Medvék és csendőrök

Székelyvéckei összeállításunkat a keddi lapszámunkban jelentettük meg, ezúttal a polgármesterrel készített nagyinterjút közöljük. Fekete Pállal a település jelenéről és várható jövőjéről beszélgettünk, a beszélgetés pedig jó nagy kanyarokat írt le az önkormányzati megvalósításoktól a turizmuson keresztül a vadkárokig, erdőgazdálkodásig és uniós világlátásig. 

– Önkormányzati szempontból jelenleg jól is állunk és rosszul is – árulta el a polgármester. – Sajnos nulla költségvetést kaptunk, mivel – mint az köztudott – az idei évtől úgy döntöttek, hogy ha egy településnek van alap forgótőkéje, ha egy önkormányzatnak van félretett pénze, akkor az a település nem kap egy vasat sem. Mi sokat megspóroltunk, hogy legyen amiből a pályázatokat kifizetni, és ne legyen örökké bajunk az előlegekkel – nos, emiatt mi sem kaptunk semmit. Bukarestbe lekérték az összes település önkormányzata anyagi helyzetének kimutatását, és úgy döntöttek, hogy akinek van pénze, az nem kap többet. Ilyen szempontból nagyon sokan rosszul is jártak, nekünk azzal volt szerencsénk, hogy olyan sok pénzünk volt félretéve, amellyel le tudtuk fedni az egész évnyi működésünket. De a törvény szerint év végéig az erre fordított összeget vissza kellene adjam, mert a forgóalapból elvett pénz csak befektetésre használható. A problémát ugyan lefödhetem vele ideiglenesen, például folyósíthatom a fizetéseket, de az erre szánt pénzt az év végéig vissza kell tegyem a költségvetésbe. Szerencsére elég nagy területünk van erdőből és legelőből, az ezekből származó összegekkel a működtetést is ki tudom pótolni, emiatt nem is számítok költségvetés-kiigazításra. 

Mindezek mellett a befektetésekre is maradt pénzünk, a soron következő egyik projektünk a közvilágítás javítása kevesebbet fogyasztó és erősebb fényű LED-es égőkkel. Ugyanis hiába ülünk a pénzünkön, ha megmarad, akkor nem adnak többet. Ezért elköltjük. Jut belőle a mellékutak rendbetételére, lekövezésére. Ami a pályázatokat illeti, amelyek elindultak, azokra már vettünk fel előlegeket: e téren két nagyobb projektünk van – az egyik egy 65.000 eurós terv, ami a mellékutcák aszfaltozását tartalmazza, erre egy leaderes pályázaton keresztül szereztünk anyagi fedezetet, a másik pedig a kultúrház teljes felújítását képezi. Utóbbira európai uniós pályázatot nyertünk, és teljes mértékben renováljuk az épületet a kaputól elkezdve az új központi fűtésen és a mellékhelyiségeken át a tetőig. Erre aláírtuk a szerződést, a munkálatoknak már szeptember elsején el kellett volna kezdődniük, de jó balkáni szokás szerint nálunk is minden csúszik. A napokban azonban elkezdhetjük a felújítást. 

– A turizmussal hogy álltok? A település híressé vált az elmúlt években, sok helyi házat nagyon szépen felújítottatok.

– A véckei turizmus érdekes jelenség. Önkormányzati szempontból végezzük a dolgunkat, de a magánszférának és az önkormányzatnak össze kell dolgoznia. Ha valaki magánúton hoz ide turistákat vagy maguktól jönnek ide turisták, abból haszna van a falunak. De innentől kezdve az önkormányzatnak rendbe kell tennie a járdát, az utcákat s a többi. Viszont neki abból közvetlen haszna még nincs, mert nincsenek cégek, nincsenek vendéglők, mint például Szovátán vagy Segesváron, ahol vannak panziók, van igazi faluturizmus, amely komoly bevételt jelent az önkormányzat számára is. Nekünk ilyen szempontból a turizmusból még nincs hasznunk. Magánúton természetesen van, mert ahol az idelátogatók alszanak, ott fizetnek érte, a turisták kapcsolati tőkét is jelentenek. Amiért pozitív jelleggel és bizonyos szempontból Vécke kilóg a sorból, az az, hogy nagyon sok felújított ház van a faluban – sokat magyarországiak vásároltak meg, adnak ki és tartanak fenn, ott a gyönyörű kápolna és a nagyon szépen rendbe tett központ, a kilátó, a Székely Kálvária, Petrás Mária állandó tárlata, amelyet a templom kőfalába építettünk be, a falumúzeum, a búcsú. Vannak látványosságok, turisztikai szempontból van amit meglátogatni, van amit csinálni, lehet kirándulni, sétálni, lelki gyakorlatot tartani. És jönnek is, csakhogy ez a vendéglátás inkább civilként működtethető. Az önkormányzat annyit tehet a felújítások mellett, hogy vendégházat működtet. A magánszféra és az önkormányzati független egymástól, de valahol mégis párhuzamos egymással: ha turistákat hozunk, az jót tesz a kocsmának, viszont nincs étkezdénk, az ételt Gyulakutáról rendelik. Mindezzel összefüggésben is örvendek annak, hogy felújítjuk a kultúrotthont – végre lesz egy civilizált kulturális központunk, ahol igényes környezetben lehet szimpóziumokat, előadásokat idehívni, cégbulikat szervezni, lelkigyakorlatot tartani, borkóstolásokat összehozni. Ha van, aki megszervezze, igényesen megtervezze a kulturális eseményeket, akkor a nagyközönségnek tulajdonképpen mindegy, hogy ide jön vagy mondjuk Marosvásárhelyre. Sőt, talán szívesebben választ minket, hiszen a helynek, Véckének van egy intimitása, zártsága, különleges hangulata. És a világon mindent el lehet adni, csak megfelelő tervezés és jól kiválasztott célközönség kell hozzá. Hogy a jövőben itt mi lesz, milyen forgalom, azt nem tudom és nem is tervezem. Egy dolgot tervezek: véghezvinni azt, amit a sors nekem kiszabott. Ugyanakkor vannak dolgok, amiken sajnos nem tudok változtatni: itt is van népességfogyás, vannak szociális jellegű problémák. Rájöttem, hogy amin tudok segíteni, azzal százszázalékos erőbedobással kell foglalkoznom, de ha azokon a gondokon rágódom, amelyek megoldása amúgy is lehetetlen, akkor csak a napomat teszem tönkre. Ha valamit maximálisan végzek, annak előbb-utóbb gyümölcse lesz. Bízom abban, hogy Vécke mássága, a felújított házak, a kápolna, a kilátó és az egyéb látnivalók mind-mind annak a gyümölcsei, hogy jó kapcsolatokon keresztül sok szeretetet fektettünk beléjük. 

– A környező falvakkal mi a helyzet?

– Természetes, hogy számunkra mindhárom falu egyformán fontos. Gáz, aszfalt, járda, világítás – ezen esetekben mindegyikről ugyanúgy beszélünk. Kirívó problémát leginkább – mondjuk úgy – a lakosság másképpen gondolkodó, a társadalom szempontjából hasznavehetetlen rétegei jelentenek, amelyek nem a mi világunk. Közülük sokaknak nincsen munkahelye, nem járulnak hozzá semmihez, csak lehúzzák a hasznot azokról, akik becsületes munkával keresik meg a kenyerüket, nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni.

– Nemrégiben arról számoltunk be, hogy a vadkárok tekintetében riasztó a helyzet Székelyvéckén, a medve bejár a házak udvarára. Változott e szempontból azóta valami is?

– Nagy gondok voltak és vannak, ugyanakkor annyit csépeltük ezt a medveproblémát, hogy röhejesnek tartom érdemben beszélni róla. Abszolút nem oldódtak meg a gondok, és azt sem tudom megmondani, hogy miért. Csak arra gondolhatok, hogy azért, mert a mai világban az a fontos, hogy minél hülyébb légy! Kiveszik a medveproblémát a medveszakértők kezéből, és odaadják egy nőgyógyásznak. Kiveszik a kenyérproblémát a pékek kezéből és odaadják egy cipésznek. Mindenki okoskodik, miközben annyira abnormális megfogalmazásokkal dolgoznak, amelyektől megáll az ész. Például: a medve védett állat. Az én tudásom szerint, amelyet apám mellett szereztem, azt kell megvédeni, aki védelemre szorul. Aki nem szorul védelemre, azt nem kell védetté tenni. A medvének nincs ellenfele, nem fél senkitől, nincs élelemgondja, mert mindent megeszik, és nincs szaporodási problémája, mert három-négy bocsot szül. És miután kapott pár milliós internetes szavazatot, kihoznak egy olyan törvényt, miszerint a medvének joga van élni. Aki rákattint és szavaz, mert „jaj, de aranyos a bocs”, annak lövése sincs arról, hogy mekkora kárt okoz, és hogy a cuki szavazatának azok isszák meg a levét, akiknek a medve a környezetében él. Nincs nekem bajom azzal, hogy védjük a medvét, én vadász vagyok, védem az állatot, és vallom, hogy egészségesen jó beleszólni a szaporulatokba. Ha a medve elviszi a juhot, másnap pedig kijön az állatvédő csoport, és kifizeti a kárt, az rendben van. A gond az, hogy ez nem történik meg, hogy akinek a munka által kellene megélnie, és becsülettel dolgozik, azt veszik semmibe. A mai társadalom egyik legnagyobb hibája amúgy pontosan ez, hogy elvesztődött a munka értéke. Ma már nem érdemes dolgozni, érdemes inkább surmónak, suttyónak, élelmesnek lenni. És itt a baj. Ha valaki gazdálkodik, azzal ne csúfolkodjunk! Az a bajom a medveüggyel és a vadkárral, hogy nincsen megoldva. Én vadászként járom a területet, és meg vagyok győződve arról, hogy sokkal nagyobb kárt okoznak a túlzott állatvédő törvényekkel, mintha engedték volna, hogy szakember oldja meg a problémát. Mert a gazda, akinek élete munkáját tönkreteszik, az előbb-utóbb hurkol vagy mérgez. Nagyon sok állatot láttam így elhullva. És nem szórakozásból teszi, hanem rá van kényszerítve. A természetes szelekció mindig működött, az aberrációk, túlkapások nem hoztak eredményt.

– Mégis, milyen megoldást láttok erre a problémára? Szó esett arról is, hogy kijönnek és kilőnek pár egyedet.

– Ez is hülyítés. Akkora procedúra ezt végigvinni, hogy tele van vele az emberek hócipője. Bürokrácia, állatorvos, engedélyek. Nincsen egy olyan, bejáratott rendszer, amiben a gazda megbízhatna. Már nem is jelentik be a vadtámadásokat, inkább megpróbálják maguk megoldani. Kész röhej volt, amikor állig felfegyverkezve, páncélban kijött a csendőrség – amelynek ugye az volna a dolga, hogy rendfenntartást gyakoroljon – a medvét elriasztani! Ellőttek három petárdát, és az a kutya, amelyik életében nem hallott puskalövést, elmenekült, a medve pedig vigyorgott, és ment tovább végezni a dolgát. Képzeld el, hogy mibe került nekik – kiszállás, kocsifutás, és hasonlók – a medvét itt csesztetni egy este. Ha pedig kihívom a vadőrt, annak egy fél napig itt kell írnia, akkora a bürokrácia. Az embereknek már nincsen türelmük, ez már csúfság, a helyzet már rég meghaladta a normalitást. Hasonló a helyzet az erdőkárokkal: siránkoznak, ha kivágjuk a fákat, de azt mindig elfelejtik mondani, hogy az erdőt csak gazdálkodva lehet fenntartani. Nincsenek ötszáz éves erdők, mert száz év után a fenyő is eltörik, százhúsz év után a cserefa is kidől. Kell egy egészséges ritmus, régebb is a nagy fát kivágták, nőtt a helyébe a csemete. Mutass Romániában olyan erdőterületet, ahol tarvágást végeztek, és pár év alatt nem nőtt a helyére akkora dzsungel, amelybe nem tudsz belemenni! Egyedüli példaként a Creangát tudom felhozni, ahol ezelőtt tizenöt évvel volt egy nagy szélvihar, amely hetvenöt hektárnyi fát letarolt. Menj fel, nézd meg, most mi van a helyén. Meg sem mondanád, hogy mi történt ott, akkora lett újra az erdő. Ha kitermeled, újra kell telepíteni, ezt mondja a törvény. A természetet nagyon nehéz tönkretenni. És közben azzal jönnek, hogy elvettük a medve élőhelyét! Milyen élőhelyét? Menj ki és nézzél szét: mindenütt dzsungel van, a medve paradicsoma. Terem a makk, van zöld fű, tavasztól csigát eszik. Azzal vettük el az élőhelyét, hogy páran kiköltöztek a város szélére? Az semmit sem jelent, addig sem élt ott medve. Mindez ködösítés. Úgy látszik, hogy a mai Európában ha nem vagy hülye, akkor rögtön megbélyegeznek. Ilyen időket élünk.