9-én lenne 50 éves Klosz Péter
Klosz Péter neve sok embernek ismerősen cseng, hiszen sokan hallottak róla és sokan is ismerték, aki pedig ismerte, az szerette is. Péter különleges ember volt, soha nem nézte a saját érdekeit, mindig másokat helyezett az első sorba, ő maga pedig hátrébb foglalt helyet, még akkor is, ha az érdemhez ő is nagymértékben hozzájárult. Péter élete során mindig futott, sietett valahova, mintha előre tudta volna, hogy sok dolga van, de ideje az kevés. Ebben a kevés időben is, amit a Földön töltött, sok mindent megvalósított, létrehozta a Román Triatlonszövetséget, ezzel kijelölte egy csomó tehetséges sportoló és egyben egy sport útját is.
Klosz Péter, ha kellett, sportoló volt, ha kellett, edző volt, ha arra volt szükség, szervező vagy éppen pótapa. Mindezen feladatokat tökéletesen vitte véghez. Ha pedig, nagy ritkán, véletlenül tévedett, azt volt bátorsága felvállalni, nem bújt el a problémák elől, hanem bátran szembenézett velük. Péter volt a legjobb pályajelölő, mindenkit útba igazított, mindenkit a saját pályáján. 2019. november 18-án továbbment, itt hagyott minket, ránk merte bízni mindazt, amit felépített. Elment, hogy jelölje ki a pályát nekünk.
Klosz Péterhez nagyon sok szál és nagyon sok történet köt. Ezekben az a közös, hogy mindegyik bemutatja, hogy mennyire nagyszerű, példás ember volt. Az első történet pont megismerkedésünk napján született, az első triatlonedzésemen. Fogalmam sem volt, hogy miből áll egy edzés, arra gondoltam, hogy egy könnyű biciklizés lesz. Nyár volt, nagyon meleg, én pedig nem vittem vizet magammal. Az edzés végére már teljesen kiszáradtam, ekkor jött oda Péter, és adta nekem az utolsó korty vizet a saját kulacsából. Az utolsót is odaadta annak, akinek szüksége volt rá, és ezt boldogan, örömmel, elvárás nélkül tette. Péternek minden tanítványa a barátja és egyben a gyermeke is volt. Soha nem tartoztam a jó sportolók közé, de ebből soha nem is származott probléma. Péter gyakran odajött hozzám, a sor végére, és edzés közben beszélgettünk. Mindenről. Akkor is jól-
estek ezek a beszélgetések, de csak később tudatosult bennem, hogy mekkora hatással vannak rám. Egy másik meghatározó történet az első sítáboromhoz vezet vissza. Azelőtt soha nem volt síléc a lábamon, Péter és az unokaöccse, Endre próbáltak tanítani. Az első ereszkedésem során megszámlálhatatlan alkalommal estem le, egyszer magammal rántva mindkét oktatómat. De egyikük sem volt mérges – szerencsére senkinek nem lett semmi baja –, és addig próbálkoztunk, ameddig összejött, hogy esés nélkül tudjak leereszkedni a maroshévízi sípályán. Ugyanebben a táborban történt, hogy Péter minden reggel a sípályán osztogatta nekünk a csokis kiflit. Úgy indult a sízés, hogy azelőtt mindenki elmajszolt egy csokis kiflit. Kivéve Péter. Magának nem vett, csak nekünk. Hozzáteszem: ez nem volt benne a tábor árában, ezt Péter tiszta szeretetből vette nekünk. Még rengeteg ilyen történetet lehetne elmondani róla.
Összességében ezek a történetek is rávilágítanak arra, hogy milyen ember volt Klosz Péter. Önzetlen, szeretetteljes; példaértékű életet élt. Sokan mondják napjainkban azt, hogy már nincsenek példaképek. Teljes meggyőződéssel merem állítani, hogy Klosz Péter példakép lehet mindenki számára.
A marosvásárhelyi Klosz Péter 49 évesen, tavaly november 18-án futott át az út túloldalára, sajnos túl hamar. Reméljük, elérte az örök triatlonmezőket, hiszen egy vérbeli sportolónak a nyugalom büntetés. Klosz Péter július 9-én töltötte volna be 50. életévét.
