2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megerősítette elnöki tisztségében Alina Gorghiut a PNL

  • 2016-10-09 15:50:34

  • MTI

Alina Gorghiu eddigi társelnök egyedül vezeti ezentúl a legerősebb jobbközép pártnak számító PNL-t, miután az országos tanács megerősítette tisztségében szombaton, és nem választott új társelnököt mellé a múlt héten lemondott Vasile Blaga helyett.
A PNL-nek azért volt eddig két társelnöke, mert két ellenzéki erő – a liberálisok és a jobbközép PDL – összefogásából jött létre 2014-ben, a Ponta-kabinet kormányzása idején. A két párt közben hivatalosan is egyesült: az új jobbközép párt a több mint 140 éves történelmi PNL nevét és a PDL európai néppárti tagságát tartotta meg. Klaus Johannis államfőt az új PNL jelöltjeként választották az ország élére 2014-ben, őt váltotta addigi szóvivője, Alina Gorghiu a PNL társelnöki tisztségében.
A két párt 2014-ben elfogadott közös alapszabálya alapján a teljes összeolvadás az idei parlamenti választások után valósul csak meg, addig (a két egyesülő pártot fele-fele arányban képviselő) paritásos vezetőség kellett volna álljon az új PNL élén. Az új helyzetet a PDL-szárnyat képviselő Vasile Blaga társelnök lemondása idézte elő, aki ellen befolyással való üzérkedés gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A PNL országos tanácsának hétszáz küldötte Daniel Buda alelnököt bízta meg szombaton azzal, hogy a PDL-szárny részéről ellenjegyezze a PNL közös parlamenti jelöltlistáit. Blaga – aki főleg szervezői mintsem szónoki erényei miatt került a régi PDL élére – másik feladatkörét, a kampányfőnöki teendők ellátását Gheorghe Falca aradi polgármesterre bízta a PNL.
A PNL a „barátságos állam” szlogenjével készül a parlamenti választásra, választási programjában olyan állam kialakítását ígéri, amely nem a polgárok felett, hanem azok mellett áll, nem bünteti, hanem segíti őket.
A parlamenti választásokat december 11-én tartják. A PNL által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a PSD a voksok 38 százalékára , míg a PNL a szavazatok 30 százalékára számíthat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató