2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén lesz tízéves a vajdaszentiványi önkéntes tűzoltóalakulat, amelynek irányítását, adminisztratív ügyeinek intézését a kezdetektől Bálint Ildikó, a polgármesteri hivatal munkatársa vállalta fel.

Fotó: Nagy Tibor


Idén lesz tízéves a vajdaszentiványi önkéntes tűzoltóalakulat, amelynek irányítását, adminisztratív ügyeinek intézését a kezdetektől Bálint Ildikó, a polgármesteri hivatal munkatársa vállalta fel.

– 2005-ben 44-en hoztuk létre az alakulatot, 43 önkéntes és jómagam, és az évek során megmaradt ez a létszám. Megalakulásunk után Marosvásárhelyen vettem részt egy kiképzésen. Az évek folyamán sok segítséget kaptunk a szászrégeni önkéntes tűzoltóktól, de a megyei vészhelyzeti felügyelőséggel is tartjuk a kapcsolatot. A tagjaink közül körülbelül tízen a tűzoltóknál teljesítettek katonai szolgálatot, ez jelentősen megkönnyítette a felkészülést. Nagyon szervezetten működünk, minden hónap utolsó vasárnapján összegyűlünk, hogy megtárgyaljuk a tevékenységünket érintő törvénybeli változásokat, illetve kiértékeljük a munkánkat. Az alakulaton belüli feladatköröket tanácsi határozat rögzíti. Az első bevetéseinkre a községben került sor, de az elmúlt években, ha szükség volt rá, a közeli falvakban, Balában, Sárpatakon is oltottunk tüzet. Ugyanakkor az önkéntes tűzoltók versenyén is rendszeresen részt veszünk – foglalta össze eddigi tevékenységüket az alakulat egyetlen női tagja. Bálint Ildikótól azt is megtudtuk, hogy az önkéntesek között sok a fiatal, 70 százalékuk huszonéves. Vajda-szentiványon az elmúlt években ritkábban fordultak elő tűzesetek, ez pedig bizonyára annak köszönhető, hogy az önkéntesek nagy hangsúlyt fordítanak a megelőzésre.

– Minden évben november, december táján az alakulat tagjai sorba veszik a községbeli házakat, és mindenhol – lakásokban, pincékben, gazdasági melléképületekben – felmérik a lehetséges veszélyforrásokat, illetve figyelmeztetik a lakókat az észlelt rendellenességekre. Az utóbbi években nem is történt szén-monoxid-mérgezés a községben – mondta Bálint Ildikó, akitől azt is megtudtuk, hogy a korábbi években Toldalagon nem sikerült százszázalékosan elvégezni a prevenciós munkát, a faluban ugyanis több hétvégi ház van, amelyeket rendszeresen zárva találtak az önkéntesek. De most már ez a probléma is megoldódik, a vajdaszentiványi tűzoltók ugyanis szombatonként és vasárnaponként keresik majd fel az említett ingatlanokat.

Az alakulat a magyarországi Érdről kapott két tűzoltóautót. Idén a helyi önkormányzat a Leader program révén 950 eurót nyert, s így új védőruhához és felszereléshez jut a csapat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató