2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megerősödött az RMDSZ és választói közötti kötelék

  • 2014-11-03 15:28:25

„Megerősödött a szövetség és választói közötti kötelék. Most is bebizonyítottuk, akárcsak eddig minden alkalommal, hogy politikai programunkat megértették a magyar emberek, hiszen ez a program az erdélyi magyar közösség, választóink programja. 

„Megerősödött a szövetség és választói közötti kötelék. Most is bebizonyítottuk, akárcsak eddig minden alkalommal, hogy politikai programunkat megértették a magyar emberek, hiszen ez a program az erdélyi magyar közösség, választóink programja. Ezek a szavazatok biztosítják az RMDSZ-nek a munka folytatásához szükséges erőt, háttért a következő időszakra” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ államelnökjelöltje a november 2-i urnazárást követően. Köszönetet mondott választóinak, mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson és támogatták. Ugyanakkor az RMDSZ megyei és területi szervezeteinek munkáját, a magyar történelmi egyházaknak a szavazásra való ösztönzést köszönte meg, és méltányolta a kampánystáb és az önkéntesek, valamint a közösségi és civil szervezetek támogatását.
„Csapatban dolgoztunk és csapatban folytatjuk majd a munkát” – tette hozzá a szövetségi elnök. 
Bár kampánya véget ért, a teljes hazai társadalmat érintő politikai programjának bemutatása folytatódik, akár az általa bemutatott autonómiastatútum vitája 
– hangsúlyozta Kelemen Hunor. „Egy olyan jövőbeli Romániáról beszéltem, amelyben létezik a tisztelet, egy olyan államról, amely becsüli és tiszteli polgárait, amelyben bizalom van a közösségek között, amelyben a polgárok megbízhatnak az állami intézményekben is, amelyben a nemzeti kisebbségek intézményes garanciákkal rendelkeznek identitásuk megőrzésére. Egy olyan Romániáról is beszéltem, amely a régióban és az Európai Unióban hallatni tudja szavát” – mondta, aki szerint a választói akarat azt mutatja, az RMDSZ a magyar közösség támogatását élvezi. „Olyan helyekről is kaptunk szavazatokat, ahol nem élnek magyar emberek, ami azt bizonyítja, hogy hiteles az a program, amellyel a társadalom elé álltunk. S bár nem voltak ebben a választási kampányban valódi viták, mégis azt tapasztaljuk, hogy üzenetünk eljutott a választóinkhoz. Várjuk a szavazatok megszámlálását, de azt elöljáróban elmondhatjuk, hogy az eddigiekben az exit-poll mérések eredménye közel állt az RMDSZ végleges eredményéhez” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki a választások második fordulójára vonatkozóan egy részletes helyzetelemzés szükségességét helyezte kilátásba, amelyet az RMDSZ belső struktúráiban végeznek majd el a következő napokban. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató