2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hétfő délben a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében tartottak sajtótájékoztatót a Székelyvéckén a hét végén második alkalommal sorra kerülő Marosszéki lófuttatás szervezői: Bod Attila, Jankovics Ferenc és Ferenczi Margit, akik az előkészületekről beszéltek.

Fotó: Vajda György (archív)


 

Hétfő délben a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében tartottak sajtótájékoztatót a Székelyvéckén a hét végén második alkalommal sorra kerülő Marosszéki lófuttatás szervezői: Bod Attila, Jankovics Ferenc és Ferenczi Margit, akik az előkészületekről beszéltek.

A szervezők szerint eddig tizenkét versenyző nevezett be a futamokra. Az előző rendezvényhez hasonlóan a lovasokat hármas, négyes futamokban indítják el a mintegy 800 méter hosszú, ellipszis alakú, kijelölt pályán. Az nyer, aki elsőként halad át a célvonalon. Az előfutamok után rendezik meg a döntőt is. A nyertesek számos ajándékot is átvehetnek az elismerő oklevél és a lovakat is díszítő koszorú mellett. A helyszínen is be lehet majd iratkozni, ha a jelentkezők megfelelnek a benevezési feltételeknek és elfogadják a verseny szabályzatát, amelyet a www.marosszekilofuttatas.ro internetes oldalon is tanulmányozhatnak. Fontos az, hogy a versenyen induló lovas 18. életévét betöltött személy kell legyen. Az Akhal teke és az angol telivér fajlovak kivételével bármilyen fajtával be lehet nevezni. A jelentkezéshez szükséges okiratok: a benevezési űrlap, a ló útlevelének másolata, melyből kitűnik, hogy a fertőző kevésvérűség kiszűrése céljából egy évnél nem régebb megejtett vérvizsgálat eredménye negatív, a ló származását igazoló irat, a benevezési díj befizetéséről szóló igazolás és a versenyzők személyi igazolványának másolata.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan a résztvevők a falu határában levő mezőről a díjazást követően levonulnak a községközpontba, ahol a labdarúgópályán levő színpadon folytatódik a II. Marosszéki lófuttatás. Az idén is kulturális rendezvények egészítik ki a sportvetélkedőt. Fellép többek között a Bekecs néptáncegyüttes, majd Trózner Kincső, Boros Emese, Szabó Péter és Ádám János operett-előadása következik, zongorán kísér Páll Erzsébet. Az est fénypontja a Kabai Nyári Színház előadásában az István, a király rockopera lesz, amely 21.30-tól kezdődik.

A Balint Trans Kft. autóbuszt is indít a helyszínre, ennek a feltétele, hogy legkevesebb 15 utas jelentkezzen. Az autóbusz a tervek szerint június 28-án, szombaton reggel a 2-es Poliklinika előtti távolsági autóbuszmegállóból indulna Székelyvéckére, és este az István, a király rockopera után egy órával indulna vissza Marosvásárhelyre. A buszjegy ára 18 lej. Jelentkezni, érdeklődni a fermargit@gmail.com e-mail címen lehet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató