Megemlékezés Szőts Juliskáról

Bolyai János leghűségesebb szolgálója, Szőts Juliska megérdemli, hogy egy írásban megemlékezzek róla. Többévi levéltári kutatás után tudom csak megmondani, hogy Szőts Juliska 1829-ben született és valószínű, hogy 1895-ben hunyt el.

Bolyai Jánosnak sok szolgája és szolgálója volt: Kozma József, Szabó Gergely, Opra Susanna, Csergezán Polixéna, Márkovics Juon, Aszalos Ágnes, Simonfi Lídia, Kölpényi Kováts Anna, Agyagási Borbála, Szőts Juliska. Természetesen, lehet, hogy több is volt, de a felsorolt nevekre van írásbeli bizonyíték. Ezek az emberek abban a kiváltságos helyzetben voltak, hogy a magyar nép egyik legnagyobb szellemével lakhattak egy fedél alatt, és szolgálhattak Bolyai Jánosnak.

Ezek közül a legtöbb ideig, öt esztendeig Szőts Juliska szolgálta Bolyai Jánost. És Bolyai János biztos, hogy nagyon meg is volt elégedve Szőts Juliska szolgálatával, ugyanis több szolgálójára tett megjegyzést, sőt egyik, Aszalos Ágnes el is szökött Bolyai Jánostól. Sokan úgy gondolhatják: igen pihent agya kell legyen a cikkírónak, ha komolyabb dolgokkal nem tud foglalkozni, mint összeírni Bolyai János szolgálóit! Más vélemények szerint teljesen fölösleges ilyen részleteket megtudni Bolyai János magánéletéből. Csak azzal tudok védekezni, hogy Bolyai János nem volt közönséges halandó, és éppen magánéle-tében is megmutatkozik nagyszerűsége és rendkívüli egyénisége. Igen kevés embertől kapott őszinte szeretetet és együttérzést, de Szőts Juliskától emberséges és hűséges szolgálatban részesült. Kötelességemnek érzem, és tartozom annyival, hogy néhány szóban megemlékezzek róla, és így utólagosan az emberiség nevében megköszönjem szolgálatát.

Mit tudhatunk meg egy szegény szolgálóleányról? Igen-igen keveset. De nekem minden adat, amit a levéltárak mélyén találtam, sok örömet okozott.

Kronológiai sorrendben az első írásbeli bizonyíték Bolyai Farkasnak 1855. szeptember 14-én kisebbik fiához, Bolyai Gergelyhez írt levele, amelyben említi, hogy Bolyai János Szőts „Julával” közös háztartásban él. Idézek a levélből:

1855. szeptember 14. Marosvásárhelyről Bolyai Farkas írja Gergely fiának: „János tanácsot tartott Julával, ’s egyik se jön… János Julájával szoros barátságba van (…)”. Ez azért fontos, mert ezek szerint Szőts Júlia már 1855-ben Bolyai János mellett élt. A levél eredetije az MTA Könyvtára Kézirattárában olvasható, tehát Budapesten kell megkeresni. Természetesen, lehet, hogy már korábban megfogadta Bolyai János, de (eddig) nem találtam ennek írásbeli nyomát. Annyit tudunk, hogy az ákosfalvi Agyagási Borbála 1851. január 29-től 1852. január 1-ig szolgált Bolyai Jánosnál. Tehát lehetséges, hogy Szőts Juliska már 1855 előtt elszegődött Bolyai Jánoshoz.

A következő értékes levéltári dokumentum a marosvásárhelyi állami levéltárban olvasható, a Szent Miklós fertály 1857-es összeírási ívein. Az összeírási ív annál értékesebb, mert Bolyai János saját kezűleg töltötte ki a 902. számú ház űrlapját gót betűs német írásával. Ebből megtudhatjuk, hogy Szőts Julianna 1829-ben született, és református vallású volt. Ez azért is fontos, mert egyes életrajzírók csángó vagy román származásúnak írják (pl. Alexits György matematikaprofesszor, akadémikus):

Tehát Szőts Julianna 1829-ben született! Itt teszek egy fontos megjegyzést: világos, hogy Szőts Juliskát írták Szőcs Juliskának, Szőts Julának, de hivatalosan – olvashatjuk Bolyai Jánostól – Szőts Julianna volt a neve. Még el kell mondanom, hogy Bolyai Farkas tett egy-két csípős megjegyzést fia, Bolyai János magánéletére és Szőts Juliskára, de kegyeleti okokból ezt most nem fogom leírni. Bolyai János halála után írta le féltestvére, Bolyai Gergely, hogy bátyja a milói Vénuszt Szőts Juliskában találta meg. Ez is szurkáló és becsmérlő megjegyzés. Annyit kiolvastam ezekből a feljegyzésekből, hogy Szőts Juliska szép arcú és testesebb lány lehetett. Feladatát példamutatóan végezte.

Ami megrendítő és elgondolkoztató, hogy az az egyetlen megmaradt levele Szőts Juliskának, amit Bolyai János féltestvérének, Bolyai Gergelynek írt, mikor mellette kimúlt a magyar nép egyik legnagyobb koponyája. Ez a levél nemcsak tudománytörténeti emlék, de irodalmi értéke sem lebecsülendő! Olyan szép tömör, veretes magyar fogalmazású, ami egy mai munkásembernek is becsületére válna.

„Maros Vásárhely 27 jan 860. 

Tekintetes Bojai Bojai Gergely Úr 

A Tekintetes Urat már rég akartam tudósítani de míg a Bátya egésségessebb vólt nem engedte, most már kéntelen vagyok bár akaratya ellen is tudtára adni hogy a Kapitány Úr 18-dik Janúárba roszúl lett de mind beszélt sokszor kértem hogy írjon az ötse útán de ő a költségtől félt most már 26dik Január éljelén 10 orakor a szava el állott az ólta nem tud semit magaról minden minútúmba várom a halálát mit túdok csinálni vele.

 Ara kérem a Tekintes Úrat hogy siesen a Bátyához túdja ki tőle ha meg életbe kapja, hogy a pénzét is kinél tartotta mert ithon nekünk soha sem mondotta, tsak kérem minél eléb siesen jőjön ki alázatosan Esedezik 

Szőts Júlia szolgáló

Míg a levelett meg írtam adig meg hólt így már nints mit tagadni a kapitány Úr nints többé.” 

(A levél lelőhelye: Budapest, MTAKK BGy K 26/40.)

Ez után, tudjuk, hogy a katonai hatóságok lepecsételték Bolyai János lakását. Később bekérették Szőts Juliska szolgálót is. Nyilatkozatot kértek tőle, és talán azt a kicsi pénzét is elvették, amit utoljára kapott Bolyai Jánostól. Vele senki sem törődött, hogy kifizették-e a hűséges szolgálatát. Ki tudja? Nagy valószínűség szerint nem. Mit számított akkor, az abszolutizmusban egy református magyar szolgáló? Senkit sem érdekelt a sorsa.

Mikor nekifogtak, hogy életrajzot írjanak Bolyai Jánosról, senki sem kereste meg Szőts Juliskát! Elsőként Nemes Ödön polgáriskolai rajztanár, majd Bedőházi János kollégiumi igazgató. Pedig ő tudott volna a legtöbbet és az igazat elmondani Bolyai János életének utolsó öt esztendejéről. De az úri Magyarországon sem érdekelt senkit egy egyszerű szolgáló. Egyetlenegyszer azért egy lelkes „idegen” megkereste: Schmidt Ferenc építész, az első szenvedélyes Bolyai-kutató. 1893-ben megkereste, hogy hová is temethették el Bolyai Jánost. Akkor a 64 éves idős szolgáló megmutatta a helyet. És Szőts Juliska megérhette, hogy a Kapitány úrnak trachit emlékoszlopot állítsanak 1894-ben!

Már régóta feltettem magamnak a kérdést: vajon mikor hunyt el az életben megtört és megfáradt öreg Cseléd, mert nem volt hűségesebb szolga az öreg Bence sem Toldi mellett! A marosvásárhelyi állami levéltárban végignéztem a református egyház anyakönyveit. A dokumentumok bújócskája, hogy az 1880–1900-as évek halotti anyakönyvének az indexében megvan, de a lap hiányzik. Lásd a mellékelt ábrát. Az indexben az áll az 1895-ös évben az Sz betűnél: Szőts Juliska 192. oldal. De az anyakönyvből hiányzik a 192-es oldal. Így többet nem tudhatunk meg róla, hogy miben halt meg, és milyen temetésben részesült. Nagy valószínűség szerint Bolyai János hűséges ápolójáról van szó, aki még megtette azt az utolsó szolgálatot is, hogy megmutatta, hova temették el a Kapitány urat, majd 1895-ben, 66 évesen elhunyt. Béke poraira, hála és köszönet áldozatos életéért! Maradjon fenn az ő neve is Bolyai János halhatatlan neve mellett!

 

Oláh-Gál Róbert