Medvenap az állatkertben

A marosvásárhelyi állatkert hagyományt teremtett azzal, hogy február 2-án a gondozásukban levő medvék kifutójánál medvenapot rendez. 

Az idén a Medve(nap)oZoo szójátékkal háromnapos rendezvényt hirdettek, amely tegnap szimbolikus medvelessel kezdődött, ma és holnap (3-án és 4-én) 11, 12 és 14 órától leginkább gyerekeknek szánt foglalkozások lesznek (többek között medvemaszkot készíthetnek). Ennek csúcsmozzanata a 4-i 14 órai találkozó, amikor közös csoportképet szeretnének készíteni a jelenlevőkkel és az általuk vitt plüssmacikkal. 

Mint ismeretes, a medvét ősidők óta, főleg a természetközeli kultúrákban, szent állatként tisztelik. A hagyományosan élő észak-európai népcsoportoknál még mindig megtalálható a medvekultusz, illetve az animizmus. A hiedelem szerint minden állat úgy érez és gondolkozik, mint az ember. Több kultúrában istenként tisztelték a medvét, a napját is megtartották. A magyar a szláv nyelvből kölcsönözte a nevét, tisztelte ezt az állatot. Így nem csoda, hogy a pogány világ ködös múltjából a keresztények is némiképpen átörökölték, átértékelték e kultuszt. Február másodika ugyanis gyertyaszentelő Boldogasszony napja, amikor „a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. 

Ha a medve borús időre ébred, úgy mancsaival kitörli az álmot, és nem megy vissza barlangjába, hanem elindul táplálék után, vagyis vége a téli időjárásnak, közel van a tavasz”. Ehhez kapcsolódik az a hiedelem, hogy „ha szenteléskor szépen égnek a gyertyák, sok méz lesz az évben. Ha a gyertyák szentelés közben elalszanak, sem mézből, sem másból nem lesz jó termés”.

Mindkét esemény tulajdonképpen az újjászületés kultikus jelképe. A medve az évben először bújik ki „sötét” rejtekéből, a gyertya pedig a fény, a megújulás jelképe, a közeledő tavaszt jelzi, amelynek a népszokás szerint a rituális eseménye a farsang. A katolikus hit szerint Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után mutatta be gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása is, amely tulajdonképpen a megújulás, ha úgy tetszik, egy új eszme, hit szimbólumává vált a keresztény liturgiában. A meggyújtott gyertya tulajdonképpen Jézus lelke, amely megvédi a házat a „rossz szellemektől”. 

Egyes néprajzkutatók szerint az a hiedelem, hogy gyertyaszentelő napján hagyja el barlangját a medve – a magyar kultúrterületen –, Erdélyből származik. Ennek népszerűsítéséhez Jókai Mór járult hozzá, aki az Új földesúrban írja: „A medve igen nagy filozófus. Míg derültek az élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordulni kezdenek, nem keres idegen hazát, mint a gólya, nem is megy rabolni az erdőbe, mint a farkas, nem megy szolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt odúba, ott összekuporodik s nagy nyugvással várja, hogy melyikük unja meg hamarabb a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél?” De az is valószínű, hogy Jókai erdélyi barangolásai közepette hallhatta ezt a népi hiedelmet, és emelte be regényébe. 

Kopacz András, az állatkert zoológusa szerint a fogva tartott állatok a mesterséges táplálás miatt „elfelejtették” ezt a napot, így csupán szimbolikusan engedik ki őket a kifutókban kialakított barlangjukból. Ha ennek a hiedelemnek az etológiai valóságát vizsgáljuk, kiderül, hogy ez a szokás az utóbbi évtizedekben igencsak megváltozott. Tulajdonképpen az enyhe időjárás miatt a hibernáló medve, sok esetben már a bocsát tápláló anyamedve erősödni, a visszahúzódó hótakaró alól előbukkanó táplálékért merészkedik ki a barlangjából. Sajnos, ez a szokás felborult, ugyanis – ha csak a kárpáti barnamedvéről beszélünk – az erdők irtása, az élettér szűkülése, illetve a túlszaporodás miatt egyre több medve – főleg a hímek – nem húzódik el, hanem folyamatosan táplálékkeresésben vannak, és gyakran meglátogatják a lakott településeket. Tudni kell, hogy  a medve viselkedését nagyban befolyásolja, hogy bőséges vagy szegényes a táplálék, s hogy szűkült az élettere, ugyanis az egy állatra jutó táplálékbegyűjtő hely csökkenésével konfliktushelyzetbe kerül fajtársaival. Erre ráadás a kiterjedt gazdasági tevékenység és a turizmus fejlődése, a zajkeltés, ami fokozza az amúgy is leszűkített mozgásterű állat veszélyérzetét. Azonkívül, hogy a medve lekényszerül a településekre, ahol a kertekből, a szemétből könnyebben szedi össze a táplálékot, egyre gyakrabban lehet az erdőben is találkozni vele. Legtöbb esetben, ha az ember tisztelettudóan viselkedik, ez a találkozás békés. A medve dörmögéssel, prüszköléssel jelez és elmenekül. Az embernek mindenképpen csendben vissza kell vonulnia a területéről. Általában a medvék jól bejáratott úton, medvecsapáson járják be területüket, ezért megtörténhet, hogy véletlenül keresztezzük a csapást, így, ha eleinte békésnek is tűnik, viselkedése kiszámíthatatlan, egészen váratlanul támadhat. A támadásra készülő medve rendszerint félelmetesen morog vagy velőtrázóan üvölt, két lábra állva igyekez meggyőzni bennünket, hogy „itt ő az úr”. Minden olyan alkalommal támad, amikor közvetlenül veszélyeztetve érzi magát, ezért is a találkozáskor nem tanácsos hangoskodni, hadonászni, ugyanis a csendjében, biztonságában háborgatott medve veszélyes. Ha anyamedvével és bocsokkal találkozunk, ez fokozottan érvényes, ha a medvében feltámad a gyanú, hogy a bocsok veszélyben vannak, vagy ha az ijedtség jeleit mutatják, azonnal támad. Az ilyen találkozás azért is veszélyesebb, mert a bocsok lassabban tudnak menekülni, s ameddig az anyamedve nem érzi biztonságban a kicsinyeket, addig támadhat. Ez az ösztön nemcsak akkor erősödik, ha a medve észreveszi, hogy a bocsok megijedtek, hanem akkor is, amikor úgy érzi, hogy az ember és medve közti távolság túl kicsi. Természetesen ezt ő ítéli meg, így soha nem tudhatjuk, mikor fordul ellenünk. 

Az állatkerti tevékenység, a február 2-i medvefoglalkozás – amelyet nemcsak Marosvásárhelyen, hanem a világ több állatkertjében, ahol medvét is tartanak, megszerveznek – egyik célja, hogy az emberek, a gyerekek jobban megismerjék a Kárpátok legnagyobb emlősének viselkedését. Hiszen ha tudjuk, hogy hol szeret leginkább tartózkodni, mikor várható, hogy bocsokkal keresi a táplálékát, és mi előre jelezzük neki jelenlétünket, vagy csendben, tisztelettudóan barangolunk az erdőben, akkor a találkozás elkerülhető, vagy legalábbis élmény lehet.

Gyertyaszentelés napján örülnünk kell a természet megújulásának, gazdagságának, ajándékának, s annak, hogy környezetünkben még vannak olyan gyönyörű helyek, ahova érdemes időnként elvonulni, távol a civilizáció zajától, és a szabadban találkozhatunk olyan állatokkal, amelyeket mások csak rács mögött láthatnak.