2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Derékba vágott, megcsonkított fák fogadják lépten-nyomon a sárpataki erdőben járót. Amint azt a községgazda is megerősítette, idén rengeteg falopás történt a 230 hektárnyi területen, a kár eléri a 23 ezer lejt.  

Fotó: Nagy Tibor


Őrző-védő céggel a falopások ellen

Derékba vágott, megcsonkított fák fogadják lépten-nyomon a sárpataki erdőben járót. Amint azt a községgazda is megerősítette, idén rengeteg falopás történt a 230 hektárnyi területen, a kár eléri a 23 ezer lejt.

– Az erdészeti hivatal nem vett tudomást az illegális kivágásokról, a törvénysértők kényük-kedvük szerint pusztíthatták a fákat. Sajnos, a helybéliek nem működnek együtt a rendőrséggel, megvásárolják a lopott fát, utána pedig siránkoznak, ha másnapra bizonyos javak eltűnnek az udvarukról. De erre számítani lehet, ha beengedik a portájukra a tolvajokat, mert azok az „üzlet megkötése” közben körülnéznek, és éjszaka visszatérnek – mondta a polgármester. A községgazdától megtudtuk, hogy a polgármesteri hivatal három hete szerződést kötött egy őrző-védő céggel a sárpataki erdő felügyeletére, és azóta abbamaradt a falopás.

„Az erdőre nem jár lakat”

Gábor Béla erdőpásztort telefonon értük el. Ő a törvény hatékonyságának hiányosságaival magyarázta a jelenséget.

– Számtalanszor büntettük a fatolvajokat az utóbbi hónapokban, olyan is volt, hogy elkoboztuk a szekerüket, de hiába. Nincs kitől behajtani a pénzbüntetéseket. Az erdő nyílt terület, nem lehet rá lakatot tenni, mint egy épületre, és a közeli romatelep lakóinak csak a patakon kell átkelniük, és már neki is foghatnak a garázdálkodásnak.

Gábor Béla szerint az erdészeti hivatalban bekövetkezett létszámcsökkenés nagyobb teret adott az illegális fakitermelésnek.

– Nagy a körzetem, nemcsak a sárpataki erdő tartozik hozzá, összesen 500 hektár erdőért felelek. Nem tudok egy időben több helyen lenni – jegyezte meg az erdőpásztor, majd elismerte, az őrző-védők alkalmazása óta biztonságban vannak a sárpataki fák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató