török Aranka: – Szerintem jó irányba változott a település élete. Sokkal jobbak az utak, mint eddig. Nemcsak a főút jó, hanem a mellékutak is. Mindeniket lekövezték. Volt úgy, hogy autóval be se lehetett hajtani az utcába. Most minden házat meg lehet közelíteni. Sajnos, a gazdasági válság mindenhol érződik, drágul minden. A legjobb akkor volt Bogáton, amikor kollektivizálás előtt a föld az emberek tulajdonában volt.