A marosvásárhelyi református temető orvos-sírjai

Merész álommal vezetem be ezt a könyvismertetőt: valami újraindult. Egész konkrétan megfogalmazva: újraindult Marosvásárhely – talán – leggazdagabb tárgyi, történelmi múltjának feltérképezése és fölmutatása. Még egyfajta jelképes és családi vonatkozása is van az újraindulás szó használatának: harminc évvel ezelőtt egyszerű kivitelezésben megjelent egy úttörő és azóta nélkülözhetetlen könyv, A Marosvásárhelyi Református Temető 1988-ban – szerkesztette Csekme István nyugalmazott tanár. A mostani könyv első lapján olvasható: „Nagy tisztelettel és szeretettel ajánljuk ezt a könyvet Csekme István emlékére. A szerzők”. A szerzők egyikét pedig úgy hívják: dr. Kiss Csekme Márta. Igen, az apa által elkészített temetői katasztert, a református temető bemutatását lánya folytatja.

Mielőtt rátérnék a könyv részletes ismertetésére, hadd említsek meg két fontos üzenetet. Ezt a könyvet orvosok állították össze a marosvásárhelyi református temetőben található orvossírok összegyűjtésével. Elgondolom, ha ebből a példából ihletet és elkötelezettséget merítve elkészül majd a színészek és művészek sírjainak összeírása, aztán az ügyvédek és tanárok, papok és mérnökök nyughelyeinek feltérképezése, talán akkor szembesülünk igazán, és ismerjük meg jobban városunk gazdag múltját.

Második megjegyzésem ugyan személyes, de nagyon sokan így vagy hasonlóan élik meg: általában hármas kapcsolatunk van az orvosokkal, orvossírokkal. Vannak személyes ismerőseink, akiknek hozzáállását, tudását mi is tapasztaltuk. Ezért ők egy kicsit saját halottaink. Mellettük vannak nevek, akikről tudtuk, orvosok, orvosprofesszorok, és akik által gazdagabb lett ez a város, városunk. Végül ismeretlen nevek, amelyekkel most találkozunk először, de jó és szükséges nevük, emlékük megemlítése.

Több ez a könyv adósság törlesztésénél, mivel a Bernády-korszak után igazi lendületet ennek a városnak az orvosi egyetem létrejötte és működése adott, s ennek az egykor európai szintű egyetemi oktatásnak tudós szakemberei, hűséges professzorai nyugszanak a református – és a többi marosvásárhelyi – temetőben. 

Van egy régi mondás: minden temetéssel szegényebb lesz az élet és gazdagabb lesz a temető. Jelen esetünkben nagyon igazzá vált ez a népi bölcsesség. Az erdélyi magyar orvosképzés marosvásárhelyi megjelenésével, hét évtizedes szolgálatával gazdagabb lett városunk élete és ugyanakkor városunk temetője is. 

Eredeti, nagyon is eredeti könyvet tett le az asztalra a három szerző. Jó minőségű, színes fényképek színvonalas albuma. Ugyanakkor sok helyen lexikonszerű rövid életrajzok, vagy éppen olyan nevek, akikről semmit sem tudtak meg, de méltatlan lett volna őket, síremléküket kihagyni.

Nem szívesen emelek ki neveket, hiszen ez – akarva, akaratlanul – részrehajlásnak tűnne. Az elhangzó orvosnevek példaként és a könyv értékének hitelességeként jelennek meg. Szakszerűen, ábécésorrendbe szedve, kétszáznál is több orvos neve olvasható és sírköve látható a százoldalas kiadványban, köztük Marosvásárhely történelmének emblematikus személyiségei. Már a második oldalon ott találjuk Antal Lászlót, aki Antal János püspök fia, az itteni református egyház főgondnoka, és Tolnai Lajos író, pap egyik vagy talán legnagyobb ellenfele volt.

Bizony nem egy legendává vált, nagyszerű ember, gyógyító orvos emléke jelenik meg: Czakó József doktor, aki a jeddi Nagy Mihály szívéből műtötte ki az oda bekerült varrótűt, Gecse Dániel, akiről egykor utcát, ma szakkollégiumot neveztek el, és aki a marosvásárhelyi Emberszereteti Intézet alapítója volt.

A könyvben a leghosszabb életrajz a kibédi Mátyus Istváné, aki 44 évig volt itt orvos az 1700-as években, s aki kibédi lófő székely családból indulva Mária Terézia császárnőtől kap nemesi rangot, s lesz Küküllő és Marosszék főorvosa. Nemcsak az övét, hanem sok más orvos nevét ott találjuk az Aranka György-féle Nyelvmívelő Társaság vagy később a Kemény Zsigmond Társaság tagjai között, mert ők nemcsak gyógyítottak, hanem a város szellemi, kulturális életének részei is voltak.

A szerzők alázattal elismerik, nem teljes a könyv, nem is lehet. Talán már holnap, holnapután jelentkezik valaki, mert kimaradt az ismerőse, hozzátartozója. Egy kicsit ez is a célja egy ilyen kiadványnak: felrázni, megmozgatni a várost, a közösséget, hogy együtt, közösen ápoljuk értékeinket.

Végül hadd osszam meg olvasmányélményemet. Először a színes felvételeken megelevenedő temető „fogott meg”. Hetente-kéthetente szolgálataim miatt elmentem a sírok között, de igazán most láttam meg, fedeztem fel: gazdag történelmi múlt részesei voltunk/vagyunk. Aztán születési helyek, egyetemi tanulmányok, majd szolgálati helység neve által egyre inkább kitágult előttem a világ: egész Erdély, a Kárpát-medence és végül Európa, hiszen Budapesten, Bécsben, Göttingenben, Párizsban végzett orvosok jöttek vissza ebbe a sorsüldözött Erdélyországba, s szép emberszereteti szolgálatuk, életmentő hivatásuk után tértek itt örök nyugalomra. Talán mindenik sírkőre belevéshették volna a kibédi dr. Péterfi Pál sírkövén olvasható hálasort: „a nép áldása kísérte sírba”.

Kárpát-medencei, összmagyar, erdélyi és leginkább marosvásárhelyi történelem egy képes darabját tárja elénk ez a könyv. Sokat lehetne idézni belőle, itt most csak egyetlen képet villantok föl értékéből: dr. Szotyori József életútját, amelyet – szégyenemre – eddig nem ismertem. 1767-ben született Nagyenyeden, volt szolgadiák, tanult Bécsben, élete végéig (1833) Marosvásárhelyen volt orvos, és 1812-ben ő alapította meg a Kövecses utcában az első polgári kórházat. Barátja volt Bolyai Farkas, Teleki Sámuel, Gecse Dániel. Megragadóan szép és egyedi sírkövének utolsó soraival zárom ezt a könyvismertetőt: „baráti szeretetnek ’s közjó eránti buzgóságnak is szép példája volt. Kétség kívül örök állandóságú emléke van néki ön tetteiből készítve az Isten és emberiség előtt”.

*

Ezekkel a szavakkal köszönjük meg dr. Kiss Csekme Márta munkáját, amikor közel ötszáz napig másképpen volt „szolgálatos orvos”, dr. Péterffy Árpád és Péterffy Attila hozzájárulását, a Studium Alapítvány színvonalas munkáját, és – merészen álmodok tovább: ez a munka orvosokkal és nem orvosokkal folytatódik tovább.

Úgy gondolom, a legszebb virágnál is színesebb, a legnagyobb gyertyánál is fényesebb emléket, ajándékot tettek le most halottak napjára a református temetőben.

*