2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szeptemberi nap még melegen süt, de már érezni, hogy lassan belopózik az ősz. Nemcsak a természet változik meg, de lelkivilágunk is átformálódik.

Fotó: Popescu Ilona


A szeptemberi nap még melegen süt, de már érezni, hogy lassan belopózik az ősz. Nemcsak a természet változik meg, de lelkivilágunk is átformálódik. Nyári élményeinket elraktározzuk, és terveket szövünk, hogy belesimulhassunk az ősz hangulatába. Az idős ember számára a legkedvesebb évszak az ősz, olyan, mint ő. Derűs, mosolygó, emlékeket rakosgató, de még sokszínű, mint az őszi lomb.

Legalábbis így érezzük mi, akik a Kopacz Imola által vezetett magányosok közösségéhez tartozunk. Szeretnénk jól és kellemesen tölteni az őszi hónapokat, ezért elhatároztuk, hogy újra színházba járó közönség leszünk, hiszen valamikor azok is voltunk.

Így hát meghívtuk körünkbe Farkas Ibolya színművésznőt, hiszen a marosvásárhelyi színházi életnek ő az egyik legnépszerűbb képviselője.

A művésznővel a klub vezetője, Kopacz Imola beszélgetett. Kérdéseket tett fel, melyekre őszinte feleleteket kaptunk, és megosztotta velünk gondolatait. Elmondta, hogy gyermekkori álma volt színésznőnek lenni, ezért boldog, megelégedett ember. Bár szülővárosa Brassó, és Kolozsváron nőtt fel, Marosvásárhelyen teljesedett ki színészi karrierje. Itt kapott sok elismerést szakmai téren, és nagyon sok szeretetet a közönség részéről. Úgy érzi, ő is sokat adott, mert minden fellépésekor, minden szerepébe legjobb tudását, szívét, lelkét is beleadta. Minden alkalommal szívesen lép színpadra, és örül a tapsnak, a közönség visszajelzésének, amellyel előadását értékelik.

Farkas Ibolyát művésznőként jól ismertük már, de most találkoztunk az emberrel is, aki bárhol tud kapcsolatot teremteni. Hallgatva a beszélgetést, kiviláglott, hogy sikereinek a hitelesség a titka, mert mindig önmagát adja, és lényéből is sugárzik a szépség. Az Imola által feltett kérdésekre úgy felelt, hogy a legértékesebb tulajdonság a megbízhatóság. Kedvenc idézete egy japán szerzőtől származik: „Mindnyájunkkal megtörténhetnek dolgok, de tőlünk függ, hogy hősökké vagy áldozatokká válunk.”

A beszélgetés folyamán elhangzott egy igény: mivel városunkban sok színész él, jó lenne létrehozni egy nosztalgiaszínházat. Biztos, hogy ezzel vissza lehetne hódítani a színházkedvelő közönségnek azt a részét, amely már nem tud lépést tartani a modern irányzatokkal, de értékeli azokat az előadásokat, melyek mondanivalója megérinti, emlékeket ébreszt és szórakoztat is.

Vendégünk rábólintott, hogyha lehetősége lenne, ő biztosan megcsinálná, de sajnos nincs.

Mi azért reméljük, hogy ötletünket valaki felkarolja, s még tapsolhatunk A tanítónőnek, a Macskajátéknak, Mágnás Miskának vagy éppen Az ember tragédiájának.

Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató