2022. szeptember 24., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nincs több Maros megyei csapat a labdarúgó-Románia-kupában. A Nyárádtői Unirea 2018 elszalasztotta annak a potenciális esélyét, hogy a következő körben szuperligás ellenféllel mérkőzhessen, miután büntetőkkel kikapott Marosújváron. Akárcsak az 1. körben, az ellenfél a hosszabbításban egyenlített ellene. Most azonban a tizenegyesek nem segítettek.

Tartalékos tizenegyet küldött pályára Marosújváron a nyárádtőiek edzője, Flavius Sabău, jelezve, hogy számára nem prioritás a kupa. A tartalékok azonban komolyan vették a feladatukat, és Ganea a 11. percben nagyon eltalált egy labdát 25 méterről, amely magas ívet írva le, pontosan a léc alatt hullt be a kapuba (0-1). Noha ezt követően Marosújvárnak több lehetősége is volt, az eredmény csak a hosszabbítás perceiben változott. Közben Nyárádtő csapatában megjelent néhány kezdőjátékos, Astafei, Istrate és Ndiesse is, ám a sors fintora, hogy az ellenfél akkor egyenlített, amikor már pályán voltak: a 90+1. percben Giurgiu egy 18 méteres szabadrúgást vágott a felső sarokba (1-1).

A hosszabbításban egymást érték a helyzetek a két kapunál, mindkét csapat el akarta kerülni a büntetőlutrit, Marosújvárnak volt két kapufája is, de Istrate és Petra is kihagyott egy-egy jó lehetőséget. A tizenegyeseknél aztán, míg a hazaiak egyáltalán nem hibáztak, Nyárádtő részéről sem Codrea, sem Petra nem tudta berúgni a maga büntetőjét.


Jegyzőkönyv

Románia-kupa, 3. kör: CS Marosújvár – Nyárádtői Unirea 2018 1-1, büntetőkkel 4-1

Marosújvár, Soda-stadion. Vezette: Cristian Codrea (Nagybánya) – Răzvan Soponar (Nagybánya), Tóth Krisztián (Mezőpetri). Ellenőrök: Dan Jiga (Beszterce), Daniel Scânteie (Bákó)

Gólszerzők: Giurgiu (90+1.), illetve Ganea (11.).

A büntetőket értékesítették: Giurgiu, Paleoca, Socaci, Guț, illetve Astafei.

Sárga lap: Mic (40.), Paleoca (40.), Guț (82.), Socaci (95.), Roman (96.), illetve Ciubăncan (40.), Balint (81.).

CS Marosújvár: M. Țăranu – Gorba, Paleoca, Cimpoieșu, Mic (75. Guț), Creț, Goronea (84. Al. Țăranu), Socaci, Giurgiu, Ghiță (67. Coman), Coltor (67. D. Roman). 

Unirea 2018: Feier – Birtalan, Chiorean (71. Ndiesse), Onișor, Ganea (59. Istrate), Boar, Bálint, Piper (75. Astafei), Rusu (59. Radu), Codrea, Ciubăncan (46. Petra). 


Eredményjelző

Románia-kupa. 3. kör: Szatmárnémeti CSM – Nagybányai Minaur 1-2, Beszterce-naszódi Gloria 2018 – Dési Unirea 0-0, büntetőkkel 3-2, Lippai Şoimii – Félixfürdői Lotus 3-1, SC Győrőd – Temesvári Ripensia 0-2, CS Marosújvár – Nyárádtői Unirea 2018 1-1, büntetőkkel 4-1, Perjámosi Avântul – Újszentesi CSC 0-1, Petrozsényi Jiul – Dévai CSM 3-0 hosszabbítás után, Flacăra Horezu – Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii 2-3 hosszabbítás után, Petrolul Potcoava – CSM Slatina 1-3, CSM Alexandria – Bukaresti Progresul 1944 Spartac 2-1, Dunărea 2005 Călărași – Unirea 04 Slobozia 1-5, Flacăra Moreni – Bukaresti CSA Steaua 2-2, büntetőkkel 3-5, Resicabányai CSM – Temesvári Politehnica 2-0, SC Popești-Leordeni – Concordia Chiajna 0-0, büntetőkkel 4-5, CS Afumați – Bukaresti Metaloglobus 0-0, büntetőkkel 2-0, CS Blejoi – Bodzavásári Gloria 0-4, Axiopolis Cernavodă – Konstancai Unirea 3-1, Viitorul Ianca – Galaci Suporter Club Oțelul 1-3, Brassói SR Municipal – Sellemberki CSC 1599 0-3, Kézdivásárhelyi KSE – Brassói FC 0-5, Bákói Aerostar – FK Csíkszereda 0-4, Ştiinţa Miroslava – Jászvásári Politehnica 1-3, Foresta Suceava – Botosáni Dante 2-1, CS Tunari – Bukaresti Dinamo 1948 0-3.


Nem hibáztak a magyar élvonalbeli csapatok

A szombaton pályára lépő négy élvonalbeli gárda egyformán győzött a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában, ezzel biztosította helyét a legjobb 32 között. A Vasas egy-, a Zalaegerszeg és a Kisvárda két-, míg a Mezőkövesd háromgólos különbséggel kerekedett idegenben harmadosztályú ellenfele fölé.    

Eredmények, MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért): Balassagyarmati VSE – Vasas FC 1-2, Kaposvári Rákóczi FC – ZTE FC 0-2, BVSC-Zugló – Kisvárda Master Good 0-2, Szekszárdi UFC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-3, Mátészalkai MTK – Újpest FC 1-6, Dorogi FC – Budapest Honvéd 0-2, Szegedi VSE-G-Falc Kft. – Békéscsabai 1912 Előre 0-4, FC Nagykanizsa – FC Hatvan 5-1, Facultas-Tiszafüredi VSE – BFC Siófok 0-4, Bölcske SE – Budafoki MTE 1-2, Jászberényi FC – Debreceni Egyetemi AC 1-2, Balatonfüredi FC – Komáromi VSE 3-0, Mezőörs KSE – BTE Felsőzsolca 0-4, Zalaszentgróti VFC – Monor 2-3, Náncsa KSE – Gyirmót FC Győr 3-2, Nagyatádi FC – Deszk SC 7-0, ESMTK – Soroksár SC 1-0, Pécsvárad SE-Prosport.hu – ETO FC Győr 0-4, Füzesgyarmati SK – Credibus Mosonmagyaróvár 1-2, Aqvital FC Csákvár – Puskás Akadémia FC 2-5, Diósgyőri VTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1, HR-Rent Kozármisleny – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-1, FC Ajka – Szentlőrinc 3-0, Pécsi MFC – Paksi FC 0-1.