Zászlólengetés, skandálás, taps, hatalmas transzparensek „Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk!” felirattal. Megérkezik a „líder”.
Zászlólengetés, skandálás, taps, hatalmas transzparensek „Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk!” felirattal. Megérkezik a „líder”. Egy tűt sem lehetne leejteni az arénában. A tömeg lelkesen skandál: „Győzelem!”, „Románia Ponta!”, „Victor Ponta – jobb jövő!” stb.
Ponta szavára állítólag még a nap is szebben kezdett ragyogni – mint amikor Bush elnök látogatásakor megjelent a szivárvány... Az ünnepelt lelkesen mondta, hogy mindössze 55 nap van még hátra, hogy együtt meneteljenek a románok nagy egyesülése felé. Volt konfetti, lufi, plakátok, képek, transzparensek, minden, ami egy igazi vezért megillet.
Mentora, a volt kormányfő és elnökjelölt által „kis Titulescunak” becézett miniszterelnök szombaton, éppen 42. születésnapján, nagyszabású tömegrendezvényen kezdte meg választási kampányát, amelyre pártja hetvenezer résztvevőt mozgósított az egész országból. A Nemzeti Arénában elhangzott születésnapi méltatások kísértetiesen idézték a szomorú véget ért „kondukátort”, mások szerint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető számára rendezett eseményeket.
Az ünnepelt szónoklatát a nemzeti egységre, országépítő összefogásra koncentrálta: „A románok elnöke akarok lenni, akik a nagy egyesülés századik évfordulóját ünneplik! Azt akarom, hogy valósítsuk meg együtt újra a nagy egyesülést!” – hangzott el többek között a több tízezres tömeg lelkes éljenzése közepette. Rossznyelvek szerint az aréna végében semmit sem lehetett érteni, de ez cseppet sem zavarta a lelkes éljenzőket.
Ha valaki azt hinné, hogy hetvenezer ember spontán szeretetmegnyilvánulása volt a szombati, ki kell ábrándítanunk, mert a kampányindító napján a déli órákban maga az „ünnepelt” a helyszínen ellenőrizte az előkészületeket, ahová százával érkeztek autóbuszok az ország minden sarkából. Egyesek azt mondták, hogy a szállítás és kaja mellé száz lejt is kaptak koponyánként.
Egyébként a kampányindító „megabuliról” sokan és sokat írtak. A kommentálók többségét a hideg rázta a kísérteties emlékektől. A közösségi oldalakon a kommentek többnyire arról szóltak, hogy a kommunista idők köszöntek vissza. A kiabáló vörös szín uralkodása, a zászlók, plakátok, fotók tucatjai, az eksztázis határát súroló lelkes tapsolók, talpnyalók mind a diktatúrára emlékeztettek.
A személyi kultusz eme tombolására, amely szemmel láthatóan tetszett az ünnepeltnek, joggal vetették fel a kérdést: hogyan vezet(het)i és ugyan hová vezetheti az országot egy ilyen ember?
