Megelevenedett az ókor Mikházán

A mesés Keletre kalauzoltak a hétvégén

Hetedik alkalommal rendezett szombaton római fesztivált a Maros Megyei Múzeum Mikházán. Az eső ugyan már délben eleredt, mégis egész nap sokan fordultak meg a rendezvény helyszínein.

A gyulafehérvári Magna Nemesensis együttes keleti táncainak bemutatásával és a római katonák felvonulásával kezdődött a fesztivál: az ókori katonai táborhelyre tartók sorában zilahi, kolozsvári, nagyszebeni, marosvásárhelyi, gyulafehérvári hagyományőrző csapatok keltettek ókori hangulatot, hiszen különböző légiókat idéztek meg, mint a Porolissumban állomásozó palmírok, a szíriai VI. Ferrata légió, de ott masírozott Traianus császár serege, a Dácia meghódításában részt vevő, de azután visszavont II. Traianus Fortis nevű légió is. Láthattuk a germán Cohors I. Batavorumot, és jelen voltak szövetséges szarmata csapatok is. A sóváradi katonai tábort egykor az Észak-Itáliában toborzott Cohors I. Alpinorum, a mikházit az itureai Cohors I. Augusta Itureorum tartotta kezében másfél évszázadon át.

A helyszínen egy római pap mutatott be szertartást, amelyben a földanyához fohászkodott a rendezvény sikeréért, ezzel is jelezve a rómaiaknak a környezethez való viszonyulását. Illatos füst szállt az égbe az imával, amelyet olyan tökéletesen kellett egykor elmondani, hogy akár ötvenszer is megismételték, nehogy egyetlen nyelvi botlás is legyen benne. Ezután egy kis harci különítmény a római nehézfegyverzetet, a szekéren vontatott nyilazógépet mutatta be.

A Római Birodalom kicsiben 

A csűrszínház udvarán az ókori világot idézték meg a szervezők, hiszen nemcsak a katonai táborok hangulatába pillanthattak be azok, akik még az eső előtt megérkeztek, hanem különböző műhelyek (officinák és tabernák) révén az ókori római és keleti életmódba is: kőfaragók, fazakasok, mécseskészítők, mozaikosok, festők, bőrdíszművesek, lábbelikészítők sorakoztak a téren, de hatalmat, dicsőséget képező koszorút is lehetett fonni, megismerkedni az üveggyöngyök készítésével, a varázsgemmákkal, amulettekkel, átoktáblákkal, római jósokkal is. Nem hiányoztak a tisztálkodó és testápoló szerek, illatosítók, de a testdíszítők sem, és az ókori iskolát és római viseletet is megismerhettük. A gyerekek is előszeretettel kapcsolódtak be egy-egy mesterségbe, kipróbálhatták a szövést, beülhettek a fodrászműhelybe, gyöngyfüzért készíthettek, mozaikot alkothattak, ókori társasjátékokat próbálhattak ki, míg a fiatalok már autentikus egyiptomi papiruszt is kézbe vehettek, és kipróbálhatták az egyiptomi képírást, a gyerekek pedig fáraómaszkot, amulettet készíthettek. Az eső miatt a műhelyek a csűrszínház nézőterére és az iskolába költöztek be, de ez nem sokat zavarta az érdeklődőket. Mielőtt eleredt volna, a római konyhába is be lehetett tekinteni, ahol helyben sütötték a római cipót borsos, olajbogyós, hagymás, gyümölcsös ízesítéssel, készítettek sós, olívaolajas, borsos, fokhagymás vagy éppen mézzel, fahéjjal ízesített túrót, hagymás lencsét, különböző savanyúságokat.

A múzeum munkatársai olyan keleti vonatkozású tárgyakat mutattak be, amelyek ásatások során kerültek elő: szarkofágtöredékeket, érméket, íjtartozékokat, ugyanakkor egy gyulafehérvéri régész a birodalom hatalmi jelképeiből, a különböző légiók zászlaiból készített egy kis kiállítást. A zászló nem csak jelvénye volt egy-egy csapatnak, mert a zászlós a pénztáros is volt, így ha a zászló elveszett, az nemcsak hatalmas szégyen volt, de a katonák zsoldja is odalett.

Tánc, harc, dicsőség

A csűrszínház színpadán több, a Római Birodalom kultúráját képező elem elevenedett meg a nap folyamán. A légiók és segédcsapatok felvonulása után Traianus légiója esküt tett a csapat zászlajára, majd egymás közötti harcban megválasztották a csapat centurióját (vezetőjét), akinek átadták a hatalmi jelképeket, a vörös tollforgót és a szőlőindából készült botot, amellyel akár fegyelmezetlen katonáit is rendre utasíthatta. A centuriói volt az a tisztség, amelyet egy közkatona, akár analfabéta is elérhetett a hadseregben, a magasabb parancsnoki tisztséget már csak írástudók foglalhatták el. A gyulafehérvéri táncoslányok újabb fellépése után Sárándi Tamás (Maros Megyei Múzeum) és Szabó Máté (Pécsi Légészeti Téka) előadása hangzott el. Kiderült, hogy a hadi stratégiák kétezer év után is alig változtak: az első világháborús frontvonalak, lövészárkok, hadászati pontok szinte teljesen egybeestek a római birodalmi határvonal (limes) mentén álló őrhelyekkel, táborokkal, állásokkal. A brassói Ana Maria Mărginean egyiptomi rituális táncot mutatott be, majd Vass Lóránt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) a legendás Kelet régészeti kincseivel nyűgözte le a nézőket, míg délután újabb látványosságok következtek: római katonák hadgyakorlatát, rómaiak és szövetségesek, gladiátorok harcát láthatta a közönség, de rabszolgákra is lehetett licitálni. Emellett egész nap meg lehetett látogatni a régészeti parkban felállított „idődobozokat”, amelyekben az itteni római katonai tábort és életmódot, valamint a római közfürdőt lehetett megismerni.

A középkor a kolostorban

A középkori kultúra kedvelőinek is akadt látnivalójuk Mikházán, hiszen szerzetesnek öltözött fiatalok már a délelőtt folyamán dobbal és misére szólító lanttal hívták fel magukra a figyelmet a ferences kolostor kapujában, és egész napos programmal várták az érdeklődőket, ismerkedni a 17. századi kolostortemplommal. A gyerekeknek tervezett foglalkozások szinte teljesen elmaradtak az eső miatt, pedig a gyertyaöntő, könyvmásoló és vízjeles papírmerítő műhelyeket már reggel felállították az udvaron. Így főleg a templom és az ott kiállított könyvállomány nyújthatott élményt a betérőknek, ugyanis egy napra a Teleki Tékából visszahoztak egy válogatást azokból a könyvekből, amelyek évszázadokig a mikházi ferences rend tulajdonát képezték, és amelyeket a kolostor és rend megszüntetése után Marosvásárhelyre menekítettek át. A mintegy kéttucatnyi kiállított könyv is ízelítőt adott arról, hogy milyen gazdag volt egykor a Bibliotheca Claustri (kolostori könyvtár). Láthattunk ott a csíksomlyói nyomdából kikerült, ma ritkaságnak számító olyan példányokat, mint énekeskönyvek, evangéliumok, házi orvosságok könyve, inkvizítori kézikönyv a boszorkányságról (1620), reneszánsz kötéses és kódexlapba kötött kiadványok, de a gyűjtemény legkisebb könyvét (Krisztus követése, Antwerpen, 1616) is. Nem mindennapi élmény látni a rendalapító Szent Ferenc szabályzatát Corvina-kötéshez hasonló budai reneszánsz borítóval, vagy a kor leghíresebb magyar ferences szerzők műveinek 1586-ban Velencében kiadott gyűjteményét, de akár párizsi füvészkönyvet (1514), velencei képes bibliát (1519), 17–18. századi örmény-latin katekizmust, Lyonban kiadott misekönyvet (1505) is a helyi szerzetesek latin és bosnyák nyelvű bejegyzéseivel. A sort megkoronázta Martin Becamus Opusculorum Theologicorum című műve (Mainz, 1612), amelyet előbb Kovacsóczi erdélyi kancellár, a mikházi kolostoralapítás egyik támogatója, majd Szalinai István, az első házfőnök birtokolt. Ha sétánkat és nézelődésünket befejeztük, koronázásképp délután még visszatérhettünk a középkori hangulatot tetőző és a templom áhítatos csendjét megtörő zenei koncertre, amelyet a marosvásárhelyi Grazioso vonósnégyes nyújtott.

Mindenkinek köszönet jár

Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója köszönetet mondott a megyei tanácsnak a támogatásért, illetve a munkatársainak és a kezdeményező és főszervező Pánczél Szilamérnak, amiért teljes pompájában visszavarázsolták az ókort. Kérdésünkre Pánczél elmondta: a hetedik római fesztivál az eddigieknél nagyobb horderejű rendezvény volt. Témája és címe Kelet varázsa, amivel a Római Birodalomnak arra a területeire szerették volna elkalauzolni a látogatókat. A rómaiakat lenyűgözte Kelet mesés világa, minden előkelő római műveltségének része volt, hogy beutazza Görögországot, Egyiptomot, a mai Szíriát, hisz ez volt a birodalom műveltebb része, ahol híres könyvtárak, iskolák, akadémiák működtek. Erre az utazásra akarták elkalauzolni a Mikházára érkezőket is. 

Az esős idő ellenére közel ezer-ötszáz látogatója volt a rendezvénynek, tapasztalata szerint többnyire marosvásárhelyiek, nyárádmentiek, szovátaiak és helyiek, de reményei szerint sóvidéki turisták is választották ezt a programot, ami azt mutatja, hogy van egy látogatói réteg, amely „átment a hűségteszten”, és a rossz idő ellenére is itt töltötte a napot, és ezt annak is köszönhetik, hogy sikeres reklámkampányt és márkát építettek a fesztiválnak. Reméli, hogy jövő évben jobb időt fognak ki, és lehet, hogy ugyancsak a keleti varázst folytatják, hogy az idénről elmaradt rendezvénypontokat is bepótolhassák. A rendezvény fő támogatója a Maros Megyei Tanács, amely 50 ezer lejt fordított erre, amiből az anyagi költségeket fedezni tudták, a Teleki Tékát a Bethlen Gábor Alap támogatja, de köszönet jár a múzeum munkatársainak, a régészeti kutatásokban partner egyetemeknek és a gyakorlatukat itt végző hallgatóknak, továbbá a helyszínt biztosító nyárádremetei önkormányzatnak, hiszen nemcsak pénzben mérhető ezek hozzájárulása, hanem a hatalmas munkában és logiszitikában is. A fesztivál szervezője az adományokért is köszönetet mondott, hiszen a rabszolgavásáron gyűlt összeget a Csűrszínház javára fordították, továbbá ezer lejt tudnak átadni a helyi kolostortemplom orgonájának javítására, ezáltal támogatva a helyi kulturális örökség védelmét is.