A marosvásárhelyi magyar pedagógusok érdeme

A január 19-i 41-es számú Hivatalos Közlönyben tették közzé a meglévő tanügyi szabályozást kiegészítő 6-os számú törvényt, mely előírja a tanulási zavarral küzdő diákok speciális oktatásának lehetőségét pszichopedagógiai módszerek révén, illetve az írási, olvasási, számolási nehézségekkel küzdő gyerekek közoktatásba való felzárkóztatásának támogatását. 

Akinek volt kapcsolata tanulási nehézséggel küzdő diákkal, ismeri a helyzetüket, mégis országos viszonylatban kevés olyan pedagógus van, aki időben felismeri és kellő módon támogatja azt a diákot, aki valamilyen részképesség-zavarral küzd. Esetenként ráaggatják a lusta jelzőt, a kudarcélmény azonban egy életre rányomja bélyegét a gyerek és a család életére. A román tanügyi rendszer támogatás helyett a rendszerváltást követő időszakban is folyamatosan akadályokat gördített a civil kezdeményezések útjába, illetve nemlétezőként kezelte a diszlexiás gyerekeket érintő súlyos gondokat. Végül siker koronázta a szülők és pedagógusok kitartó küzdelmét, ami annak köszönhető, hogy megtalálták azokat az embereket, akik megértették a gondjaikat és hathatós támogatást nyújtottak.

 

Markó Attila és Ecaterina Andronescu karolta fel az ügyet

Amint a Romániai Diszlexiás Gyermekekért Egyesület marosvásárhelyi elnöke, Bartók Éva logopédus elmondta, hatalmas munka és óriási lobbi áll a 2014 áprilisában elindított törvénykezdeményezés mögött. Markó Attila mellett, az ő lemondása után Ecaterina Andronescu, a szenátus tanügyi bizottságának elnöke karolta fel és támogatta a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek és szülők kérelmét a törvénykezdeményezés támogatására.

Markó Attila, az RMDSZ parlamenti frakciójának tavaly áprilisban lemondásra kényszerült sepsiszentgyörgyi képviselője a legszebb karácsonyi ajándékként élte meg a diszlexiás gyerekek oktatásáról szóló törvénytervezet decemberi elfogadását, amit az érintettek mindenekelőtt az ő eredményes közbenjárásának tulajdonítanak. Amint a képviselőházi frakció egykori tagja kérdésünkre elmondta, a diszlexiás gyermekekről és a sajátos oktatási igényeikről szóló törvénytervezet különös módon nőtt a szívéhez, mert lelkes és odaadó szülők, pedagógusok, gyógypedagógusok, gyerekpszichológusok összefogása áll a háttérben. Mint kifejtette, diszlexiás gyerekek szüleinek kis csoportja, majd pedagógusok keresték meg Sepsiszentgyörgyön, később a kör látványosan kibővült Maros megyei szülők és pedagógusok civil szervezetével, végül pedig országos hálózat zárkózott fel. A parlament elemző osztályától átfogó tanulmányt rendelt arról, miként szervezik meg más európai országokban a diszlexiás gyerekek oktatását, a tanulmányt pedig elküldte szakembereknek. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság titkáraként meggyőzte bizottsági kollégáit is, akik politikai hovatartozástól függetlenül, kivétel nélkül aláírták a kezdeményezést. A javaslatot hallgatólagosan fogadta el a képviselőház, a szenátusban pedig minden szakbizottság pozitívan véleményezte az oktatási bizottság jelentése előtt. Mandátumának megszűntével egy időben arra kérte képviselőtársait, hogy támogassák a törvény megszületését. Internetes bejegyzésében olvasható: „Kérlek benneteket, segítsetek! Olyan gyerekekért teszitek, akik ugyan nem betegek, de sajátos tanulási zavaraik miatt egyszerűen másak. És olyan szülőkért, akik egy ilyen törvény nyomán nem lesznek kénytelenek tehetetlenül nézni, amint gyermekük egyik vagy másik tantárgyból fokozatosan lemarad, az osztály peremére sodródik, és frusztrálódva ellenszenv alakulhat ki benne az iskolával szemben”.

A képviselő mindvégig követte és a mai napig is követi a törvény életútját. Bevallotta: tudomására jutott, hogy még mindig sokan próbálnak akadályt gördíteni az immár elfogadott törvény alkalmazásának útjába, és azzal riogatnak, hogy összemossák a speciális (fogyatékosok számára biztosított) oktatási formával. Elszomorítja, hogy sokan még mindig nem értik, hogy ezek az új oktatási szabályok semmilyen formában nem befolyásolják a speciális oktatási rendszert, hisz ez esetben nem fogyatékról, hanem csak részleges asszimilációs zavarról van szó.

Az Európában természetesnek számító, a diszlexiás gyerekek beilleszkedését törvény által szavatoló tanügyi rendszer Romániában eddig ismeretlen fogalom volt. Az írási, olvasási, számolási nehézségekkel küzdő gyerekek szülei által létesített országos egyesületek évek óta a tanügyminisztérium ellenállásába ütköztek. Legtöbb kérésüket elhárították, a diszlexiás gyerekek oktatásának törvényes keretek közé helyezését azzal utasították el, hogy „túlzottan törvényessé (supralegalizat) válna a diszlexiások oktatása, és a tanügyi törvény eddig is minden gyereknek biztosította a tanuláshoz való jogát”.

 

Magyar pedagógusok a diszlexiásokért 

Marosvásárhely úttörőnek számít a diszlexiás gyermekek speciális oktatásának kidolgozásában. 1998-ban Fejes Réka, a magyar elemi oktatásért felelő tanfelügyelő indítványozására a megyei tanfelügyelőség jóváhagyásával a marosvásárhelyi Szabadság utcai egykori 12-es számú általános iskolában megalakult az ország első diszlexiás alternatív osztálya, mely a részképesség-zavaros gyerekek felzárkóztatását célozta. Az 1998–1999-es tanévben már tíz olyan diszlexiás tanuló kezdhette újra az írás-olvasás tanulását Meixner-módszerrel, akiket egy-két évig sikertelenül próbáltak hagyományos módszerrel írni-olvasni tanítani, és osztályismétlők maradtak. Gagyi Erzsébet marosvásárhelyi tanítónő, a tanulási nehézségek alapos ismerője és kezelője szerint a legkézzelfoghatóbb eredmény az kell legyen, hogy az átmenő osztályzatok mellett a tanulók szívesen járjanak iskolába, számukra ne legyen többé szenvedés a tanulás. A Szabadság utcai iskola plusztámogatásban nem részesült, külön juttatást sem kaptak azért, hogy speciális szolgáltatásokat nyújtottak a diszlexiás gyerekeknek, csak annyit tudtak elérni, hogy kisebb létszámmal indíthattak osztályokat, termet és szakembereket biztosítottak számukra. 

Gagyi Erzsébet tanítónő és magyartanár, illetve Fejes Réka tanfelügyelő révén 1998-tól rendszeres továbbképzéseket szerveztek a pedagógusok számára, magyarországi szakembereket hívtak meg, ezáltal Maros megyében több mint háromszáz pedagógus vett részt azokon a képzéseken, amelyeken megtanulták, hogy miként ismerhetik fel a diszlexiára utaló jeleket – fejtette ki Bartók Éva, a Romániai Diszlexiás Gyerekekért Egyesület elnöke. A diszlexiás osztályokban dolgozó lelkes szakemberek könyveket szerkesztettek és azokat román nyelvre fordították, ezáltal a román pedagógusok is betekintést nyerhettek a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek oktatásába, elsajátíthatták az anyaországi dr. Meixner Ildikó logopédus-pszichopedagógus oktatási módszerét. Ezt a munkát az egyesület tagjai az évek során tovább folytatták, a budapesti Meixner Alapítvánnyal együttműködve országos képzéseket szerveztek román szakemberek számára is. 

 

A tanulás ne legyen szenvedés!

Annak érdekében, hogy tovább lehessen lépni, törvényes keretet kellett biztosítani a részképesség-zavarral küzdő gyerekek oktatásának, ami rengeteg ellenállásba ütközött épp a tanügyminisztérium részéről – emlékezik a marosvásárhelyi egyesület elnöke, Bartók Éva. A törvénykezdeményezést a holtpontról a sepsiszentgyörgyi Szabó Ildikó mozdította el, aki a diszlexiások egyesületeinek kérésével személyesen fordult Markó Attilához, az RMDSZ parlamenti frakciójának képviselőjéhez. 

Amint Bartók Éva logopédus, a Maros Megyei Nevelési és Humánerőforrás-központ munkatársa, a diszlexiások országos egyesületének elnöke kifejtette, a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követő kilencven napon belül a Tanügyminisztérium el kell készítse a diszlexiás gyerekek oktatásának módszertanát. Kérdés, hogy miként dolgozza majd ki az a minisztérium, amely a törvénykezdeményezés kerékkötője volt. Ecaterina Andronescu, a tanügyi bizottság elnöke támogatásáról biztosította a diszlexiások gondjait felvállaló egyesületeket, mint mondta, gondoskodnak arról, hogy a megjelenés előtt szakemberek is véleményezzék a módszertant, és az olasz modell szerint – amelyet Európában a diszlexiások oktatásának leghatékonyabb módszertanaként ismernek – dolgozzák ki. 

Dr. Meixner Ildikó logopédus-pszichopedagógus megfogalmazásában az a gyermek diszlexiás, akinek az írás-olvasásban elért eredményei lényegesen elmaradnak az adottságai alapján elvárható szinttől, valamint a tanításra és gyakorlásra fordított idő alapján elvárható teljesítménytől. A diszkalkuliára a matematikai fogalmak, műveletek elsajátításának nehézsége jellemző. Öt évtizedes logopédiai gyakorlata során olyan fejlesztő programot dolgozott ki, amely logopédiai eszközökkel, intenzív terápiával fejleszti a részképességeket, kezeli az írás-olvasási nehézségekkel küzdőket. 

 

A részképesség-zavar sajátos foglalkoztatást igényel

– A nemzetközi statisztikai adatok szerint minden tizedik gyermek diszlexiás. Mi a helyzet megyénkben? – kérdeztem Fejes Rékát, a magyar elemi oktatásért felelő tanfelügyelőt.

– Sajnos, nem rendelkezünk statisztikai adatokkal, de tudjuk, hogy nagyon sok diszlexiás gyerek van, valóban minden osztályban akad tanulási zavarral küzdő diák. Számukra a tanulás jelentős energiabefektetést igényel, nehéz lépést tartaniuk társaikkal, könnyen és hamar fáradnak, gondot okoz az ismeretek elsajátítása.

– Milyen pozitív hozadéka lehet a most elfogadott törvénynek?

– A tanulási nehézséggel küzdők számára hivatalos jogi keretet biztosít külön osztályok létrehozására, illetve az egyénileg integrált diszlexiások oktatásának módszertanát dolgozza ki, megerősíti a másság elfogadását, és valamilyen módon arra kötelez, hogy tegyünk konkrétan valamit ezekért a gyerekekért.

– A tanulási zavarral küzdő gyerekeket nemlétezőként kezeli a tanügyi rendszer?

– A pedagógusok tudatában vannak, hogy tanulási zavarral küzdő gyerekek léteznek, és mindennap szembesülnek a nehézségekkel, és amennyire lehetséges a hagyományos keretek között, segítik őket. Hálával és köszönettel tartozunk a marosvásárhelyi illetőségű Gagyi Erzsébet tanárnőnek, aki e terület kidolgozásának helyi megálmodója. A vele való találkozásom megadta azt a lendületet, akaratot, erőt, hogy tenni kell valamit. Nem volt könnyű a megtett út, de amikor kialakult a pedagógusok csapata is, létrehozták az osztályokat, akkor már érezhető volt az erő, a közösség gyakorlatának hatása. Az ilyen folyamat felépítésének alapvető feltétele a közös munka, a kitartás, küzdeni kell bizalommal, meggyőződéssel. Mi ezt tettük itt, Marosvásárhelyen – összegezte a magyar elemi oktatásért felelő tanfelügyelő. 

 

Az olasz modellt követnék

A marosvásárhelyiek példáját követve az évek során az ország több nagyvárosában is megalakultak a diszlexiások jogaiért küzdő egyesületek, amelyek szoros kapcsolatokat ápolnak. Jelenleg szakemberekből és szülőkből álló országos hálózat tagjai küzdenek – a Facebook közösségi oldalon, a Diszlexia, ismerlek/ Dislexie te cunosc csoport keretében – a diszlexiás gyerekekek jogaiért, a szülők és pedagógusok tájékoztatásáért. 

Egyes felmérések szerint minden tizedik gyerek kisebb-nagyobb mértékben diszlexiás, nehezebben tanulnak meg írni-olvasni, esetleg számolni. Ellenben gyorsan felismerik a jelenségek mögötti struktúrákat, hamar átlátják a problémákat, képzeletviláguk gazdag. Kíváncsian, kreatív és intuitív módon viszonyulnak a világhoz. Nem véletlen tehát, hogy a diszlexiások között sok a tehetséges képzőművész, politikus, színész, tudós, feltaláló vagy zenész. A diszlexiát nem lehet kinőni, felnőttkorban is végigkíséri az érintettet. Könnyen összekeverik a jobb és bal oldalt, rossz az időérzékük, feledékenyek, nehezen tanulnak idegen nyelveket, vagy számolnak fejben, de társas kapcsolataikban is gondok adódhatnak, mivel kialakul az önvád, a szégyen, az alkalmatlanság érzete a gyermekkorban megélt tanulási kudarcok miatt, bizalmatlanná válhatnak, folytonosan védekező magatartást erőltetnek magukra, stresszhelyzetben szinte lebénulnak. Ezért is elengedhetetlen a korai felismerés, a szakszerű oktatás, hogy kellő szakértelemmel mihamarabb felzárkózzanak és a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak.